fbpx

Utah állam felszámolja a hajléktalanságot – otthont ad az embereknek

2014. március 13.

Az Egyesült Államokban is egyre több vitát szül a közterületen élő hajléktalan emberek helyzete. Nemrég egy hawaii képviselő kalapáccsal próbálta elűzni a bevásárló kocsijukat tologató hajléktalanokat. Az akciója közfelháborodást váltott ki, így elismerte, hogy más megoldást kell keresniük. Az USA több városa kísérletezett a hajléktalanokat kriminalizáló, büntető eszközökkel. Tampában például a „személyes tárgyak közterületen tárolása” miatt büntetik a hajléktalanokat, míg Philadelphiában az ételosztást tiltották be. Utah más utat választott, már 2008-ban. A gyéren lakott állam fővárosa Salt Lake city, ahol közel kétszázezren laknak. 

utah_homeless_program_1.jpg

Az állam 2008-ban megalkotott egy rendhagyó hajléktalan stratégiát, melynek célja az volt, hogy véget vessen a krónikus hajléktalanságnak és csökkentse azok számát, akik hosszabb rövidebb ideig fedél nélkül élnek. Mára 78%-al csökkent a hajléktalanok száma, Utah bebizonyította, hogy van kiút a hajléktalanságból. De hogyan csinálták. A város vezetői szerint ez egyszerű, otthont adtak az embereknek. De tényleg ilyen egyszerű lenne. Egy közterületen élő hajléktalan ember ellátása Utah-ban átlagosan évente 16 670 dollárba kerül, a költségek tartalmazzák az utcai szociális munkások költségét, a romló egészség miatt szükséges ellátásokat és életmentő egészségügyi ellátásokat, a jogszabálysértési eljárások és esetleges büntetés végrehajtás költségeit. A HousingFirst (Elsőként lakhatást) program 11000 dollárba kerül fejenként. Tehát a város úgy döntött olyan megoldást választ, ami olcsóbb és humánusabb.

utah_homeless_program2.jpg

Az Egyesült Államokban minden éjjel mintegy 750 000 ember alszik közterületen, akár 3,5 millióan élhetik át a hajléktalanságot évente. A tartósan utcán élők jelentés része fogyatékossággal él, egyharmaduk veterán. Utah állam hosszú távú stratégiát dolgozott ki, amely felszámolhatja a krónikus hajléktalanságot. A stratégia négy pillérre épít:

  • Megfizethető lakhatás: Olyan lakásmegoldásokat alakítanak ki, amelyek elérhetőek és megfizethetőek azoknak, akik már régebben az utcán élnek. Valamint megerősítik azokat a szolgáltatásokat, amelyek gyorsan megoldást találnak a lakhatásukat frissen elvesztőknek.
  • Megelőzés: A megelőzés érdekében megerősítik azokat az intézményeket, amelyekből utcára kerülnek az emberek (rehabilitációs intézmények, kórházak, utógondozó otthonok, börtönök).
  • Támogató szolgáltatások: A célcsoportra fókuszált kiegészítő szolgáltatásokat nyújtanak, (például: egyéni szociális munka, addiktológiai segítség, közösség pszichiátriai ellátás, álláskeresési tanácsadás, életvezetési tréningek formájában)
  • Hajléktalan Menedzsment Információs rendszer bevezetése: Egy állami szintű adatkezelő felület bevezetése, amely közvetlenül méri a program eredményeit.

utah_homeless_program1.jpg

A komplex stratégia bázisa az „Elsőként Lakhatást” program, amely minden hajléktalan ember számára szociális bérlakást (sok esetben ingyen), emellett állandó szociális támogatást nyújt. A beköltözőknek szinte nem jár kötelezettséggel. Utah tehát bebizonyította, hogy az olcsóbb és emberibb módszer, az otthon biztosítása jelenthet kivezető utat a hajléktalanságból.

A Habitat for Humanity sok más szervezettel együtt szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a hajléktalan emberek számára a lakhatás biztosítása a kulcskérdés. Az „Elsőként Lakhatást” típusú megoldások akár 10 éves hajléktalan életmódból kivezető utat jelenthetnek, ezért vállalunk aktív részt olyan a kezdeményezésekben, amelyek közterületen élő hajléktalan embereknek nyújtanak otthont. Ilyen például a Kőbányán zajló „Utcáról lakásba” program vagy a Habitat által indított a 2013 nyári árvíz hajléktalan károsultjait segítő „Elsőként Lakhatást” program.

Koltai Luca, a Habitat for Humanity szakpolitikai munkatársa

Kapcsolódó cikkek