A Habitat for Humanity Magyarország éves beszámolója
2019
Vezetői köszöntő
A Habitat for Humanity Magyarország munkája a lakhatási szegénységben élők helyzetének javítását célozza. A 2019 őszén kiadott „Éves jelentés a lakhatási szegénységről” elemzésünk alapján továbbra is 2-3 millió embert érint a lakhatási szegénység Magyarországon, valamint a lakóingatlanok 70%-a nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai követelményeknek.
Terepi és szakpolitikai munkánk során igyekszünk olyan modellprogramokat kidolgozni, melyek egy-egy lakhatási, társadalmi problémára jelenthetnek megoldást. Városrehabilitációs, fenntartható közösségi lakhatást elősegítő, energiaszegénységet kezelő önkormányzati és civil partnerségeink mellett, lakhatással kapcsolatos intézkedéseket elemzünk, törvényi változásokat javaslunk. Mindezt, a szociális egyenlőtlenségek csökkentése és a nehéz körülmények között élők helyzetének könnyítése érdekében.
A lakhatás társadalmi fontosságát is mutatja, hogy a 2019. októberi önkormányzati választások során Budapesten és vidéki nagyvárosokban is sok olyan polgármester kapott felhatalmazást, akiknek programjában a lakhatás kiemelt szerepet kapott. Sokukkal már a 2019-es évben elkezdtük a közös gondolkodást.
A magyar Habitat csapat továbbra is töretlen lelkesedéssel végzi munkáját a lakásszegénységben élők javára. 2019-ben is többszáz család kapott terepi programjainkon és kiemelt projektjeinken keresztül segítséget. Kérjük, hogy csatlakozzanak hozzánk és segítsék munkánkat adományaikkal, illetve önkéntes munkával!
Üdvözlettel,
Szegfalvi Zsolt
Ügyvezető igazgató
Szakpolitikai munkánk
Szakpolitikai munkánk célja, hogy Magyarországon olyan igazságos és befogadó lakáspolitika valósuljon meg, amely csökkenti szociális különbségeket és kezeli a lakhatási szegénységet. Szakpolitikai tevékenységünkkel helyi, önkormányzati, országos és Európai Uniós szinteken zajló folyamatokat elemzünk, társadalmi, lakhatási problémákat vizsgálunk, ezek megoldására javaslatokat készítünk. Sok esetben támogatunk társadalmi, szakpolitikai javaslatokat, ügyeket is, amelyek esetenként csak érintőlegesen kapcsolódnak a lakhatáshoz.
Feketelakás
A hazai bérlakásszektor súlyos problémákkal küzd. Az albérletárak növekedése, a bérlők és bérbeadók helyzetének tisztázatlansága nehéz helyzetet teremt az albérletpiacon. Sikeres társadalmi kampányunk folytatásaként egész évben dolgoztunk egy átfogó javaslatcsomagon, kollégáinkkal és külső szakértők bevonásával, amely reményeink szerint 2020-ban lesz elérhető a nagyközönség számára. Javaslatcsomagunk két részében egyrészt egy szabályozó hatóság létrehozását javasoljuk és a megfizethető bérlakásszám növelésének lehetőségeire mutatunk megoldást.
Éves jelentés a lakhatási jelentésről
Nyolcadik alkalommal jelent meg éves jelentésünk a lakhatási szegénységről. A Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont szakmai műhely közreműködésével ismét online eszközök segítségével, közérthető nyelven mutattuk be a legégetőbb problémákat. Az interaktív ábrák és a gazdag vizuális megjelenítés reményeink szerint segít összefüggéseiben megérteni a hazai lakhatási helyzetet. Visszatérő témaként ismét elemeztük az állami költségvetést és szakpolitikai fejleményeket, valamint a megfizethetőség aspektusait. Elemeztük a fiatalok lakhatási helyzetét, az önkormányzatok mozgásterét a lakhatási nehézségek kezelésére. Egyben közép-kelet-európai kitekintést és összehasonlítást is tettünk tanulmányunkban.
Önkormányzati kerekasztal
2019. októberében, a Mozsár Kávézóban önkörmányzati és civil szakértőkkel közösen mutattuk be éves jelentésünk második fejezetét, amely az önkormányzatok mozgásterét és lehetőségeit elemezte.
Az eseményen szóba került, hogy jelentősen segítené a lakhatási válság kezelését, ha bővítenék a lakhatási támogatásokat és az intézményi ellátási formákat. Emellett kritikus pont a szociális bérlakásállomány növelése, valamint az elhelyezés nélküli kilakoltatások önkormányzati határozatban való tiltása. Ezek mellett kicsi az önkormányzatok politikai és az alulfinanszírozottság miatt a társadalmi, segítségnyújtási mozgástere.
Neked honnan lesz lakásod? – Egyetemisták lakhatása
2019. szeptember 11-én az ELTE BTK-n mutattuk be éves jelentésünk első fejezetét: Lakáspiacra kilépő fiatalok a lakhatási válságban címmel. A jelentés szerint ma Magyarországon a fiatalok a lakhatási szegénység által az egyik legjobban érintett célcsoport és egyre inkább a szülőkre hárul gyermekük otthonteremtése. A teltházas rendezvényen több mint száz, jórészt fiatal érintett vett részt, akik közül többen megoldást keresnek lakhatási problémáikra. A bemutatót követő beszélgetésen pedig a Hallgatói Szakszervezet és az Utcajogász csoport is felszólalt.
Lakhatást mindenkinek! – polgári kezdeményezés és sajtótájékoztató
2019. május 30-án négy magyar civil szervezet – A Város Mindenkié csoport, az Utcáról Lakásba! Egyesület, a Habitat for Humanity Magyarország és az Amnesty International Magyarország – csatlakozott a Housing for All! (Lakhatást mindenkinek!) Európai Polgári Kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy javítsa a jogi és pénzügyi keretfeltételeket ahhoz, hogy az európai polgárok gondoskodni tudjanak a megfelelő lakhatásukról. Háttér: Az európai polgári kezdeményezés lehetővé teszi az EU polgárainak, hogy konkrét jogi intézkedéseket kezdeményezzenek azokon a területeken, amelyeken az Európai Bizottság jogszabályjavaslat előterjesztésére jogosult.
Elosztó – Energiaszegénység
A Habitat 2019-től vesz részt a Civitates Alap által támogatott Elosztó projektben, ami a magyarországi energiaszegénység feltérképezése és hatékony szakpolitikai javaslatok kidolgozása és megvalósítása mellett, helyi, energiaszegénységet mérséklő beavatkozások (energiahatékony felújítások, szigetelés) végrehajtását tűzte ki célul. A programban az öt civil szervezet alkot konzorciumot partnerként, emellett több önkormányzattal, nemzetközi szakértővel és vállalati adományozóval működünk együtt, és további lépéseket tervezünk tenni, hogy a lehető legnagyobb hatást érhessük el.
Az energiaszegénység a lakhatási szegénységhez szorosan fűződő jelenség. Egy háztartást akkor nevezünk energiaszegénynek, ha az nem képes megfizetni a fűtés vagy az egyéb alapvető energiaszolgáltatások olyan szintjét, mely a tisztességes életminőséghez szükséges. A problémát a fűtőanyag-minőségtől kezdve a környezetszennyezésen át a lakások állapotáig számos tényező befolyásolja, és a legszegényebbeket sújtja a leginkább, tovább mélyítve a társadalmi egyenlőtlenségeket. Magyarországon jelenleg nincs hivatalos definíciója és mérőszáma az energiaszegénységnek. Mivel a különböző országok adottságai és az elérhető adatok is nagyon eltérőek, az Európai Unió arra ösztönzi a tagállamokat, hogy helyi szinten határozzák meg és mérjék ezt a jelenséget.
Az Elosztó Projekt során a résztvevő szervezetek az energiaszegénység kérdését tizenkét résztémán keresztül – infografikák segítségével – járják körül, hogy minél részletesebb képet adhassanak a problémáról.
Terepi programjaink
Terepi programjainkkal közvetlen segítséget nyújtunk családok és egyének számára, amely segíti lakhatási körülményeik javulását, vagy helyzetük jobbá tételét. Terepi munkánk a Támasz projekttel bővült 2019. folyamán, amelyben azt a szükséges pluszt nyújtjuk a családoknak, amelyet felhasználva saját erőből tudnak előrelépni. A Wienerberger együttműködés keretein belül újabb településeken, újabb élethelyzeteken tudtunk segíteni. Újpesten folytattuk szociális munkásaink segítségével részvételünket a városrehabilitációs projektben. Emellett persze folytattuk a megelőző évek sikeres programjait, mint például a Második Esély lakásfelújító tevékenységünket. Összességében elmondható, hogy nemcsak a programok, de a projektek helyszíneinek száma is nagyban növekedett, ezzel biztosítva az országos jelenlétet.
Második Esély
A program keretében öt budapesti lakást újítottunk fel a XV. és a IV. kerületben. Az általunk javasolt családokat minden esetben elfogadták az önkormányzatok, így összesen 5 család, azaz 18 fő (8 felnőtt, 10 gyerek) folytathatja életét méltó körülmények között. A nagyszámú önkéntes csoportok mellett a kiválasztott családok is részt vettek a felújításokban, így mind az öt lakás felújításával végeztünk az év végére. A családok nagyon kedvezményes bérleti díjat fizetve kaptak egy biztos alapot az elkövetkező életszakaszra. A lakások eredeti leromlott állapota ellenére nagyon jó minőségben valósultak meg a projektek, mindenféle szempontból megfelelő életteret biztosítva ügyfeleinknek. A felújítások során figyelembe vettük a családok méretét, illetve az egyéni kéréseket is. Mindegyik lakás kertkapcsolattal rendelkezik, ami szintén fontos a családok egészséges környezete szempontjából.
Elindult a Támasz program
A Habitat for Humanity Magyarország rengeteg olyan megkeresést kap magánszemélyektől, illetve a szociális ellátórendszer különböző intézményeitől, amelyek azonnali beavatkozást igényelnének. Gyakran a családoknak egy baleset vagy valamilyen káresemény miatt gyors segítségre lenne szükségük a lakhatatlanná vált ingatlanuk megjavításához vagy lakhatásuk megnyugtató rendezéséhez. A TÁMASZ program azért jött létre, hogy ezekre a megkeresésekre és krízishelyzetekre választ tudjunk nyújtani.
A programban elsősorban olyan gyerekes családoknak segítünk, akik saját tulajdonú ingatlanban vagy önkormányzati bérlakásban élnek, és ez az ingatlan olyan kárt szenvedett, vagy olyan műszaki állapotban van, amely veszélyezteti, esetleg el is lehetetleníti a lakás rendeltetésszerű, azaz méltó, biztonságos otthonként való használatát.
Önkormányzati együttműködés Újpesttel (VEKOP)
Újpest Önkormányzatával és további öt partnerrel közösen, részt veszünk az „Újpest Kapuja” 4 éves városrehabilitációs projektben, mely a hatásterületen lakók életkörülményeinek jelentős javítását célozta meg. A program keretében több rossz állapotú épület lebontása, 39 meglevő szociális bérlakás felújítása és egy új, 31 lakásos szociális bérház építése valósul meg.
A Habitat 4 szociális munkással, intenzív terepi jelenléttel vesz részt az egyéni és közösségi fejlesztésben, valamint a programot előkészítő felmérésben vállalt feladatokat. A projekt 2018 szeptemberében indult. Az első fázisban szociális munkásaink kérdőívek és személyes beszélgetések keretében mérték fel az érintett lakosság életkörülményeit. Ez alapján elkészült a Közösségi beavatkozási terv, ami a folyamatos finomhangolás mellett kijelöli az elkövetkező években az érintettekkel közös munka irányát.
Vidéki építések (Wienerberger-projektek)
A Wienerberger együttműködés kapcsán több vidéki helyszínen jelentünk meg, hol saját, hol más szervezettel közös projekt megvalósításával. Ercsiben egy 8 fős család leégett háza helyett épült téglaház, és ezzel nem csak lakóhelyet biztosítottunk, hanem a család együtt maradását is. Miskolcon a Szimbiózis Alapítvány újabb tervének megvalósításában vettünk részt, ők ugyanis fogyatékkal élő (elsősorban Down-szindrómás) gyerekek családjainak építenek panziót. Két Baranya megyei faluban; Vargán és Ágon a leromlott állapotú lakóépületek felújítását támogattuk elsősorban tetőcseréppel és azok kiegészítőivel. Ezentúl Szabadszálláson a Strázsatanya Szövetkezet lakóépületének tetőfelújításához biztosítottuk a tetőfedő anyagot, ezzel méltó otthont teremtve 10 fogyatékkal élő számára.
Több mint lakóház
A Habitat for Humanity partnerként részt vesz az Európai Bizottság által, az Urban Innovative Actions (UIA) programon keresztül finanszírozott programban, Zugló önkormányzatának vezetésével. ban. Az új, kísérleti kezdeményezésében a projekt fő célja egy innovatív, fenntartható, önkormányzati bérlakásokat tartalmazó ház kialakítása Zuglóban, amellyel alacsony fenntartási költségű lakásokhoz juthatnak a kerületi lakosok.
A programban a Habitat for Humanity Magyarország feladata a szoft programok munkacsoport vezetőjeként a további partnerekkel együtt, a lakóközösség kiválasztás és építés megalapozása, a fenntartható életstílus alapjainak, valamint képzések és közösségi programok kidolgozása lesz. A lakók kiválasztása után a képzések és tréningprogramok megtartásában is közreműködünk.
Önkéntesség
Az önkéntesség a Habitat egyik alapértéke és munkánk felbecsülhetetlen értékű része. A szervezet hagyományosan önkéntesek segítségével épít vagy újít fel, emellett egyre változatosabb módokon vonjuk be őket munkánkba. A tavalyi év során 7 nemzetközi önkéntes csoport, számos céges partnerünk dolgozója, illetve helyi önkéntes, összesen 413 ember, 5775 órában vett részt 5 önkormányzati bérlakás felújításában. Elkötelezett munkájuk nélkülözhetetlen terepi projektjeink megvalósításában. Tapasztalataink szerint a közös munka öröme, az önkéntesek kedvessége és segítőkészsége reményt és erőt ad a felújítás után beköltöző családoknak.
Nemzetközi önkéntes csapatok
Terepi programjaink megvalósításában évek óta vesznek részt külföldről érkező önkéntesek. A Habitat „Global Village”, vagyis „Világfalu” elnevezésű nemzetközi önkéntes programjában tavaly 7 csoport érkezett hozzánk az Egyesült Államokból. Többen rendszeresen utaznak különböző országokba, hogy újra és újra átélhessék az önkéntes munka örömét, illetve megismerkedjenek más kultúrákkal és emberekkel.
Amerikai önkéntes csoportjaink általában egy hetet töltenek az országban, ebből 5 napon át dolgoznak az építkezéseken. A fennmaradó időben fontosnak tartjuk, hogy megismerhessék Budapest és környéke kulturális és építészeti értékeit, valamint a munkanapjaik végén munkatársainkkal beszélgetnek a magyarországi lakhatási helyzetről, társadalmi problémákról is.
Nőnapi Women Build
Ma Magyarországon több mint négyezer ember él családok átmeneti otthonában, közülük minden második gyermek, a felnőttek kétharmada pedig nő.
A Women Build a Habitat for Humanity eseménysorozata, amely nők összefogásával jön létre, hogy felhívja a figyelmet a nők, illetve egyedülálló anyák lakhatási problémáira. A Woman Builden nők egy csoportja együtt építkezik, és a közös építkezéssel segít egy-egy családnak, rászoruló embernek újra biztos otthonban élni. A résztvevő nők, női csoportok, vállalatok támogatják a projekt megvalósítását az önkéntes munkán felül anyagi hozzájárulással is.
A Women Build napunkon mindenki meggyőzödhetett arról, hogy önkénteseink nemtől függetlenül a legkülönfélébb feladatokat is egyformán hatékonyan el tudják végezni – még egy olyan területen is, ami a hagyományos szerepek szerint még mindig inkább férfi szakértelemnek tűnik.
Nyílt önkéntesnapok
A Habitat for Humanity rendszeresen hirdet meg nyílt önkéntes napokat, amikor bárki, képzettségtől és tudástól függetlenül csatlakozhat építkezéseinkhez. Ezeken a napokon is építésvezetői segítséggel, biztonságos körülmények között változatos munkákat végeznek önkénteseink. Ezeken a programokon önkénteseink a segítségnyújtás mellett olyan új készségekkel is gyarapodnak, amit akár saját otthonuk fejlesztésére is fel tudnak használni, a betonozástól a gipszkartonozáson át egészen a padlólapok vagy csempék lerakásáig.
Hírességek terepen (Dobó Ági, Kapás Boglárka)
Gyermeknaphoz kapcsolódva állt a Habitat for Humanity Magyarország kezdeményezése mellé Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes és hatszoros Európa bajnok úszónő. Bogi egy négygyermekes, egyedülálló anyuka jövendőbeli otthonát segített önkéntesekkel és a beköltözőkkel közösen felújítani Újpesten, ezzel is felhívva a figyelmet a gyermekek lakhatási helyzetére. A nagyvállalati, civil és önkormányzati összefogással felújított lakásba a rászoruló család év végén költözhet majd be.
Az idei otthonteremtő programhoz Dobó Ági kétgyermekes családanya, háziasszony, volt szépségkirálynő is csatlakozott. Mint mondta: „Kétgyermekes édesanyaként hiszem, hogy egy egészséges család, és a megfelelő gyereknevelés alapja a biztonság. Életünk egyik legfontosabb feladata, és egyben nagy kihívása, hogy biztonságot, állandóságot és kiegyensúlyozott körülményeket teremtsünk az élet megannyi területén. Ettől fejlődhetnek a gyerekeink és mi magunk is, szellemileg, érzelmileg és fizikálisan. Ezért is álltam örömmel a Habitat for Humanity és P&G közös otthonteremtő missziója mellé.”
Vállalati együttműködéseink
Saint-Gobain: Szárazépítés képzés (gipszkartonozás)
2019-ben immár ötödik évébe lépett a Saint-Gobain Magyarország és a Habitat for Humanity Magyarország együttműködése. Idén nyáron nyolc szakközépiskolás diák végezte el sikeresen a Habitat for Humanity és a Saint-Gobain közös gipszkarton-fal építő tanfolyamát Rákospalotán. Két rászoruló családnak segítettek, miközben megtanulták a szárazépítés alapjait, és jól is érezték magukat. Többen már második éve dolgoztak velünk.
Négy diáknak már ismerős volt a Habitat, ők tavaly nyáron is részt vett egy tréningen, akkor a SZÉRA Családok Átmeneti Otthonát szigetelték le a legmodernebb hőszigetelési technológiával, most két rászoruló család leendő otthonának felújításába segítettek be.
A Habitat for Humanity a Saint-Gobainnal együttműködésben második alkalommal hirdetett meg szakképzést, az idei öt napos tréning során majdnem négyszáz négyzetméternyi gipszkarton-falat építettek fel a gödi Piarista Szakközépiskola diákjai. A Saint-Gobain az anyagi támogatáson túl szakemberrel is segítette a tréning létrejöttét, az első nap a vállalat szakértője tanította meg az elméleti alapokat a tanulóknak, majd a Habitat munkatársai koordinálták a munkát. A nagyobb lakásba egy négygyermekes család költözik a felújítás után, a másikba egy kétgyermekes anyuka, ők jelenleg a családok átmeneti otthonában laknak.
Vállalati önkéntesnapok
2019-ben 23 vállalati önkéntes napot tartottunk, melynek keretében közel 180 önkéntes dolgozott körülbelül 1.400 órát. Számos régi támogatóval folytattuk az együttműködést pl. Procter and Gamble, Metlife, Prologis, Skyscanner. Továbbá új támogatók is segítették munkánkat lelkesedésükkel, valamit fizikai és anyagi támogatásukkal pl. BlackRock, JTI. Egy háromnapos program keretében a Henkel nemzetközi csapatát is fogadtuk, akik jóvoltából egy további lakásfelújításba is belekezdhettünk egy rászoruló család számára.
Gazdálkodásunk
A Habitat for Humanity Magyarországot két szervezet alkotja: a Habitat for Humanity Magyarország Alapítvány és a HFH International Hungary Szolgáltató Nonprofit Kft., mindkettő 1996-ban alakult. A kétféle szervezeti forma segít minket abban, hogy elérjük céljainkat: egyszerre tudjuk felhasználni a projektjeinkre adományként vagy pályázati forrásból érkező összegeket, miközben olyan tevékenységeket is folytathatunk, mint az építési beruházás és annak járulékos tevékenységei. Az alapítvány munkáját három főből álló Kuratórium irányítja, és egy szintén három tagú Felügyelő-bizottság ellenőrzi. A Nonprofit Kft. működését és vezetését, ugyancsak három fős Felügyelő-bizottság segíti. Munkájukat önkéntesként, térítésmentesen végzik.
Átláthatóság
Szervezetünk a kezdetektől tagja az adományozási kultúra javítását, az adományok felhasználásának átláthatóságát célzó, jelenleg 46 civil szervezet összefogásával megvalósuló Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének, mely közös Etikai kódexet hozott létre.
A Habitat for Humanity Magyarország Alapítvány aláírója az Adománygyűjtő Szervezetek Etikai Kódexének, melynek előírásait magára nézve kötelezőnek fogadja el.