Újpesten az ártérről lakásba költöztek kunyhókban élő hajléktalan emberek

A hajléktalan emberek költözését, önálló életük alapjainak megteremtését a Habitat for Humanity Magyarország és a Twist Olivér Alapítány segíti. A bérlakásokat az Újpesti Önkormányzat bocsátotta a program rendelkezésére, a költségeket pedig az Aktion Deutschland Hilft állta.

846 S

Magyarországon közel 30 ezer ember él hajléktalanként, miközben az őket ellátó intézmények körülbelül 10 ezer embernek tudnak szállást nyújtani. Azok, akik számára nincs hely a rendszerben, az utcán kénytelenek élni, kunyhót vagy sátrat építenek, vagy valamilyen más helyen – pincében, barlangban – húzzák meg magukat. Az ő lakhatásuk még bizonytalanabbá vált, amióta a főváros egy részén az életvitelszerű közterület-használat jogellenes.

A hajléktalanságból sokaknak nincs kiút, hisz megfelelő jövedelem híján nem tudnak fenntartani egy piaci albérletet, a szociális bérlakásokra száma pedig nagyon alacsony. Pedig sok nemzetközi és néhány magyar példa is azt bizonyítja, hogy az utcán élő hajléktalan emberek jelentős része jól megállja a helyét, ha önálló lakhatása biztosított. Így akár 10-15 éve hajléktalan emberek is képesek megteremteni független életvitelüket, és fokozatosan leválni az állami ellátórendszerről.

847 S

Az „Elsőként lakhatást” programok szemléletét követve indította el programját a Habitat for Humanity Magyarország és a Twist Olivér Alapítvány az Aktion Deutschland Hilft támogatásával. A két szervezet olyan hajléktalan embereknek kívánt önálló lakhatást biztosítani, akiknek kunyhóit a 2013-as árvíz megrongálta, és a jövőbeli árhullámok is folyamatosan veszélyeztetik. Programjukhoz többek közt az Újpesti Önkormányzatban leltek partnerre, ahol öt szociális bérlakásba költözhetnek felújítás után be a lakók. Az új bérlők július végéig mindegyik lakásba beköltözhetnek.

A 2015 nyaráig tartó programban a rossz állapotú, üres bérlakásokat a szervezetek felújították. Az új bérlőket intenzív, egyénre, családra szabott szociális munkával, a kerületi Családsegítő Szolgálat bevonásával támogatják abban, hogy önálló lakhatásukat hosszú távon is fenn tudják tartani. Ugyanebben a programban Újpest mellett idén Budafokon is két lakásba költözhetnek hajléktalan emberek.

848 S

Székely Antalné Erzsébet vagyok – kezdi rövid történetét a programban résztvevő egyik új bérlő –, három évvel ezelőtt vesztettem el a lakásomat, családi problémák miatt, amikről nem szeretnék részletesebben mesélni. Azóta az utcán éltem, de igyekeztem rendezni a helyzetemet. Sikertelen lakáspályázatok után a Twist Olivér alapítvány segítségével most önkormányzati bérlakásba költözhetek, Újpesten. Remélem, hogy a nyugdíjas éveimben csendesen, nyugodtan élhetek az új bérlakásban. A bérleti díjat, ez sokakat érdekel, én magam fogom a nyugdíjamból fizetni. Nem is tudom, hogy is köszönjem meg az alapítvány, az önkormányzat, és a felújításon dolgozók sok munkáját. Remélem, hogy más embereknek, akik hozzám hasonló helyzetbe kerültek, sikerül nekik is hasonlóképpen, ahogy nekem is sikerült, rendezni a helyzetüket.

849 S

A Habitat for Humanity Magyarország és a Twist Olivér Alapítvány tervei szerint a program az elkövetkező években is folytatódna, nem csak ártéren élő hajléktalan emberek bevonásával. Ezért aktívan keresik az együttműködési lehetőségeket olyan önkormányzatokkal, akik segítséget nyújtanának a programban.

Scroll to Top