A lakhatás világnapját (Habitat világnap) – minden évben október első hétfőjén, idén október 5-én ünnepeljük.
Az először 1986-ban megrendezett világnap elnevezése az ENSZ Emberi Települések Bizottságára utal. Ez a nap egyben az Építészet Világnapja is, Magyarországon ekkor adják át a Pro Architectura díjakat az év legsikerültebb épületeit tervezőknek, valamint a Palóczi Antal-díjakat.
A világnapon a lakhatási problémákkal foglalkozó szervezetek, így a Habitat for Humanity is, az egységes cselekvést szorgalmazzák annak érdekében, hogy minden ember számára biztosítani lehessen az egyik legelemibb emberi jogot, a méltó otthont.
2014-ben a Norvég Akciópályázat forrásai felhasználásával a Lakhatási Világnapra utcai akciót szerveztünk, mely a gyermekek lakhatási szegénységére hívta fel a közvélemény figyelmét. Az akció keretében három napig volt megtekinthető a „Gyermekálmok Háza” című interaktív kiállítás az Örs vezér téren, amelynek alakításában összesen több, mint 900 látogató vett részt. Lackfi János Oké – Nem Oké címmel verset írt az alkalomra:
Lackfi János: OKÉ, NEM OKÉ – avagy nagy a pofám
Oké, hogy hócipőd tele van már nemesnél nemesebb ügyekkel,
Oké, hogy nem tudod, hol áll a fejed, és melyik ruhádat vegyed fel,
Oké, hogy csip-csup ügyek miatt nyakadon az adóhatóság,
Oké, hogy a trágya tévében a műsorok mind tök ócskák,
Oké, hogy a szutykos korrupció bűze már fojtogat,
Oké, hogy az utcán kerülgetni kell a felettébb gyanús foltokat,
Oké, hogy itt az okosok ügyesbe mindent lezsíroznak,
Oké, hogy az egészségügy egészsége tök rozzant,
Oké, hogy mindenki hőbörög, és extra nagypofájú,
Oké, hogy gyilkos harcra hív minket a moslékos vályú,
Oké, hogyaz ürülék hótziher feljön a víz színére,
Oké, hogy a politika röptödben megizélne,
Oké, hogy egyetérteni sokszor nincs mód, se szándék,
Oké, hogy kibuksz, ha jobban megnézed, hogy élnek anyádék,
Oké, hogy sunyi érdekekkel teleszemetelve a sajtó,
Oké, hogy kenőpénz ellenében nyílik meg minden ajtó,
Oké, hogy nem virágzik itt csak parlagfű meg szemét,
Oké, hogy bárhol pofádba tolják a rágógumi-zenét,
De nem oké, hogy a gyerekekkel nyalatjuk fel a padlót,
És nem oké, hogy kétszázezer kölök sosem lát WC-t, mosdókagylót,
És nem oké, hogy utolértük Bulgáriát és Romániát,
És nem oké, hogy csak a Balkánon szívja meg jobban, ha szegénynek születik a diák,
És nem oké, hogy a penészes szobák rájuk rohadnak,
És nem oké, hogy a sötét lakásban sosem ad fényt a vakablak,
És nem oké, hogy hóban-sárban kilométereket caplatnak a suliba,
És nem oké, hogy a munkanélküliséget öröklöd majd tutira,
És nem oké, hogy nem futja minimális kajára,
És nem oké, hogy faterék csak úgy bírják, ha fejest zuhannak a piába,
És nem oké, hogy alanyi jogon jár a tüdőbaj vagy az asztma
És nem oké, hogy velük miattunk eleve ki van… szúrva,
És nem oké, hogy sokan azt se tudják, mi az a születésnap,
És nem oké, hogy az életről már születéskor lekésnek,
És nem oké, ha nincsen jogod a húshoz és a könyvhöz,
És nem oké, ha nincs rendes ruhád, amibe felöltözz,
És nem oké, hogy sosem járhatsz karatéra vagy zongorára,
És nem oké, hogy a jólétünknek a te nyomorúságod az ára,
És nem oké, hogy te sosem léphetsz be az internetre,
És nem oké, hogy a lehetőségek neked csak távolról integetnek,
És nem oké, hogy neked senki sem mondja, fiam, belőled sosem lesz semmi,
És nem oké, hogy szóba sem kerül, hogy lehetne másképpen is lenni,
És nem oké, hogy gyümölcsről, zöldségről nem tudsz, csak hallomásból,
És nem oké, hogy el se vágyol, mert nem sejted, hogy volna máshol,
És nem oké, hogy hülyeségünk levét a csóró gyerekek isszák,
És nem oké, hogy kicsinálhatunk bárki koszost mi, illatosak és tiszták,
És nem oké, hogy muszáj elszívnunk a levegőt mások elől,
És nem oké, hogy míg fényben fürdünk, az árnyék a kölkök nyakába dől,
És nem oké, hogy tépem csak itt feleslegesen a pofámat,
És nem oké, hogy a szó nem használ, még ha netán nem is árthat…
És oké, hogy a szájamat szegjem egy zsákvarrótűvel be végre,
De akkor, akinek van szíve, az most nyúljon mélyen a zsebébe!
