Fogyatékos emberek lakhatási helyzete – Akadálymentesség a fővárosban és azon kívül

Szerző: Kovács Vera (Utcáról Lakásba! Egyesület).

A szerkesztés 2020. augusztus 31-én lezárult.

Az alábbiakban a fejezet kivonata olvasható, a teljes lakhatási jelentés letölthető itt.

Fogyatékos emberek a társadalomban

Ma Magyarországon a fogyatékos emberek A fejezetben a szerző következetesen és tudatosan a fogyatékos emberek kifejezést használja. Az emberi jogi megközelítéssel egybecseng a fogyatékos szó jelzőként való használata az ember, mint főnév mellett. A szerző kerüli a fogyatékos szó főnévkénti használatát, valamint kerüli a fogyatékkal élő kifejezést is, annak természetes nyelvtől idegen, megkülönböztető jellege miatt. nagy részének csorbul a lakhatáshoz való joga. A fogyatékos személyek közel harmada nem családháztartásban, és nagyjából minden tizedik fogyatékos ember intézményi háztartásban élt a 2011-es népszámlálási adatok szerint. Eközben nagyjából minden tizedik, azaz összesen 253 ezer családban élt a cenzuskor fogyatékos személy. Ha azonban a fogyatékos emberek lakhatásával kapcsolatban szeretnénk megállapításokat tenni, akkor először fel kell tenni a kérdést: kik a fogyatékos emberek, és hányan vannak?

A KSH statisztikái eltérő módszerek szerint közölnek adatokat arról, ki számít fogyatékos embernek, ráadásul a 2015-ös jogszabály-változtatások miatt 70 ezer fővel kevesebben lettek jogosultak pénzbeli ellátásra fogyatékosság jogcímén. Így valószínűsíthető, hogy az önbevallásos kérdezések során ez a népesség emiatt kevéssé érdekelt abban, hogy fogyatékosként azonosítsa önmagát. Az érintettek számát azonban – az eltérések ellenére – hozzávetőlegesen a társadalom 5 százalékára tehetjük. A 2011-es népszámlálás szerint a fogyatékos népesség csaknem fele, 235 ezer fő volt mozgáskorlátozott. A fogyatékos személyek gyakorta láthatatlanok, és indokolatlanul sokan élnek mind a mai napig intézményi háztartásokban, míg mások, akik viszont rászorulnának az intézményi ellátásra, mégis kiszorulnak onnan a férőhelyek szűkössége és elosztása miatt.

A mozgáskorlátozottak közül azonban nagy arányban élnek családi háztartásban, 2011-ben számuk 150 ezer fő volt. A fogyatékos személyek, különösen a mozgáskorlátozottak a fővárosban felülreprezentáltak. Emellett a társadalom elöregedésével egyre nagyobb arányban lesznek jelen az öregedés során szerzett mozgás- és érzékszervi fogyatékosságok a társadalomban.

Lakhatási jelentésünk ezen fejezetében elsősorban a mozgáskorlátozottak lakhatási helyzetére fókuszálunk, részben a fogyatékos emberek közötti magas számarányuk miatt, részben pedig mert lakhatásukat nemcsak lakás- és jövedelmi helyzetük, hanem a külső környezet akadálymentessége – például az intézmények akadálymentessége, a támogató szolgáltatások jelenléte vagy hiánya, a fogyatékosságból eredő extra kiadások elismertsége vagy elhanyagolása – is meghatározza. Emellett a fogyatékos népesség egészének lakhatási helyzetével kapcsolatban is közlünk adatokat.

A fogyatékos emberek lakhatási körülményei

A mozgáskorlátozott emberek számára a fizikai akadálymentesség, a magas szintű oktatáshoz való hozzáférés, valamit az otthonközeli szolgáltatások jelentik a kulcsot. Önmagában tehát, hogy az érintettek túlnyomó többsége nem intézményi háztartásban él, nem jelenti egyúttal azt is, hogy jelen pillanatban önállóan tud lakni, és képes biztosítani a maga számára a társadalmi részvétel feltételeit. Jellemző probléma, hogy a fogyatékos személyek, – gyakran olyanok is, akik fizikai ellátásra nem szorulnak, vagy házasságban élnek – nem tudnak szüleiktől elköltözni. Nem ritka az sem, hogy akár olyannyira alkalmatlan körülmények között is tovább kénytelenek maradni, hogy az otthonuk elhagyása is gondot jelent számukra.

A KSH kimutatása szerint a fogyatékos emberek lakáskörülményei rosszabbak, lakásaik kisebbek a népesség átlagáénál. Az önálló háztartás megalapításában a gazdasági hátrányok és az akadálymentes lakáspiac hiánya egyaránt komoly szerepet játszanak. Gyakorlatilag nincs adat a lakáspiacon megjelenő ingatlanok akadálymentesítettségi helyzetéről. A mozgáskorlátozott és a fogyatékos emberek jövedelme rendszerint alacsony, amit részben gazdasági aktivitásuk, a munkahelyek és iskolák hiánya, valamint a számukra elérhető jövedelemforrások szűkössége okoz. Visszatérő probléma az is, hogy a piaci albérleteket még a népesség egészéhez mérten is nehezen tudják megfizetni, nem beszélve az akadálymentes lakáskeresés nehézségeiről. Ez egy ördögi körnek tűnik, amelyet csak komplex, a lakhatáson túlmutató, az egyenlő hozzáférést célzó beavatkozásokkal lehet orvosolni.

Elérhető támogatások: akadálymentesítés és kitagolás

Az OTP Bankhoz 2010 és 2020 között 21 799 akadálymentesítési támogatási igénylés érkezett, ezek többségét, több mint 20 ezer kérelmet jóváhagytak. Feltételezve, hogy az igénylések időbeli kiosztása nagyjából egyenletes, az érintetteknek kevesebb, mint 1 százaléka tud évente állami támogatással javítani otthona akadálymentességén. Emellett igénylésenként átlagosan 196 590 forint volt a megítélt és felhasznált összeg. Lakásfelújításról lévén szó, ez meglehetősen alacsony, nem elégséges a felmerülő akadálymentesítési problémák nagy részének a megoldásához.

A fogyatékos és mozgáskorlátozott emberek lakhatásának a megoldása közpolitikai feladat lenne. Ehhez képest átfogóbb gondolkodás a fogyatékos emberek lakáskörülményeinek javítására csak a kitagolási folyamatban zajlik.

Kitagolási folyamat: A társadalmi értelmezés szerint a fogyatékos embereket nem a fogyatékosságuk szerint elkülöníteni, hanem a meglévő készségeikre és képességeikre támaszkodva minél inkább integrálni kellene a társadalomba. Erről szól az intézménykiváltási vagy kitagolási folyamat, amely Nyugat-Európában már jórészt korábban végbement, itthon pedig jelenleg is zajlik. A kitagolási folyamat során a kevés férőhellyel rendelkező, integrált lakóhelyeket az intézmények támogatott lakhatási szolgáltatásokkal vagy szükség szerinti ápolást-gondozást nyújtó férőhelyekkel váltják ki.

Jelenleg közel 40 ezer fő él nagylétszámú intézményekben, negyedük értelmi fogyatékos személy. A kitagolás folyamatában csak az intézményekben élők 10 százaléka, köztük túlnyomórészt az enyhe- és középsúlyos értelmi fogyatékos emberek jutnak jobb lakókörülmények közé, – alapvetően nagyméretű családi házakhoz hasonló, mini-intézményekként üzemeltetett, támogatott lakhatást nyújtó lakóhelyekre. A saját vagy családháztartásban élő emberek, különösen a mozgáskorlátozottak szinte teljes egészében kimaradnak a támogatott lakhatási szolgáltatások igénybe vevői közül. Ennek egyik oka, hogy az üzemeltetéshez egy intézményi fenntartó szükséges, és újonnan létrehozni a szolgáltatást meglehetősen bonyolult feladat.

A támogatott lakhatás igénybe vevőinek száma rendkívül alacsony, és csak lassan növekszik: a teljes önállóságot nem biztosítja a benne élők számára, és nem nyújt mindenkinek megoldást. Bár lakást jelent, és lakás-szerű körülményeket biztosít, mégis intézményi keretek közt szerveződik, amivel hozzáférési nehézségei támadnak a nem intézményi formában élőknek, azaz a fogyatékos emberek 90 százalékának. A lehető leginkább integrált lakhatást akadálymentes önkormányzati bérlemények biztosítása jelenthetné.

Önkormányzatok és akadálymentesség

Az Önállóan Lakni kutatás (lásd lenn) keretében 2016-ban és 2020-ban is adatigénylést nyújtottunk be a főváros kerületeihez, valamint a megyei jogú városok önkormányzataihoz arra vonatkozóan, hány akadálymentes ingatlan tartozik hozzájuk.

A lakások akadálymentességéről a budapesti kerületek többsége nem vezet nyilvántartást, valamint annak ellenére, hogy fontosnak tartánk az érintettek otthoni támogatását, nem kötelességük, hogy támogató szolgáltatást üzemeltessenek, így csak töredékük nyújt ilyen jellegű segítséget. Saját akadálymentesítési támogatásról csak három budapesti kerület számolt be. Több kerületben és megyei jogú városban a társasházfelújítási programok támogatják a házak közös tereinek, kapuinak akadálymentesítését. Azonban egyénileg hozzáférhető, helyi akadálymentesítési támogatás jellemzően nem érhető el a településeken, vagy csak eseti méltányossági kérés keretében nyújtható be. Ugyanez érvényes a támogató szolgálatok kísérő szolgáltatására is.

A megyei jogú városok válaszai alapján az látszik, a legtöbb önkormányzatnak nincs a lakások akadálymentesítésére vonatkozó, átfogó stratégiája. Egyes városokban azonban az önkormányzatok az idősek számára kijelölt lakásaikat akadálymentesítik, így azok később mozgáskorlátozott bérlők számára is hozzáférhetővé válnak.

A 2016-os és az idei megismételt adatgyűjtés során sem nyilatkozott úgy egyetlen önkormányzat sem, hogy a területén található közintézmények akadálymentessége teljes volna. Az önkormányzatóknak túlnyomórészt csak a saját fenntartású intézményeik hozzáférhetőségéről volt adatuk, a területükön található közlekedési megállók vagy oktatási intézmények akadálymentességéről nincs információjuk, ami nagymértékben megnehezíti az érintettek támogatását.

Javaslatok

Az önálló lakhatás egy megkerülhetetlen lépés a fogyatékos emberek önállóságához, társadalmi részvételhez. Ehhez szükség van a szociális ellátórendszer lakhatási fókuszú reformjára és az önálló lakhatási megoldások támogatására.

Szintén szükséges az akadálymentesítési támogatás hozzáférhetőségének javítása és összegszerű emelése. Emellett az akadálymentes lakásokról nyilvántartásnak kellene létrejönnie, valamint külön kedvezményeket lenne szükséges hozzájuk kapcsolni.

Szükség lenne arra, hogy a fogyatékos emberek az elismert szükségleteiket központi forrásból, de önrendelkező módon fedezhessék.

Szükséges továbbá a sérülékeny csoportok célzott lakhatási támogatásának növelése, különösen a lakás-akadálymentesítési támogatásé, de a lakásfenntartási támogatások célzottsága is indokolt volna, mivel fogyatékos személynek lenni extra költségekkel jár.

A mozgás- és érzékszervi fogyatékosság a társadalom elöregedésével egyre többeket érint. Az akadálymentesítés így nemcsak a betegség és született állapotok miatt, hanem az idősödéssel szerzett fogyatékosságokkal való együttélés terén is kulcsfontosságú.

Szükség lenne az önkormányzati bérlakásállomány fejlesztésére, valamint, hogy az önkormányzatok tartsák nyilván a lakásaik, illetve a területükön található oktatási- és közintézmények akadálymentességét, hogy elláthassák a lakosaikat az akadálymentességre vonatkozó információkkal, a létező bérlakáspályázatokon pedig előnyben részesíthessék a fogyatékos pályázókat.

A fogyatékos, különösen a mozgáskorlátozott emberek esetében a hozzáférhetőség nem választható el a lakhatástól: az iskolák, munkahelyek, és közintézmények hozzáférhetőségének javítása szintén az önálló és méltó lakhatás előfeltétele.

Mindemellett pedig a létező akadálymentesítési jogszabályi előírások betartása is jelentősen javítaná az érintettek helyzetét.

Hogyan néztük meg egy részvételi akciókutatásban, mire van szüksége egy fogyatékos embernek az önálló lakhatáshoz?

Kovács Vera az Önállóan Lakni címet viselő doktori kutatásában, 2016-2017 során, egy részvételi akciókutatás keretében vizsgálta meg 10 mozgássérült emberrel és négy szövetséges részvételi kutatócsoporttal együtt azt, mi kellene ahhoz, hogy egy mozgáskorlátozott ember ma Magyarországon önállóan élhessen.

A részvételi akciókutatás (RAK) a társadalomtudományos kutatási módszerek megújítására irányuló olyan törekvés, amelyben a kutató elismeri, hogy nehezen tarthat távolságot, és aligha képviselheti a kutatói kívülállást anélkül, hogy a kutatási alanyait kizsákmányolná. A RAK kutatók abban hisznek, hogy számos olyan adatgyűjtési és információszerzési mód van, amelyek alkalmazása megerősíti a kutatott problémában érintett csoportokat. A RAK a nevében található hármas – a részvétel, az akció és a kutatás – összefonódását, valamint az adott vizsgálatban érintett emberek bevonását jelenti, akik érdekérvényesítésre, helyzetük javítására használják fel az így feltárt tudást.

Az Önállóan Lakni csoport – a kutatásban résztvevő mozgássérült emberek önszerveződésén alapulva elindult közösség, – a mai napig működik, és bár érdekérvényesítésben értek el sikereket, a fogyatékos emberek lakhatási helyzete rendszerszinten nem változott.

Kovács Vera részletes beszámolója a kutatásról az ELTE Bárczi Gusztáv gyógypedagógiai főiskolai kar Együtt Oktatunk és Kutatunk című kiadványában olvasható.