fbpx

Programigazgatót keresünk

2023. szeptember 08.

Dolgozz az egyik legnagyobb, lakhatással foglalkozó nemzetközi civil szervezet programigazgatójaként! A programigazgató felelőssége a programok és projektek elindulását megelőző előkészítés, a programok tervezése, megvalósításának kísérése és értékelése. Biztosítja, hogy a programok időben, a költségvetésen belül és a minőségi előírásoknak megfelelően valósuljanak meg. Kezeli a tervek megvalósításához szükséges erőforrásokat, beleértve a célok, folyamatok, határidők meghatározását.

Az ideális jelölt képes arra, hogy a legjobb eredmények elérése érdekében összehangolja és motiválja a különböző területek szakembereit. Akár felügyelet nélkül is hatékonyan működik a munkájából és a dinamikusan változó környezetből adódó különböző szerepkörökben. Aktívan hozzájárul a magyar Habitat csapat sikereihez, fejlődéséhez, és a kitűzött célok eléréséhez. Előnyt jelent a lakhatási szakpolitikai területen, illetve építési, felújítási munkában meglevő tapasztalat, tudás.

Ez egy egyedülálló lehetőség, hogy csatlakozz egy nemzetközi lakhatási szervezethez, és részese legyél a magyarországi lakáshelyzet és lakáspolitika fejlesztésének, egyben közvetlenül részt vegyél családok életkörülményeinek javításában.

Munkavégzés típusa: munkaszerződés, teljes munkaidő

Munkavégzés helye: hibrid munkavégzés, budapesti iroda és otthon kombinálva

Munkanyelv: magyar, angol

FELELŐSSÉGI KÖRÖK

Tervezés

  • Új projektek és programok kidolgozása a szervezet stratégiai irányának támogatására.
  • Együttműködés a vezetéssel a programok stratégiai céljainak és célkitűzéseinek meghatározásában a sikeres eredmények elérése érdekében.
  • Éves költségvetés és működési terv kidolgozása a programok támogatására.
  • Programértékelési keretrendszer fejlesztése a program erősségeinek felmérése és a fejlesztendő területek azonosítása érdekében.
  • Az egyes programok finanszírozási terveinek kidolgozásának támogatása a program és adománygyűjtő csapattal közösen.

Működés

  • Biztosítja, hogy a program tevékenységei a szervezet irányelveinek és eljárásainak megfelelően működjenek.
  • A szükséges rendszerek fejlesztése és kidolgozása a programtevékenységek dokumentálása érdekében.
  • Szükség esetén alkalmazza a változás-, kockázat- és erőforrás-menedzsment eszközeit.

HR

  • A felvételi folyamat támogatása, valamint a kollégák képzése és mentorálása.
  • Az ügyvezető igazgatóval és a szervezet HR-esével konzultálva toborozza, interjúztatja és kiválasztja a jól képzett jövőbeni program munkatársakat.
  • Teljesítménymenedzsment-folyamat kialakítása és végrehajtása a program csapat összes munkatársa számára.

Vezetés/menedzsment

  • Menedzseli és biztosítja a program csapat munkatársainak orientációját, valamint a szükséges és megfelelő képzések elérhetőségét.
  • Kialakítja a szükséges rendszeres megbeszélések struktúráját, annak érdekében, hogy a program csapat minden tagja megfelelő támogatást kapjon a mindennapi munkavégzésben.
  • Felügyeli, irányítja a program csapat munkáját és rendszeres visszajelzéseket ad számukra.
  • Nyílt kommunikációval és a döntéshozatali feladatokban való együttműködéssel erős csapatot épít.
  • Támogatja és ápolja a kapcsolatokat a civil partnerekkel, helyi közösségekkel, döntéshozókkal és a partner vállalatok képviselőivel a programok sikere és szükséges erőforrások biztosítása érdekében.

A programcsapat irányítása

  • Riportál a programról a vezetőség és az igazgatótanács számára.
  • Együttműködik az adománygyűjtő munkatárssal annak érdekében, hogy a támogatások összhangban legyenek a program céljaival és kitűzött eredményeivel.
  • Biztosítja, hogy a program a jóváhagyott költségvetésen belül maradjon.
  • Rendszeresen figyelemmel kíséri a programtevékenységeket, és a programértékelési rendszernek megfelelően éves értékelést készít.
  • Riportál a program értékelések eredményeiről az ügyvezető igazgatónak, és szükség szerint változtatásokat javasol a program fejlesztésére.

SZÜKSÉGES KÉSZSÉGEK, KÉPESÍTÉSEK

  • Legalább BA/MA végzettség
  • Stratégiai gondolkodásmód
  • Bizonyított vezetői és priorizálási képességek
  • Bizonyított sikerek a programmodellek kidolgozásában és értékelésében, valamint innovatív programok kiválasztásában és sikeres működtetésében.
  • Erős projektmenedzsment-képesség összetett, sokrétű projektek irányításában, amelyek mérhető sikereket és a program növekedését eredményezik.
  • Erősség a munkaerő-felvételben, toborzásban, irányításban, fejlesztésben, coachingban és az egyének és csapatok megtartásában, képessé téve őket arra, hogy felelősségük és teljesítményük szintjét emeljék.
  • Kiváló szóbeli és írásbeli kommunikációs készség magyar és angol nyelven, kivételes figyelem a részletekre.
  • Személyes tulajdonságai: feddhetetlenség, hitelesség, valamint elkötelezettség és szenvedély a lakhatás és a szociális ügyek iránt.

Hogyan jelentkezz?

Jelentkezésedet az [email protected] címen várjuk. Kérünk, csatolj egy magyar nyelvű CV-t, és motivációs levelet és lehetőleg jelöld meg fizetési igényed is. A tárgy mezőbe pedig írd be, hogy: „Habitat – Programigazgató”.

Jelentkezési határidő: 2023.09.30.

Kizárólag a fenti e-mail címre érkező álláspályázatokat bíráljuk el.

A Habitat for Humanity nyilatkozata az érdekvédelemmel és személyes biztonsággal (Safeguarding) kapcsolatos elvárásokról:

A Habitat for Humanity elvárja, hogy minden alkalmazott komolyan vegye etikai felelősségét a kedvezményezettek, a közösségek és mindazok védelmében, akikkel együtt dolgozunk. A vezetők minden szinten felelősséget vállalnak a szükséges rendszerek létrehozásáért, amelyek olyan környezetet teremtenek és tartanak fenn, amely megakadályozza a zaklatást, a szexuális kizsákmányolást és a visszaélést; védi a kedvezményezettek és a közösség tagjainak (különösen a gyermekek) jogait; és elősegíti a Habitat for Humanity magatartási kódexének betartását.

Kapcsolódó cikkek
Programkoordinátort keresünk

Programkoordinátort keresünk

Csatlakozz hozzánk, és segítsd tudásoddal egy nemzetközi lakhatási szervezet magyar csapatának munkáját! A részmunkaidős TÁMASZ programkoordinátor fő feladata a felújítási programok szervezése, felügyelete, adminisztrációja és a...

HR munkatársat keresünk

HR munkatársat keresünk

Dolgozz Te is egy jó célért! Mi a Habitatnál azért dolgozunk, hogy minden ember méltó otthonban élhessen. De ehhez Rád is szükségünk van! Támogasd a munkánkat empatikus, kreatív és önálló HR-esként, hogy még hatékonyabb...

Pénzügyi és pályázati asszisztenst keresünk

Pénzügyi és pályázati asszisztenst keresünk

Csatlakozz hozzánk, és segítsd tudásoddal egy nemzetközi lakhatási szervezet magyar csapatának munkáját! A pénzügyi és pályázati asszisztens feladata az adminisztrációs stáb munkájának napi szintű támogatása. Az ideális jelölt...