Fél hatra beszéltük meg a találkozót a családdal, amikor előtte egy kicsivel csöngetek a nagy vaskapun keresztül látom ahogy a körfolyosón a kisebbik lány, Dzsenifer izgatottan lesi, hogy mikor jövök, majd édesanyja, Joli is megjelenik a kapuban és beenged. Ahogy átvágok az udvaron, eszembe jut, amikor először, a lakások bejárásakor jöttem ide és alig mertem bemenni a lakásba, alig várom, hogy láthassam milyen otthont alakított ki magának Joli és két gyermeke, Feri és Dzsennifer.
Jolinak ráadásul ez az első, igazi otthona a gyerekekkel. Párjával és gyermekeivel korábban vidéken lakott a rokonainál, egy fűtetlen, melegvíz nélküli házban. Mikor a hallássérült gyerekeit a helyi óvoda eltanácsolta, úgy döntöttek Budapestre költöznek, hogy a gyerekek igényeinek megfelelő oktatást és szolgáltatásokat kaphassanak. Albérlet hiányában azonban először átmeneti otthonban kaptak helyet, innen a gyerekek a szükségleteiknek megfelelő intézményben folytathatták tanulmányaikat. Az átmeneti otthon azonban nem nyújtott hosszútávú megoldást, illetve közben Joli a párjával is külön vált, így egyedülálló anyaként nehezen tudott volna saját albérlethez jutni. Itt jött képbe a Habitat, aminek Második Esély programja segítségével az anyuka két gyerekével szociális bérlakáshoz jutott, aminek felújításában Ő is kivette a részét.
Mikor felérünk a lépcsőn az első emeleti lakáshoz, már szembetűnő az új függöny és a színes muskátli az ablakban, belépve az ajtón pedig otthonos, játékokkal és színes gyerekágyakkal teli belső tér fogad, illetve a gyerekek, akik kicsit bágyadtan de vidáman várnak. Feri, aki elsős a pár villamosmegállónyira levő speciális iskolában, aznap szavalóversenyen volt, így külön érthető a fáradtsága, ahogy Joli meséli, alig bírt aludni az izgalomtól előző este. A kisfiú emellett a kerületben leigazolt focista és heti kétszer jár edzésre a hallássérült focicsapatba. Húga, Dszennifer idén kezdi ugyanott az iskolát, még óvodás és a jövőévtől úszni szeretne járni, amihez a kerület fog anyagilag segíteni.
“ Sokkal nyugodtabbak a gyerekek, alig várták már a költözést. Minden nap amikor mentem értük, azt kérdezgették, hogy megvan már a kulcs? “ – meséli Joli. – “Aztán egy nap, december 20-án, karácsony előtt bejött a családgondozó a munkahelyemre, hogy öltözzek, megyünk aláírni az önkormányzathoz. Alig hittem el, aztán pár óra múlva a kezemben volt a szerződés és a kulcs és a mienk lett a lakás.”
Ezután már simán mentek a dolgok, mivel az egyedülálló anyukának nem lett volna karácsony előtt pénze bebútorozni a lakást, így a Habitat és a Széra, családok átmeneti otthona adta össze a bútorokat, adományokból. Azóta pedig egészen belakták az új otthont, a gyerekeknek saját kiságya is lett és az iskola, óvoda is pár megálló, a közeli játszótéren pedig minden szombaton a környékbeli gyerekekkel focizik Feri.
“ Hatalmas dolog, hogy van egy hely, ahol az ember becsukja maga mögött az ajtót és csak Ő van ott és a gyerekek.”- mondja Joli, miközben ölében ringatja Dzsenifert. – “Rengeteget számít, hogy ez a mi kis terünk, ahol biztonságban vagyunk és senki nem bánthat. Soha nem fogom soha elfelejteni, hogy a Széra és a Habitat is mellettünk állt, és még áll is. Úgy érzem, hogy nem vagyok egyedül, a gyerekekkel egy közösséghez tartozunk.”
Jolánt és gyerekeit ugyanis egy családgondozó kíséri és segíti még egy éven keresztül, gondozója Tibor most is az asztalnál ül és részt vesz a beszélgetésben. Mikor elköszönök, akkor Ő még marad, átbeszélni a számlákat és a következő heteket, közben a szavalóversenyen járt Feri el is aludt, úgyhogy csendben húzom be az ajtót és hagyom a családot magára.
