fbpx

“Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülünk…”

Átmeneti otthonokban élő nők helyzete Magyarországon

Napjainkban közel 122 ezer olyan család van Magyarországon, akiket hiteltörlesztésük elmaradása miatt fenyeget lakhatásuk elvesztése és a hajléktalanság. Otthonuk elvesztése után ők azok, akik ismerősöknél, rokonoknál, albérletben vagy rövidebb időre családok átmeneti otthonaiban húzzák meg magukat, ami a szakértők szerint azonban nem jelent hosszútávú és fenntartható megoldást.

„A családok átmeneti otthonai csak keveseknek nyújtanak megoldást: ma hazánkban 161 családok átmeneti otthona működik összesen 4007 férőhellyel, ami azt jelenti, hogy a lakhatásukat vesztett családok 1-2%-án tudnak csak segíteni ezek az intézmények. Ezek az otthonok mentőövet nyújtanak a hajléktalanság szélére sodródott családoknak, de nem ajánlhatnak tartós megoldást.” – mondta el Kelemen Gábor, a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SZÉRA) által fenntartott családok átmeneti otthonának intézményvezetője.

A családok átmeneti otthonában élő emberekről kicsit pontosabb képet kaphatunk a legutóbbi KSH adatok tükrében, amelyekből kiderül, hogy a lakók fele gyerek, a felnőttek kétharmada pedig nő. Legtöbben önhibájukon kívül, megfelelő szociális háló és bérlakások hiányában kerülnek olyan helyzetbe, hogy nem marad más megoldás, csak az otthon.  Két nő történetén keresztül mutatjuk be, hogyan kerülnek utcára családok és milyen nehéz gyerekkel bérlakásba költözni.

“ Senkitől nem kaptunk albérletet…”

Anett és párja, Géza kilenc éve ismerkedett meg egymással, ekkor Anett még a szüleivel lakott, Géza pedig egy albérletben a külvárosban. Sajnos ez az albérlet valójában inkább ágybérlet volt: több bérlő és a főbérlő is együtt lakott. Ennek ellenére egy évig éltek itt együtt, de végül a sok vita miatt inkább eljöttek onnan. Átmenetileg Anett szüleihez költöztek egy közeli kisvárosba, de amint összegyűlt a pénzük a kaucióra, albérletbe költöztek a külvárosba. Már öt éve bérelték kis lakásukat, mindig pontosan és becsületesen fizetve a lakbért, mikor azonban kiderült, hogy gyermekük lesz, a főbérlő elküldte őket.

Kényszerűségből megint megpróbáltak Anett szüleivel lakni, közben a világra jött kislányuk, Virág.
A családban nagyon feszült volt a helyzet, nehezen élt meg egymás mellett a fiatal pár és a szülők, végül innen is menniük kellett. Sokáig próbáltak albérletet találni, de a pici baba miatt senki nem akarta kiadni nekik a lakását. Végül nem találtak más módot arra, hogy együtt élhessenek, mint a családok átmeneti otthonát. Két évig laktak az otthonban, elszántságuk és kitartásuk pedig meghozta eredményét: a Habitat Második Esély programjába bekerülve újra saját szociális,  önkormányzati bérlakáshoz jutottak.

“Biztonságban szeretném felnevelni a gyermekeimet”

Adrienn párjával és kislányával, Viviennel korábban albérletben élt Újpesten. Itt született meg második gyermekük, Dominik is. Az édesapa munkahelyének elvesztése azonban oda vezetett, hogy a család nem tudta tovább fizetni az albérletet, menniük kellett. A négyfős család ezután Adrienn rokonainál húzta meg magát, azonban a generációk közti különbségek miatt itt sem maradhattak sokáig. Ezután nyertek felvételt mind a négyen a S.O.S Krízis Családok Átmeneti Otthonába. Adrienn tavaly vált el férjétől, akinek betegsége fontos szerepet játszott a család otthonának elvesztésében. A fiatal anyuka ezután egyedül nevelte gyermekeit, Vivient és Dominikot az átmeneti otthonban, mellette pedig folyamatosan dolgozott, hogy fenn tudja tartani magukat.  A család végül a tavalyi év során, a Habitat Második Esély programja keretében jutott szociális bérlakáshoz Újpesten.

Mi lenne a megoldás?

A Habitat terepi, mintaprogramjai keretében családok átmeneti otthonában élő családok számára újít fel önkormányzati bérlakásokat vállalati adományozókkal és önkormányzatokkal partnerségben. Ez azonban csupán évi két-három családnak nyújt megoldást, ezért emellett szervezetünk rendszerszintű változást is sürget. Úgy gondoljuk, hogy egy jól működő és kiterjedt szociális bérlakásrendszer hosszú távon tudna élhető alternatívát nyújtani a lakáspiaci folyamatoknak leginkább kitett családok számára. Ezzel együtt a lakásvesztést megakadályozó és megfizethetőbb lakhatást biztosító állami támogatásokra is szükség van, mint a lakásfenntartási támogatás, adósságkezelési szolgáltatás és sokak számára hozzáférhető magáncsőd intézménye.

A MetLife és a Habitat for Humanity Magyarország partnersége keretében egy üresen álló, rossz állapotú önkormányzati bérlakást újítunk fel közösen Újpesten több mint negyven önkéntessel. Az idei együttműködés kiemelt témája az átmeneti otthonokban élő nők és gyermekek helyzete, amire egy női önkéntesekkel közös kiemelt napon, a Women Build-en hívjuk fel a figyelmet. A lakásba egy kétgyermekes, átmeneti otthonban élő család költözik majd.

Fotók forrása: Pexels

Kapcsolódó cikkek