Pár hetes száradás után, októberben sor is kerülhetett az első befűtésre azokban a kályhákban, amelyeket a Baranya megyei Ágon, egy háromnapos tábor keretében építettünk szeptember 11-13. között. A résztvevő civil szervezeteknek, önkénteseknek és kályhás szakembereknek köszönhetően három család otthonába kerültek szabványos cserépkályhák, amelyek a vaskályhákhoz képest jóval kevesebb tűzifával teremtenek kellemes, tartós meleget.
Magyarországon körülbelül 3-4 millió ember fűt fával, de rengeteg háztartás számára csak álom egy hatékony, tiszta égésű tüzelőberendezés. Azért, hogy közülük legalább néhány családnak segíthessünk, egy olyan építőtábort szerveztünk meg a Baranya megyei Ágon, – ahol a Habitat több projekttel is jelen van, – amely során összefogással és kályhaépítő szakemberek segítségével a rászoruló lakók cserép- vagy téglakályhákhoz juthatnak. Ezzel a kezdeményezéssel a segítségnyújtáson túl azt is be szeretnénk bizonyítani, hogy megtérülő befektetés, ha a legszegényebb emberek számára lehetőséget biztosítunk a hatékonyabb fatüzeléshez.
Az eredetileg júniusra tervezett, majd a koronavírus-járvány miatt szeptemberre halasztott, háromnapos tábor során három család számára építettünk a szabványnak megfelelő cserépkályhákat. Öt házhoz kerültek szintén a szabványnak megfelelő szerelt kémények – a tervek szerint még két kályha november első hetében fog elkészülni. Ezek a kályhák nagy hőtároló tömegüknek köszönhetően sokkal hatékonyabbak a számos magyar háztartás által használt vaskályháknál: sokkal kevesebb fa elégetésével jóval több meleget termelnek és tartanak meg.
A tábor résztvevői, a segítőket és a szakembereket is beleértve, mindannyian önkéntesként vállalták az építést. A kályhákat előzetesen Libik András tervezte és méretezte, az beépítést Csajka Tamás, Uhrinyi László és Molnár Levente vezették, segédeik között pedig – a kiválasztott családok tagjai mellett – akadt tapasztalt kályhás és a területtel még csak ismerkedő önkéntes is. Mindezek mellett pedig Bakó Gábor koordinálásával az egyik falubeli ház falának simítótapasztására is sor kerülhetett.
A most kályhát kapó családok évek óta részt vesznek a helyi közösségfejlesztő programokban, köztük a Habitat tetőszigetelési- és felújítási projektjében is, amelyet termékadományokkal a Wienerberger Magyarország is támogat. Így egy komplex segítségnyújtási folyamat során a résztvevők házai jelentősen energiahatékonyabbá válnak, ami egyrészt segíti az adott család rezsiköltségeinek csökkentését, ugyanakkor pedig mérsékli a szilárdtüzelés miatti légszennyezést, így az egész közösség számára hasznos. Nem utolsósorban pedig csökkenti a fa beszerzésével és használatával járó nehézségeket és kényelmetlenségeket – ezentúl nem kell éjszakánként felkelni megrakni a tüzet, mivel a cserépkályha még reggel is kellemes meleget és izzó parazsat biztosít az esti befűtés után.
A kályhaépítő tábor nem jöhetett volna létre az Elosztó Projekt résztvevő szervezetei és az Esély Labor Egyesület szervezői hozzájárulása, valamint az Ortner GmbH termékadományai nélkül. A programot támogatta az Ashoka és a Schneider Electric Alapítvány.
Fotók: Albert Kinga, Feldmár Nóra, Molnár Levente @Habitat for Humanity Magyarország