„Ma Magyarországon rettenetesen sok gyermek él túlzsúfolt körülmények között. Számomra gyermekoromban az, hogy a suliból fáradtan hazaérve magamra csukhattam a szobám ajtaját, ahol nyugalom, csend várt és egy kicsit egyedül lehettem, óriási szabadságot jelentett. Azt hiszem, hogy minden kamasz arra vágyik a nap végén, hogy ezt megtehesse.”- mesélte Szekeres Nóra a Habitat for Humanity Magyarország csapatának, aki háromgyermekes édesanyaként pontosan tudja, milyen fontos egy család számára a jól működő, igazi hátországot nyújtó, egészséges otthon.
A Habitat for Humanity Magyarország felújítási munkával, olcsó építőanyaggal, szerszámok biztosításával, szaktudás átadásával, önkéntes munkával és szakpolitikai javaslatok kidolgozásával küzd azért, hogy az utcán élő emberek lakásba költözzenek, szegénységben élő családok kályhát építhessenek, kijavíthassák a beázó tetőt vagy lecserélhessék a rosszul szigetelő ablakokat.
HFH: A Habitat for Humanity azért dolgozik, hogy mindenki megfizethető, méltó otthonban élhessen.Számodra mit jelent az otthonod?
Sz.N.: – Számomra az otthon gyerekkoromtól melegséget, biztonságot, szeretet-környezetet jelentett és szerencsés vagyok, hogy ezt biztosították számomra a szüleim. Most is mindig az a nyugvópont az életemben, amikor hazaérek. Elég sokat voltam és még vagyok is otthon a gyerekek miatt, ez a családi életünk színtere. Fontos, hogy mindenkinek legyen saját kis kuckója, ahová elvonulhat és olyan hely is, ahol együtt lehetünk. Az otthon az alapvető, normál élethez szükséges dolgokat is jelenti, ezeknek a súlyát akkor érezzük igazán, ha valami elromlik, pl. amikor átmenetileg nincs víz, vagy áramszünet van.Ilyenkor minden borul, olyan érzése van az embernek, hogy most megáll az élet. Persze nem, de rengeteg kényelmetlenséggel jár. Elkeserítő, hogy Magyarországon másfél millió embernek nincs megfelelő otthona.
HFH: – Van személyes kapcsolatod olyan emberrel, aki elveszítette az otthonát?
SZ.N.: – A lakásunktól egy sarokra az utcán élt egy bácsi, akivel iskolába menet minden reggel találkoztunk. Ott ült, olvasott, a környékbeliek pedig mindig hoztak neki könyvet, ezt-azt. Elmesélte az élete történetét és az volt a legmegdöbbentőbb, hogy korábban semmi jel nem mutatott arra, hogy valaha ilyen helyzetbe fog kerülni. Baleset érte, többet nem gyógyult meg teljesen, elvesztette a munkáját, majd az utcára került. Mindenki barátkozott, beszélgetett vele a környéken, volt olyan barátja, aki rendszeresen lejárt hozzá, de hiába hívta, ő nem ment fel hozzá. Vendég nem akart lenni, neki már az a sarok jelentette az otthont, ahol a maga ura lehetett. Azt gondolom, hogy az otthonnal kapcsolatban van egy szabadságérzetünk, mert otthon mindenki lazíthat. Mindenhol máshol szabályok vannak, meg kell felelni, de ha hazaérsz, akkor ott végre te dönthetsz. Azt hiszem, hogy az utcán élő bácsi azért nem fogadta el a meghívást, mert nem akarta elveszíteni az önállósággát. Ez volt az egyetlen dolog, ami megmaradt neki.
