fbpx

Ibolyáék már alig várják, hogy beköltözhessenek az újpesti lakásba

2019. június 18.

“Itt van a fürdő, és három szoba lesz” – mutatja a lakás alaprajzát Ibolyának Nagy Tibor, a Habitat építésvezetője. Közben javában dolgozik egy önkéntescsoport az újpesti önkormányzati bérlakás felújításán, ketten épp a sódert tolják ki talicskákon, belülről pedig a kalapálás jellegzetes zaja hallatszik, a régi csempéket kell leverni. Jó nagy porfelhő száll ki a lakásból, izzasztó a munka a hőségben. Most még nehezen látszik, amit Tibor a laptop képernyőjén mutat a leendő lakóknak.

“Sok minden köt minket Újpesthez…”

Ibolya négy gyermekével, Balázzsal, Dorottyával, Gergővel és Zselykével vár arra, hogy kész legyen az új otthonuk. Az anyuka amikor csak teheti, ő maga is beszáll az építési munkákba, így a mostani önkéntes napot se szerette volna kihagyni. Ha minden jól megy, még idén beköltözhetnek a földszintes házba, amely remek helyen van: a közelben metró-, busz- és villamosmegálló is van, mégis csendes, belső kertből nyílik a bejárat.

Újpest nem lesz idegen terep a családnak, Ibolya már tíz éve él a kerületben, és a gyerekek is itt nőttek fel. A szülők a kétezres évek elején ismerkedtek meg, és sokáig albérletről albérletre vándoroltak a kerületben. Két éve váltak el, miután nagyon megromlott a viszonyuk. Azóta a radiológiai szakasszisztensként dolgozó anyuka egyedüli keresetéből kell megélniük, a fizetés pedig szinte teljes egészében elmegy az albérletre. Legkésőbb télen innen is költözniük kell, a tulajdonos ugyanis nemrég bejelentette, hogy eladta a lakást, az új tulajdonos pedig megtűri őket, de nem sokáig.

„Még maradhatunk, de hamarosan szól, ha menni kell. Minden nap gyomorgörcsöm van emiatt: kiszolgáltatva, bizonytalanul élünk, mert egy másik piaci lakást nem tudok megfizetni, annyira elszaladtak az árak. Sok minden köt minket Újpesthez, szeretünk itt élni” – meséli Ibolya.

Tehetséges gyerekek

A legidősebb fiú, Balázs rendőr szeretne lenni, a rendészeti szakgimnázium mellett polgárőrként dolgozik Újpesten. Húga, Dóri gimnazista, és az állatorvosi egyetemre készül. Szabadidejében a legszívesebben rajzolni szeret, alkotásaival több pályázatot is nyert már, és az egyik rajzát kiállították az Újpesti Szakrendelőben. A harmadik fiú, Gergő a tornában jeleskedik, edzői nagy reménységnek mondták az Újpesti Torna Egyletben, ám a család anyagi nehézségei miatt félbe kellett hagynia a sportolást. Ha rendeződik a lakhatásuk, remélhetőleg folytatni tudja a tornát. A legkisebbik lány, Zselyke még óvodás, azt mondja, szereti a dalokat és a verseket, a legutóbbi önkéntes napon gyorsan talált magának egy színezőt, ami nagyon tetszett neki.

Igazi csapatmunka a gyerekekkel

A tehetséges gyerekeknek már csak biztos otthonra van szükségük, és erre a Habitat for Humanity Második Esély programja minden lehetőséget megad. “Óriási terhet vesz le a vállamról, ha megoldódik a lakhatásunk. Igazi csapatmunka a gyerekekkel minden nap, a nagyobbak sokat segítenek otthon. Például Dóri rendszeresen elhozza Zselykét az óvodából, és a házimunkában is kiveszik a részüket” – mondja Ibolya. Egyelőre csak munkavédelmi sisakban mehetnek be leendő otthonukba, de már javában tervezgetik, mi hova fog kerülni.

A MetLife és a Habitat for Humanity Magyarország partnersége keretében egy üresen álló, rossz állapotú önkormányzati bérlakást újítunk fel közösen Újpesten, aminek a teljeskörű felújítását ötven önkéntes munkájával és anyagilag is a MetLife támogatta. A felújított lakásba pedig a  négygyermekes, egyedülálló édesanya, Ibolya költözik majd.

Kapcsolódó cikkek