fbpx

ÉVES JELENTÉS A LAKHATÁSI SZEGÉNYSÉGRŐL 2018

Hozzáférhetőség és megfizethetőség

Turai Eszter

Tartalomjegyzék

    Helyzetkép

    A lakhatási szegénységről jellemzően a hajléktalanság vagy egy cigánytelep vályogházai jutnak eszünkbe, pedig ma Magyarországon sokkal több társadalmi réteget érint ez a probléma. E fejezetben kétféle módon közelítünk ahhoz a kérdéshez, hogy a háztartások mennyi pénzt fordítanak lakhatásuk biztosítására: áttekintjük, hogy milyen tényezők nehezítik a megfelelő lakhatáshoz való hozzájutást (hozzáférhetőség), illetve a lakhatás stabil fenntartását (megfizethetőség). Ez a két probléma különbözőképp érint különböző társadalmi rétegeket: például lehet, hogy egy idős ember, aki a rendszerváltás előtt számára kirendelt önkormányzati bérlakásban él, sosem félt a lakhatása elveszítésétől, de hónapról hónapra nehézséget jelent neki a rezsi kifizetése; míg az unokája gond nélkül kifizeti a rezsijét, viszont nem valószínű, hogy a következő évtizedben saját lakáshoz jut. Mivel a hozzáférhetőségi és megfizethetőségi problémák fontos tényezője a lakások tulajdonosi szerkezete, ezért külön-külön elemezzük a magántulajdonban, magánbérletben és önkormányzati bérletben élők problémáit. Összességében elmondhatjuk, hogy a magántulajdonban lévő lakások dominanciája miatt az elmúlt évek lakáspiaci fellendülése tovább rontotta a hozzáférhetőségi problémákat. Mivel sokan hitelek segítségével jutnak csak magántulajdonhoz, így a megfizethetőségi problémák esélyét nagyban növeli a hitelfelvétel. Az utóbbi évek tendenciája, hogy stabilan nő a magánbérletek hivatalos aránya, és valószínűleg a valóságban ez a növekedés még gyorsabb. Emiatt különösen problémás a magánbérleti szektorban tapasztalható bérlői kiszolgáltatottság. Az önkormányzati bérlakásállomány továbbra is csökken, és országosan 16 360 lakásigénylőt tartanak nyilván (KSH 2018c), miközben egyre nehezebb szociális alapon lakáshoz jutni. A KSH adatai alapján az elmúlt két évben például 23%-kal csökkent a szociális alapon kiadott önkormányzati bérlakások száma: 2017-ben már csak az összes önkormányzati bérlakás 46%-a, nagyjából 50 000 lakás volt bérelhető szociális alapon (KSH 2018c).

    Hozzáférhetőség

    Ma Magyarországon az emberek túlnyomó többsége (kb. 90%-a) saját lakásban (vagy hozzátartozója lakásában) él. Ennek fő oka az, hogy a rendszerváltás után az állami bérlakásokat nagyon alacsony áron privatizálták a lakóknak, valamint hogy a későbbi állami lakáspolitikák és az olcsó lakáshitelek a saját tulajdonú ingatlanhoz jutást támogatták.

    Ha ilyen mértékben a tulajdonszerzéstől függ a kiszámítható lakhatás, az sokakat hoz rendkívül nehéz helyzetbe. A lakáspiacon más piacokhoz képest rugalmatlan a kínálat: például attól, hogy többen szeretnének egy adott városban lakást venni, még nem épülnek hirtelen tömegesen új lakások, és egyéni élethelyzetek változásához kötött, hogy eladó használt lakások kerülnek-e a piacra. Mindeközben nagyon kevés bérelhető lakás van, amely a mobilitást, a változó élethelyzetekhez való alkalmazkodást tenné lehetővé. Akik nem jutnak saját tulajdonú lakáshoz, azoknak a mai magyar lakáspiacon nagyon kevés lehetőségük van, így sokszor kiszolgáltatott helyzetben vannak. A lakáspiac rugalmatlansága jól mutatja, hogy ebben a szektorban miért volna szükséges a nagyobb mértékű állami részvétel – különösen, hogy egy alapvető szükséglet kielégítéséről van szó.

    Megfizethetőség

    Ahogy Hegedüs József és Somogyi Eszter összegzik tanulmányukban (Hegedüs, Somogyi 2018), a megfizethetőségi problémák sokféleképpen jelentkezhetnek, amelyeket a háztartások lakhatási költségekkel való stratégiái is befolyásolnak: elfogadnak-e egy rossz állapotú, de olcsóbb lakást, vagy inkább a havi jövedelmük jelentős részét kifizetik a lakhatásukra. Az alábbi ábrán megnézheti, hogy Ön a hasonló jövedelmi helyzetben lévőkhöz, illetve a társadalom egészéhez képest mennyit költ a lakhatására.

    Habitat test

    Ma Magyarországon a lakosság közel harmada, 1,3 millió háztartás küzd lakhatási megfizethetőségi problémával, a társadalom legalacsonyabb jövedelmű 10%-ának pedig több mint a kétharmada érintett. Az érintettség jelentheti azt, hogy egy háztartásban a lakhatási kiadásokon felül minimális jövedelem marad egyéb kiadásokra; azt, hogy a háztartás a jövedelme több mint 40%-át lakhatásra költi; és azt is, hogy a család a lakás minősége (túlzsúfoltság, penészes falak, sötétség stb.) miatt nem él megfelelő körülmények között (Hegedüs, Somogyi 2018).

    A lakásminőségi problémákról a lakásminőségről szóló fejezetben írunk részletesebben. A lakásproblémák az átlagnál súlyosabban terhelik a gyermeküket egyedül nevelő szülőket (jellemzően anyákat) és azokat a háztartásokat, ahol a nukleáris család mellett más hozzátartozó (pl. nagyszülő) is lakik. A roma lakosságnak a többségi társadalomhoz képest sokkal rosszabbak a lakáskörülményei: egy 2011-es felmérés szerint (Teller 2011) 21%-uknak nem volt hozzáférése vezetékes vízhez, 32%-uk lakásában pedig nem volt WC. Ugyanezek az arányok a teljes lakosság körében 2%, illetve 6% voltak. A megfizethetőségi problémák a legsúlyosabb esetekben hajléktalanná váláshoz vezethetnek, vagy akár ahhoz, hogy emberek a saját otthonukban fagynak meg.

    A lakosság átlagosan a jövedelme 18%-át fordítja lakhatási költségekre (KSH 2017a). Mind a saját lakásban, mind az albérletben élők körében jelen van az a probléma, hogy anyagi okból nem tudják a lakók melegen tartani az otthonukat. A magyarországi lakások állapotából fakadóan még a szegénységi küszöb felett élők 5,7%-ának is nehézséget okoz kifűteni a lakását, míg az összlakosságon belül 6,9% ez az arány (Eurostat 2018). Például könnyen előfordulhat, hogy egy jómódú fiatal megengedheti magának, hogy Budapest belvárosában béreljen lakást, amelyet ugyanakkor lehetetlen rendesen felfűteni a rossz nyílászárók miatt.

    Ezzel összefüggő megfizethetőségi probléma a rezsiköltségek fizetésének a nehézsége. A 2010–2014-es kormányzati ciklus kiemelt témája volt a rezsicsökkentés, ami javította a megfizethetőségi statisztikákat. Azóta kiderült, hogy a rezsicsökkentés végül valószínűleg a piaciaknál magasabb rezsiárakhoz vezetett, ráadásul az intézkedés arányosan nagyobb megtakarítást eredményezett a társadalom felső jövedelmi csoportjainak, mint a szegényebbeknek (Hegedüs, Somogyi 2018). Hatásosabb lenne egy átfogó, szociális alapú lakásfenntartási támogatási rendszer, jelenleg ugyanis lakásfenntartásra csak nagyon szűk költségvetési források állnak rendelkezésre. Az energiaszegénységgel és a rezsiköltségekkel önálló fejezetben foglalkozunk.

    Hozzáférhetőség és megfizethetőség használati jogcímek szerint

    A lakáshoz jutás és a lakásfenntartás költségei nagymértékben összefüggenek azzal, hogy ki milyen jogcímen lakik az otthonában: saját lakásban, magánbérletben (azaz albérletben) vagy önkormányzati bérlakásban él. Ezen kívül egyre többen vannak azok, akik a három „formális” jogcím szerinti kategóriában nem szerepelnek – vagyis nem jutnak sem tulajdonhoz, sem hivatalos albérlethez, sem önkormányzati lakáshoz. Ők más módokon oldják meg a lakhatásukat – ezzel a kérdéssel önálló fejezetben foglalkozunk.

    A lakáshoz jutásnak és a lakás megfizethetőségének főbb problémáit mutatja be jogcím szerinti bontásban az alábbi táblázat.

    Jellegzetes hozzáférhetőségi és megfizethetőségi problémák a lakás használati jogcíme szerint

    Használati jogcím

    Hozzáférhetőség

    Megfizethetőség

    Magántulajdon

    Kevés megtakarítás, nehéz a hitelhez jutás, magas lakásárak a jövedelmekhez képest

    Magas hitel-törlesztőrészletek és rezsi a jövedelemhez képest, rossz lakásminőség

    Magánbérlet

    Diszkrimináció, kiszámíthatatlanság, kaució, albérletár-emelkedés, kevés elérhető lakás

    Magas albérletár és rezsi a jövedelemhez képest, rossz lakásminőség

    Önkormányzati bérlakás

    Nagyon kicsi és csökkenő szektor, átláthatatlan kiutalási feltételek, felújítási kötelezettség, rövid idejű szerződések, hosszú várólista

    Magas bérleti díj és rezsi a jövedelemhez képest, nehezen elérhető állami támogatások, rossz lakásminőség

    Magántulajdon

    Mivel a magántulajdon látszólag az egyetlen kiszámítható lakhatási forma ma Magyarországon, illetve mivel bérelt lakásban élni sokszor kockázatos és drága, sokan aránytalanul nagy áldozatokat hoznak annak érdekében, hogy lakástulajdonhoz jussanak (például nagymértékű eladósodás vagy az összes családi megtakarítás feláldozása).

    A lakosság jelentős része számára még egy rossz minőségű vagy rossz elhelyezkedésű lakás vásárlása is nagy anyagi áldozatokat követel, ha egyáltalán lehetséges. Akik előző lakásuk eladása után költöznek tovább, legnagyobbrészt az eladásból finanszírozzák az új ingatlant. Akik első saját lakásukat vásárolják, négy fő forrásra támaszkodnak: megtakarításokra, állami támogatásra, örökségre és egyéb családi segítségre, valamint hitelfelvételre (Székely 2018). Magyarországon a jelentősebb lakáscélú megtakarítás gyakorlatilag luxusnak számít, a magyarok több mint felének egyáltalán nincs félretett pénze, megtakarításaink összege pedig még a szomszédos országokhoz képest is alacsony. Az állami támogatásokkal – köztük a más támogatásokhoz képest óriási állami forrásokat mozgósító családi otthonteremtési kedvezménnyel (CSOK) – a jobb módúak járnak jól, és a legtöbb, lakhatási problémával küzdő csoport számára ezek nem nyújtanak valódi megoldást (Elek, Szikra 2018). Hogy miért nem, azt a költségvetési kiadásokról szóló fejezetben részletesebben leírjuk. A családi segítségnyújtás szintén a jobb módú rétegek számára ad nagyobb mozgásteret – a hozzátartozók támogatására azután kezdtek nagyobb mértékben támaszkodni, hogy a 2008-as válság után nehezebb lett hitelhez jutni (Székely 2018).

    Válság ide vagy oda, a lakáshitelnek továbbra is jelentős szerepe van a lakáshoz jutásban; sokszor még azok is rákényszerülnek a hitelfelvételre, akiket támogatni tud a családjuk. 2016 óta dinamikusan nőtt az új hitelfelvételek száma, amit a CSOK is elősegített. (Az eladósodás témájával önálló fejezetben foglalkozunk.) Óriási egyenlőtlenségek vannak viszont abban, hogy egyes rétegek számára mekkora „ára” van a hitelfelvételnek, vagy egyáltalán hozzáférnek-e lakhatási célú kölcsönhöz. A 2008-as válság előtt a bankok lakáshitelezési irányelvei miatt olyanok is könnyedén kaptak hitelt, akiknél magas volt a nemfizetés kockázata. A válság után mind a jogszabályokon, mind a bankok belső szabályzatán sokat szigorítottak. Ennek egyfelől örülhetünk, hiszen sokkal biztonságosabb lett hitelt felvenni, ugyanakkor sokan kiszorulnak a hitelpiacról. Értelemszerűen azok kapnak kisebb eséllyel vagy rosszabb feltételekkel hitelt, akiknek a többi lakásvásárlási forráshoz is kisebb a hozzáférése.

    A hitelképesség alapfeltétele a bejelentett, legalább a minimálbért elérő fizetés, az ingatlanár legalább 20-40%-ának megfelelő önerő és legalább 4-5 millió forint értékű ingatlanfedezet – magyarul ennél olcsóbb ingatlanra nem lehet hitelt felvenni. Azok, akik nem bejelentetten dolgoznak, egyáltalán nem jutnak hitelhez, ahogy nagy eséllyel azok sem, akik határozott idejű szerződéssel dolgoznak. A hitelfelvételi lehetőségek nemcsak a jövedelemtől függenek, de az ingatlanvásárlás helyszínétől: a kisebb településeken és szegényebb országrészeken nem vagy csak rosszabb feltételekkel adnak hitelt a bankok (Pósfai 2018). További nehezítő tényező a Magyarországon a régió országaihoz képest is magas kamatszint (Aczél et al. 2016), illetve a Kelet-Európában Nyugat-Európához képest (az adós szempontjából) jellemzően kedvezőtlenebb hitelfeltételek (például a változó kamatozás és a rövidebb futamidő) (Pósfai, Gál, Nagy 2017, Pósfai 2018).

    Ha egy háztartás abban a szerencsés helyzetben van, hogy lakáshitelhez jut, akkor hónapról hónapra elő kell teremtenie a törlesztőrészletet. Ma Magyarországon a jelzáloghitellel rendelkező háztartások átlagosan a jövedelmük körülbelül 34%-át fizetik ki a lakhatási költségekre (KSH 2017b), ennek több mint a fele a törlesztőrészlet. A (jelenleg is legelterjedtebb) változó kamatozású hitelek törlesztőrészlete kiszámíthatatlanul változó kiadást jelent a pénzügyi teher mellett. Az utóbbi tíz évben egyre kevesebben tudnak saját tulajdonú lakáshoz jutni.

    Sokan a fent részletezett okok miatt nem jutnak hozzá hitelhez. Akit nem tud a családja több millió forinttal támogatni, annak gyakorlatilag csak a lakásbérlés jön szóba. Az áremelkedés szintén sokakat kiszorított a lakáspiacról, hiszen az utóbbi években a lakásárak gyorsabban növekedtek, mint a jövedelmek. Sokan olyan helyre szeretnének költözni, ahol drágábbak az ingatlanok annál, mint amit megengedhetnek maguknak. Itt nem arra kell gondolni, hogy valaki mindenáron egy villanegyedben szeretne élni, hanem például arra a tipikus helyzetre, amikor valaki nem talál munkát a lakóhelye közelében, ezért költözik egy kisebb településről nagyvárosba. A lakásárak és a jövedelmek településtípusok szerinti különbségeit, ezek változását mutatja be az alábbi ábra.

    A lakásárakhoz képest sokkal kisebb mértékben növekedtek a jövedelmek, miközben egyre nagyobb különbségek vannak különböző településtípusok között. Különösen szembeötlő a budapesti lakásárak emelkedése, illetve az a tény, hogy a kevesebb jövedelemmel rendelkezők helyzete relatíve egyre rosszabb a nagyobb jövedelemmel rendelkezőkénél. Ezeknek a folyamatoknak a következménye, hogy a szegényebbek rosszabb elhelyezkedésű lakásuk eladásából nem tudnak elegendő önrészt biztosítani a lakásvásárláshoz, ezért egy költözés esetén az új lakóhelyen az albérletet választják. A lakásár-emelkedések területi egyenlőtlenségeivel önálló fejezetben foglalkozunk. Az albérletbe kényszerülés generációs kérdés is: a rendszerváltás után felnövő generációknak már nincs olyan induló megtakarítása, amely a szüleik generációjában sokszor a maguk által épített vagy a 90-es években olcsón privatizált lakásokból származott.

    Magánbérlet

    A magántulajdon helyett egyre többen próbálják albérlettel megoldani a lakhatásukat. A lakásbérlés felé történő eltolódást a statisztikai adatok is tükrözik: 2001 és 2016 között 7,4%-ról 8,4%-ra nőtt a bérelt lakások aránya annak ellenére, hogy az önkormányzati bérlakásállomány ebben az időszakban folyamatosan csökkent (KSH 2018a). Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a lakásbérlésről szóló statisztikák mindig alulbecsülik a valóságot, hiszen a lakáskiadás nagy része feketén történik Magyarországon (Kováts 2017; lásd még a Habitat for Humanity Magyarország Feketelakás-kampányát).

    Az albérléssel kapcsolatos legtöbb probléma a piac két fő jellemzőjéből fakad: egyrészt a magántulajdonlás túlsúlya miatt az utóbbi évek növekvő tendenciája ellenére még mindig nagyon kicsi méretű az albérleti piac; másrészt a szabályozási és intézményi hiányosságok bizonytalanná és nehezen megfizethetővé teszik a lakásbérlést.

    (Ezzel egy későbbi fejezetben részletesen foglalkozunk.) A kereslethez képest alacsony kínálat és az alulszabályozottság miatt a bérlők kiszolgáltatottak a bérbeadók által szabott feltételeknek. A tulajdonosok szerződéskötéskor az első havi lakbér mellé legalább kéthavi kauciót kérnek, ami egy egyszemélyes budapesti albérlet esetében legalább 300 000 forintot jelent. Könnyen belátható, hogy ezt viszonylag kevés bérlő tudja könnyen kifizetni, így a legtöbben eladósodásra vagy korábbi kínkeserves spórolásra kényszerülnek. Egy jól működő albérleti piachoz képest nagyobb szerepet kapnak a személyes ismeretségek és a diszkriminációk. A romák jelentősen rosszabb esélyekkel indulnak egy albérletért (lásd például Kőszeghy 2017), és kisgyerekkel vagy háziállattal is töredékére csökkennek a lakásbérlési esélyek (lásd például itt, itt és itt).

    Aki pedig megszerzett egy albérletet, annak sem értek véget a megpróbáltatásai: a magánbérlők több mint fele (53%-a) küzd megfizethetőségi problémával (Hegedüs, Somogyi 2018). Általában az okozza a legnagyobb gondot, hogy a lakók a jövedelmük nagyon nagy részét fordítják lakhatási költségekre, és a lakhatási költségek kifizetése után megmaradó kritikusan alacsony jövedelem is gyakoribb az albérletben élők, mint a saját lakást birtoklók esetében. 2008 óta a lakásárakhoz hasonlóan folyamatosan emelkednek az albérletárak. A jellemzően rövid távú (egyéves) szerződések évről évre visszatérő stresszforrást jelentenek a bérlőknek: a bérbeadó szándékára van bízva, hogy megemeli-e a bérleti díjat, meghosszabbítja-e a szerződést. A nagyobb városokban súlyosbítja a helyzetet az online szállásmegosztó oldalak (tipikusan az Airbnb) elterjedése, ami csökkenti a kínálatot a hosszabb távú albérletek piacán és felhajtja az árakat. A turistaszállásként való kiadás és a lakás üresen tartása adózási szempontból egyaránt kedvező, így az állam nem ösztönzi azt, hogy a tulajdonosok az albérletpiacra szálljanak be. Az állami szabályozásból fakadó további problémákat és ezek lehetséges megoldásait mutatja be a TenLaw című kutatásban készült jelentés, valamint a Habitat tavalyi, A megfizethető bérlakásszektor felé című kiadványa és az utóbbihoz készült adatvizualizációk (melyek közül az egyik látható alább).

    Önkormányzati bérlakás

    Az önkormányzati bérlakásokhoz való hozzáférés alapvető problémája is a kereslet és a kínálat viszonyára vezethető vissza: sokkal kevesebb áll belőle rendelkezésre, mint amennyire szükség lenne. Tavaly óta 15 589-ről 16 360-ra nőtt az önkormányzatok által nyilvántartott lakásigénylők száma, miközben a valóságban ennél sokkal többen lehetnek azok, akiknek szüksége lenne önkormányzati bérleményre. Mindeközben a szociális helyzet alapján kiadott önkormányzati bérlakások száma egy év alatt 59 025-ről 50 080-ra mérséklődött (KSH 2017d, KSH 2018c).

    A rendszerváltás után, az 1990-es évek első felében a lakásprivatizáció miatt drasztikusan lecsökkent az önkormányzati bérlakások száma, az állomány azóta is egyre kisebb. 2017-ben már csak 108 437 önkormányzati tulajdonú bérlakás volt az országban (KSH 2018c).

    A mennyiségi problémán kívül nehézséget jelent, hogy a legtöbb önkormányzat lakáskiutalási rendszere átláthatatlan – ráadásul gyakran egyáltalán nem érvényesítenek szociális szempontokat (Misetics 2017). Az egyes önkormányzatok lakásgazdálkodási szabályai egymástól eltérnek, hiszen saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy mennyi lakást tartanak fent, azokat kiknek adják ki és milyen áron. Az önkormányzati lakásokhoz jutást nehezíti az is, hogy a leendő bérlőknek gyakran vállalniuk kell a leromlott állapotú lakások felújításának több millió forintos tételét. Emiatt az önkormányzati lakások sokszor nem jelentenek valós alternatívát a lakhatási gondokkal küzdő háztartások számára (részletesebben lásd: Misetics 2017).

    Az önkormányzati lakások fenntartási költségei gyakran a rossz lakásminőség miatt magasak (a rosszul szigetelt, korszerűtlen lakások fűtésére sokat kell költeni). Ha egy bérlő késik a havi számlák fizetésével, akkor gyakran a rászorultsági alapon adott támogatásokra sem lesz többé jogosult. Ez azt az ellentmondásos helyzetet eredményezi, hogy a lakhatási költségeik kifizetésével küszködő háztartások a kevés elérhető támogatástól is elesnek.

    Az önkormányzati lakások kérdésével bővebben a költségvetési kiadásokról és a lakhatási szegénység területi folyamatairól szóló fejezetben foglalkozunk.

    Összességében ma Magyarországon mind hozzáférhetőségi, mind megfizethetőségi szempontból széles körű problémákat tapasztalhatunk. Emiatt nem túlzó azt állítani, hogy ma Magyarországon lakhatási válság van. A hozzáférhetőségi problémák az utóbbi évben is súlyosbodtak, mivel tovább nőtt az olló a lakáspiaci árak és a lakossági jövedelmek között. Megfizethetőségi problémákkal ma a lakosság egyharmada, nagyjából 1,3 millió háztartás érintett. Bár a tulajdonosi szerkezetben egyértelmű elmozdulást láthatunk a magántulajdon felől a magánbérletek felé, a változás mértéke csekély. A magántulajdonú lakásokkal kapcsolatban a lakáshitelekhez való hozzáférés kulcsfontosságú, és az ezzel járó nehézségek sokkal nagyobb arányban érintik a szegényebbeket. A magánbérletek piacán továbbra is nagyon kiszolgáltatott a bérlők helyzete. Az önkormányzati bérlakásszektor, azon belül a szociális bérlakások száma tovább csökkent az utóbbi évben.

    Javaslatok

    A hozzáférhetőségi és megfizethetőségi problémák egyik gyökere a magyarországi lakásszektor torz szerkezete, a magántulajdonú lakások kiugróan magas aránya. Ez a rendszerváltás utáni privatizáción túl a mindenkori kormányok felelőssége is, akik túlnyomórészt a lakástulajdonlást elősegítő lakáspolitikai beavatkozásokat alkalmaztak az elmúlt két évtizedben. Ennek a gyakorlatnak a folytatása helyett szükségesnek tartanánk olyan lakáspolitikai eszközök alkalmazását, amelyekkel a rugalmasabb bérlői konstrukciókat támogatja az állam.

    Az egyik lehetséges beavatkozási mód a jó minőségű, megfizethető, köztulajdonban lévő bérlakások kialakítása lenne. Egy végiggondolt bérlakásépítési program a lakhatási szegénység enyhítése mellett további pozitív gazdasági hozadékkal is járna. Egy másik megoldás lehetne a magánbérleti piac újraszabályozása.

    A Habitat for Humanity az elmúlt években számos konkrét javaslatot tett ennek a megvalósítására. Harmadik megoldás a többek között Nyugat-Európában és Latin-Amerikában több helyen is sikeresen működő lakásszövetkezetek kialakulásának támogatása lehetne, amely hiányzik a magyarországi lakáspolitikai eszköztárból.

    Végül pedig a magántulajdonhoz jutás megkönnyítésében, illetve a magántulajdonú lakások fenntartásában is számos alternatív lehetőség lenne, amelyek érdemben enyhíthetnének a lakhatási válságon. Az egyik ilyen eszköz egy szociálisan célzott lakásfenntartási támogatási rendszer lehetne. Egy másik lehetséges beavatkozási mód a létező lakhatási jellegű beavatkozások szociálisan érzékenyebbé tétele lehetne, amelynek következményeképpen például a CSOK nagyobb arányban segíthetné a kevésbé tehetősek lakáshoz jutását.


    Források

    Aczél Ákos, Banai Ádám, Borsos András, Dancsik Bálint (2016): A lakáshitelek felárát meghatározó tényezők azonosítása a bankrendszerben. Hitelintézeti Szemle, 15 (4), 5–44.

    Bankmonitor (2015): Mennyi jövedelem és milyen ingatlan kell a lakáshitelhez? bankmonitor.hu, szeptember 29.

    Dobsi Viktória, Papp Gazsi (2016): Gyerekkel, fogyatékkal, szegényen – kinek nem jut albérlet Budapesten? kettosmerce.blog.hu, október 6.

    Elek Zsuzsanna, Szikra Dorottya (2018): Fordított újraelosztás a lakáspolitikában: a CSOK versengő céljai. Új Egyenlőség, április 3.

    Eurostat (2018): Inability to keep home adequately warm. Eurostat, Luxembourg.

    Habitat for Humanity Magyarország (2018): Olcsóbb, átláthatóbb, biztonságosabb bérlakáspiacot! Habitat for Humanity Magyarország, Budapest.

    Haszon Zsófia, Petkó Gergely Ricsi (2016): Albérlethelyzet Magyarországon: „Inkább kutya jöjjön, mint gyerek!” 24.hu, június 4.

    Hegedüs József, Horváth Vera, Teller Nóra, Tosics Nóra (2017): TENLAW: Tenancy Law and Housing Policy in Multi-level Europe – National Report for Hungary.

    Hegedüs József, Somogyi Eszter (2018): A lakások megfizethetősége és a társadalmi egyenlőtlenségek – a KSH 2015-ös lakásfelvétele alapján. In: Miben élünk? A 2015. évi lakásfelmérés részletes eredményei. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 6–25.

    Kőszeghy Lea (2017): Sérülékeny háztartások a magyar magánbérlakásszektorban. In: Kováts Bence (szerk.): Egy megfizethetőbb bérlakásszektor felé. Habitat for Humanity Magyarország, Budapest, 28–37.

    Kováts Bence (szerk.) (2017): A megfizethető bérlakásszektor felé. Javaslatok a bérlakásszektor megfizethetőségének és biztonságának javítására. Habitat for Humanity Magyarország, Budapest.

    KSH (2017a): Az egy főre jutó éves kiadások részletezése COICOP-csoportosítás, jövedelmi tizedek (decilisek), régiók és a települések típusa szerint (2010–). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.

    KSH (2017b): Lakással kapcsolatos adatok jövedelmi tizedek (decilisek), régiók és a települések típusa szerint (2011–). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.

    KSH (2017c): Az összes háztartás adatai jövedelmi tizedek (decilisek), régiók és a települések típusa szerint (2010–2016). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.

    KSH (2017d): Lakásstatisztikai évkönyv 2016. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.

    KSH (2018a): Mikrocenzus 2016 – 7. Lakáskörülmények. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.

    KSH (2018b): Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2018. I. negyedév. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.

    KSH (2018c): Lakásstatisztikai évkönyv 2017. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.

    Magyari Péter (2018): Már a nagy választási rezsicsökkentéskor is olcsóbb volt a gáz, mint amennyiért a lakosság kapta. 444.hu, február 14.

    Misetics Bálint (2017): Lakáspolitika és hajléktalanság. In: Ferge Zsuzsa (szerk.): Magyar társadalom- és szociálpolitika, 1990–2015. Osiris Kiadó, Budapest, 338–363.

    OVB (2017): A magyarok felének nincs semmilyen megtakarítása, pedig abban szinte mindenki biztos, hogy tartalék nélkül nehéz lesz a nyugdíjas élet. OVB Magyarország, Budapest.

    Pósfai Zsuzsanna (2018): Reproducing uneven development on the Hungarian housing market. Doktori értekezés, Szegedi Tudományegyetem, Földtudományok Doktori Iskola.

    Pósfai, Zsuzsanna, Gál, Zoltán, Nagy, Erika (2017): Financialization and Inequalities: The Uneven Development of the Housing Market on the Eastern Periphery of Europe. In: Fadda, Sebastiano, Tridico, Pasquale (eds.): Inequality and Uneven Development in the Post-Crisis World. Routledge, Abingdon, New York, 167–190.

    R. Kiss Kornélia (2017): Gyerekkel keres albérletet? Készüljön fel a legrosszabbra. mno.hu, május 14.

    Stubnya Bence (2016): 5 ábra arról, hogy hogyan mélyíti tovább az egyenlőtlenségeket a 2017-es büdzsé. index.hu, május 19.

    Stubnya Bence (2018): Hiába nőnek a bérek, ilyen árak mellett sokaknak álom marad a saját lakás. index.hu, február 21.

    Szabó Zsuzsanna (2018): Egyre többen élnek albérletben. napi.hu, január 9.

    Székely Gáborné (2018): A lakásvásárlás finanszírozása. In: Miben élünk? A 2015. évi lakásfelmérés részletes eredményei. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 67–80.

    Teller Nóra (2011): Adaptációs csapdák. In: Kurucz Erika (szerk.): Roma kutatások, 2010: Élethelyzetek a társadalom peremén. Kutatási eredmények a TÁMOP 5.4.1. projekt kutatási pillérében. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Budapest, 203–218.

    Utcajogász (2018): Megkaptuk a rendőrség fagyhalál-statisztikáit. Utcajogász, július 24.