Az Elosztó Projekt 2018-2020 közötti, Civitates Alap által finanszírozott időszakának egyik legjelentősebb munkája a Baranya megyében található Ágra készített energiaszegénységi stratégia.

Ennek célja, hogy a következő évekre segítséget adjon a település döntéshozóinak abban, hogy milyen beavatkozásokat valósítsanak meg a lakosság energiahasználati költségeinek csökkentése és – a téli fűtési időszakban – a levegő minőségének javítása érdekében.

Az említett folyamatok egyfajta keretezéseként pedig kijelöli azokat a lehetséges fejlesztési irányokat, amelyek mentén a lakhatási szegénység következményei is orvosolhatók, lassítva a falu elgettósodását, megelőzve számos család számára a tartós lakhatási válság kialakulását.

A stratégia, mint dokumentum további – tisztán gyakorlati – haszna, hogy esetleges járási vagy akár megyei szintű pályázatokban, „fiókkész” tervezési alapanyagként használható.

Az Európai Unióban, és ezáltal Magyarországon is a jövőben jelentős források lesznek elérhetők a lakhatási és az energiaszegénység mérséklésére, tehát nem valóságtól elrugaszkodott elképzelés az, hogy ilyen típusú támogatás – jó pályázatok esetén – elérhető lesz Ág számára is a jövőben.

A stratégia elemei az alábbi címekre kattintva érhetőek el:

A startégia és mellékletei egy dokumentumban:

Vízió: Legyen Ág az első, az energiaszegénységgel szembeni fellépést képviselő magyar aprófalu!
Cél: Egy komplex, energiaszegénység fókuszú fejlesztési mintaprogram/stratégia megalapozása. 

The post Ág település energiaszegénységi stratégiája appeared first on Elosztó Projekt.