Az Országgyűlés leszavazta a kilakoltatási moratórium meghosszabbításának javaslatát, miközben 900 ezer végrehajtási ügy van folyamatban. Milyen alternatívái vannak az adósságrendezésnek? Hány embert érint ma Magyarországon a kilakoltatás kockázata? Szakpolitikai munkatársunk, Kováts Bence a Klub Rádió reggeli műsorának vendége volt. Összefoglaltuk a beszélgetés legfontosabb kérdéseit és válaszait.
Fotó: Bankó Gábor
Klub Rádió (KR): 900 ezer családot fenyeget a kilakoltatás veszélye Magyarországon. A Habitat for Humanity azt mondja, hogy a civilek segítségére kell számítani, mert a kormánypártok leszavazták a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását. Én nem emlékszem rá, hogy bárki is adott volna elfogadható magyarázatot arra, hogy a Parlament miért nem fogadta el a törvényjavaslatot. Ön tudja?
Kováts Bence (KB): Először is egy pontosítással kezdeném. 900 ezer kilakoltatással fenyegetett családot említett. Ezt azonban nem mi állítjuk, hanem a HVG. Szerintünk lényegesen kisebb számról van szó. A kilakoltatási moratórium mindig is a téli időszakokra vonatkozott, most a választásokra tekintettel – gondolom én – meghosszabbították egy hónappal. Az azonban nem volt reális, hogy a Parlament elfogadja a módosítást.
KR: A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint 1,7 millió nem törlesztett hitelszerződés van. Ez a szám azért elég jelentős. Ön szerint reálisan hány ember lakhatása van veszélyben a hiteltartozások miatt?
KB: Nagyon jelentős ez a szám. Két csoportra érdemes bontani a hiteltartozásokat. Egyrészt vannak a jelzáloghitelek: ezek a nagy tartozások, amelyeknél a legnagyobb a kockázata annak, hogy elárverezik az adós ingatlanát. Itt szerződésenként kb. átlag 8 millió forintos tartozásról van szó. Az MNB statisztikái alapján 122 ezer, több mint 90 nap hátralékban lévő jelzáloghiteles van, akiket elég jelentősen fenyeget a kilakoltatás veszélye. Másrészt vannak az egyéb hitelek, például áruhitelek, amik kisebb összegűek, jellemzően kétmillió forint körüliek. Ezekben az esetekben, ha még végrehajtásra is kerül a sor, nem biztos, hogy az ingatlan árverése is megtörténik. Tehát ez a fontos különbség: 900 ezer végrehajtási ügy van folyamatban, viszont a végrehajtó először a munkabért vagy az egyéb jövedelmet foglalja le, aztán az ingóságokat és csak utána az ingatlant.
KR: Mi az alternatíva? Önök azt mondják, hogy van legalább 3700 üresen álló önkormányzati lakás Magyarországon. Ezeket 6-8 millió forintért fel lehetne újítani és akkor lehetne segíteni családoknak. Honnan lenne erre pénzügyi keret? Szép kezdeményezés, de nem gondolja, hogy ez önmagában még kevés?
KB: Szerintem több megoldás is van erre a problémára. Az egyik lehetséges eszköz, ahogy Ön is említi, és ahogyan mi hosszú évek óta szorgalmazzuk, hogy az üresen álló, az önkormányzatok tőkehiánya és egyéb problémái miatt rossz állapotban lévő lakások felújítása. Ezen kívül vannak olyan önkormányzati és állami telkek vagy olyan lakhatatlan épületek, amiknek a helyére lehetne szociális bérlakásokat építeni.
De az adósságrendezésnek más módjai is vannak. Gondolok itt például adósságkezelési támogatásra és szolgáltatásra. Ez egy olyanfajta mentorálást jelent, mely során az adós az állam segítségével vissza tudja nyerni a fizetőképességét. Mindemellett nagyon fontosnak tartjuk az általános adósságrendezést. Azt látjuk, hogy a bankok nagy ütemben értékesítik a nagy hátralékban lévő hiteltartozásokat követeléskezelő cégeknek a követelés értékének harmadáért. Ha lett volna egy általános adósságrendezés és ebbe az állam is beszállt volna valamilyen módon, akkor ebben azért lenne tartalék.
KR: Az állam megvette volna a követeléseket ezen a nyomott áron?
KB: Nem csak erre gondolok. Például Horvátországban törvényileg megszabták, hogy – bizonyos feltételek teljesülése esetén az adósság egy bizonyos részét elengedik a szolgáltatók. Ebben az esetben beléphetett volna az állam egyfajta adósságkezelési szolgálatással. Nyilván ehhez fel kell mérni azt, hogy melyik adósnak milyen a fizetőképessége és egy szociális bérlakás-programmal megtámogatva már ki lehetett volna dolgozni olyan modelleket, amelyekben a különböző helyzetben lévő adósok adósságát különböző mértékben engedik el a szociális helyzetére való tekintettel.
KR: A bankokat bevonná az adósságrendezésbe?
KB: A bankokat bevonnánk ebbe és pont azért gondolom, hogy a bankok erre hajlandóak lennének, mert most a követeléseiket sokszor azok töredékéért értékesítik követeléskezelő cégeknek, így nagyon sok esetben a tartozásnak csupán az egyharmadához jutnak hozzá.
KR: Miért nem jutott ez eszébe másnak is, például a kormánynak? Felajánlották Önök ezt a konstrukciót bárkinek is, bármelyik minisztériumnak vagy felügyeleti szervnek?
KB: Annak idején felhívtuk erre a kormány figyelmét, még a magáncsőd törvény előkészítésekor eljuttattuk hozzájuk a javaslatunkat, de valószínűleg nem tartották megvalósításra érdemesnek vagy mások voltak a céljaik.
