Önkéntesünk Moldvában találkozott először nagy szegénységgel, ahol csángó magyar gyerekeknek segített, majd egy afrikai származású fiatalt tanított alapvető íráskészégekre. Tavaly nyáron csatlakozott hozzánk önkéntesként, az interjúban elárulta, mi motiválja az építkezéseken, illetve arról is mesélt, hogy milyen érzés volt először becsatlakozni.
Mesélnél pár szót magadról?
Elég különböző területeken tanultam, az ELTE-n kezdtem szociológia szakon (be is fejeztem-hurrá 🙂 de nem igazán tetszett, mindig is túl elméletinek tartottam, legalábbis nálunk az volt.
Az utolsó két évvel párhuzamosan elkezdtem a Zeneakadémiát nagybőgő szakon, aztán kimentem Németországba tanulni, majd ott dolgoztam egy ideig zenészként.
Kíváncsiságból pincérkedtem is egy időben (ez a diákévek alatt kimaradt és mindig akartam valami ‘kétkezi’ munkát csinálni), mellette voltak tanítványaim, akiket angolul vagy németül tanítottam.
Ezek tértem haza, jelenleg az Opel németországi csoportjának dolgozom. Nagy álmom, hogy zenészként el tudjak helyezkedni egy zenekarban (legjobb lenne az Operában).
Korábban végeztél valahol önkéntes munkát?
Rendszeresen nem, de néha volt alkalmam csatlakozni ide oda. Néhányszor voltunk Moldvában, ahol csángó magyar gyerekeket tanítottunk (néha fogat mosni és tisztálkodni is), illetve adományokat vittünk a faluba, ruhát, tisztálkodószert, tartós élelmet. Ez a Károli Református Egyetem szervezése volt, de később sajnos abbamaradt, azt hiszem támogatás hiányában. Igazából ott találkoztam először nagy szegénységgel, de ugyanakkor azzal is, hogy az ilyen szegénységben élő embereknek mennyire jó szívük van, és mennyire más értékek mentén élik az életüket. Aztán nem dolgoztam önkéntesként, de tavaly a munkahelyemen találkoztam néhány afrikai származású menekülttel, az egyiküket még írni olvasni és kicsit németül is tanítottam majdnem egy évig.
Bár ezt önkéntes munkának gondolom, de semmilyen hivatalos kerete nem volt.
Ugyanakkor sokat tanultam tőlük: rájöttem többek közt, hogy sokkal kevesebbre van szükségünk, mint az gondoljuk, és hogy a munka tulajdonképpen kiváltáságnak számít sok embernek. Nézzünk már körül itt Európában, mindenünk megvan, amiről más nem is álmodik. (Ezenkívül megmutatták, hogy hogy kell jó rizst főzni, ami jelentős előrelépés a mindig odaégett/ nem főtt meg rizshez képest 😀 ) Az önkéntes karrieremet idén nyáron pedig a Habitatnál folytattam.
Mióta önkénteskedsz a szervezetnél?
Csak most nyáron kezdtem, de szeretnék máskor is menni. Nyáron mesélt róla az unokatesóm (a Zsuzsa testvére), hogy milyen jó, néha volt ő is, próbáljam ki, ha van kedvem. Zsuzsától ( a program koordinátorunktól- szerk.) is hallottam már róla azelőtt, de mivel sokáig külföldön éltem, nem is igazán került szóba, hogy lehetne itt önkénteskedni.
Miért pont ezt a szervezetet választottad?
Az igazat megvallva, nem válaszottam. Ő választott engem 🙂
Vagyis nem kifejezetten kerestem, hogy hova menjek, csak szembe jött a lehetőség. Nyáron több szabadidőm volt, és szerettem volna valami hasznosat csinálni. Nagyon megtetszett, ahogy a Habitat segít a rászorulókon, és bevonja őket is a munkába, a saját otthonuk megteremtésénél. Az is tetszik, hogy ez nem afféle egyszeri segély, hanem teljesen új kezdetet jelenthet egy-egy ember életében. Illetve maga a kétkezi munka is tetszett, így kipróbáltam.
Mit szeretsz benne?
Ó, hát sok mindent!
Szerintem egy hely, ahol az ember biztonságban élhet az egyik legalapvetőbb szükséglet. Egy egész életet változtathat meg, ha van hova hazamenni és ahonnan munkába indulhat az ember. És bár csak nagyon kis részben, de így én is hozzájárulhattam ehhez. Ez tök jó érzés.
Ezenkívül nagyon kedves és vicces csapat jött össze és nagyon élveztem a munkát. Jókat nevettünk, jó hangulat volt, de haladt is a munka (ezt vajon a Tifó is így gondolja? :). Szerintem jól szervezett volt és mindenkinek jutott valami testhezálló feladat-ezt biztos nem könnyű megszervezni.
Tetszett, hogy megismerhetem az embereket, akik majd ott fognak lakni, illetve az is, hogy ők is részt vesznek, építenek, közben lehet velük beszélgetni egy kicsit, megismerni, honnan jöttek, hogy élnek most, és hallani, hogy mit terveznek a jövőre. Annyira más világ az enyémhez képest, de pont ezért érdekes nekem, sok mindent tudok tanulni a helyzetekből. Valamint külön ki szeretném emelni a Tifó világszínvonalú munkavédelmi előadását nap elején, a szuper munkavezetést, és türelmet, ahogy az önkénteseket eligazítja a cementeszsákok és fúrógépek rengetegében.
Miért fontos neked, hogy rászorulók méltó otthonhoz jussanak?
Szerintem sok olyan ember van, aki keményen dolgozik vagy dolgozna, de egyszerűen nem jön már ki a lakbér a fizetésből, vagy pont amiatt nincs munkája, mert nincs hol laknia. És ezzel be is zárult az ördögi kör. És rettenetes ha valaki, vagy egy egész család emiatt az utcára kerül, és teljesen széthullik, mert onnan már nagyon nehéz felállni. De ugyanígy, ha a lakás telejesen rossz állapotú, penészes/ hideg/ sötét stb, akkor nincs meg az a környezet, ahonnan elindulhat valaki akár munkába akár iskolába. És biztos vagyok benne, hogy rengeteg ember van, aki ugyanolyan keményen (vagy háromszor annyit) dolgozik, de csak a töredékét keresi, mint az akinek mondjuk volt lehetősége tanulni, vagy csak egyszerűen szerencsésebb. Nekik is ugyanannyi joguk van normális lakásra, mint másoknak.
Rengeteg értékes ember kallódik el így, s ezen valahogy javítani kell. Kicsit tehetetlennek érzem magam, ha látok valakit az utcán élni, és hiába is adnék pénzt, az nem igazi segítség, csak a napi túlélést biztosítja esetleg. (egyébként a menekült kérdés kapcsán is dühít ez, rengeteg földönfutó ember keletkezik, tologatják őket ide-oda, ahelyett, hogy hagynák őket dolgozni, munkából szerintem jutna mindenkinek elég.
Ezt a helyzetet sokkal könnyebb lenne megelőzni, mint utólag kijavítani (olcsóbb is lenne egyébként állami szinten is, azt hiszem), mint majd tíz év múlva, amikor a most utcára kerülő embereknek vagy intézetbe került gyerekeknek nem lesz munkája és lakásra esélye.
Nekem is jobb lesz 10 év múlva, amikor nem 3 hajléktalant segélyezek az aluljáróban (akikek igazából akkor már nem tudok segíteni), hanem helyettük a 3 tanár/ szakmunkás/bármilyen foglalkozású dolgozó ember segíti a Habitat munkáját mondjuk, mert annak idején lakást építettünk nekik. Vagy épp az az ács ácsolja a tetőt a házamon, akinek akkoriban segítettünk.
Ez valahol elég jó érzés. Kicsit ilyen misztikus is, hogy vajon találkozok-e még azokkal az emberekkel más élethelyzetben.
Személy szerint szerencsés helyzetben vagyok ilyen szempontból, szeretném ha másnak is része lehetne abban, hogy van hova hazamennie, vagy ahonnan munkába indulhat. Főleg itt Európában – a világ ‘fejlettebbik’ felén – annyira sok mindenünk van, hogy nem is érezzük általában, és minimális odafigyeléssel egészen élhetővé válna itt minden.
Mi a legemlékezetesebb pillanat, ami neked a Habitatról eszedbe jut?
Nehéz kérdés! De talán az, amikor legelőször mentem, igazából kicsit ‘féltem’, hogy hogy is lesz ez, de a Rena olyan kedvesen fogadott! Szuper érzés volt! Meg hogy milyen jó csapat alakult, és milyen jó volt együtt dolgozni. Jó tudni, hogy ilyen sok ember van, aki örömmel segít másoknak a szabadidejében!
Arra is nagyon emlékszem, amikor Zsuzsi barátnémmal együtt bontottuk és építettük az ablakokat a XV. kerületben. Ki hitte volna, hogy (majdnem) egyedül ki és be tudunk rakni egy ablakot? (vagyis hármat.. 😀 )
Mit üzensz azoknak, akik még sosem dolgoztak nálunk önkéntesként?
Hát az meg hogy lehet? Mindenképp ki kell próbálni, konditerem helyett is kiváló. Egyébként is, jó lenne, ha sokkal több ember venne részt ilyen önkéntes munkában, teljesen új világ nyílik vele.
Azt hiszem mindent elmondtam, szuper dolog amit csináltok, remélem minél több ember csatlakozik majd.
