Csapatunk
Munkatársaink:
Aradi Sára
Projektasszisztens
Az alapszakot a Budapesti Corvinus Egyetemen, emberi erőforrások szakon végeztem, és a szakmai gyakorlatom teljesítése során kerültem a Habitathoz. Bár a szaktársaim jelentős része különböző multinacionális cégeknél kezdte meg karrierjét, engem mindig is a civil szféra vonzott – úgy éreztem, itt tudok igazán értéket teremteni. A Habitatnál jelenleg a szakpolitikai munkáért felelős csapattal dolgozom együtt, illetve a hamarosan nyitó Kreatív Központ körüli munkálatokban segítek. A szervezetnél töltött lassan két év jelentős mértékben formálta a gondolkodásomat és az érdeklődésemet, így a mesterszakot szeptembertől civil-, közpolitikai-, vagy környezetgazdaságtani irányban szeretném folytatni.
Bak Zsófia
Pályázati projektmenedzser
2023. januárjában csatlakoztam a Habitathoz, és ezzel egy régi vágyam teljesült: olyan területen dolgozhatok, ahol a mindennapi munkámmal egy kiemelten fontos, jó ügyet támogathatok, hasonló értékrendű, motivált kollégákkal együttműködve. A társadalmi kérdések iránti érdeklődés és a segíteni akarás már egyetemista koromban megjelent, a Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán a nemzetközi fejlesztési együttműködés témaköréből írtam a diplomamunkámat. Először a közigazgatásban helyezkedtem el, később, szülés szabadságomat követően egy pályázati tanácsadó cégnél. A férjemmel két kisgyereket nevelünk, hobbim az írás.
Farkas Zoltán
Terepi projektmenedzser
Budapest környékén élek családommal. 2017 őszétől dolgozom a Habitatnál terepi projektmenedzserként. Ezt megelőzően az oktatás-nevelés területén dolgoztam évtizedekig. Ezzel egyidőben intézmény-és létesítményvezetőként, illetve üzemeltetőként szereztem tapasztalatot. A Habitat for Humanity Magyarországnál végzett munkám azért fontos számomra, mert tevékenységem eredményeként tényleges segítséget tudok nyújtani azoknak, akiknek erre valóban óriási szüksége van.
Feldmár Nóra
Szakpolitikai munkatárs/szakmai vezető
Fontosnak tartom, hogy legyenek civil szervezetek, akik a szegénység fizikai tényezőivel foglalkoznak, mint a lakhatás és az energiához való hozzáférés. Továbbá hiszem, hogy a társadalmi és gazdasági folyamatokat környezet- és klímavédelmi kérdésekkel párhuzamosan kell kezelni. A Habitat munkatársaként az energiaszegénység témakörével foglalkozom, elsősorban a szakpolitikai csapat tagjaként, de több terepi projektben is részt veszek. Ebbe beletartoznak például a statisztikai és szakpolitikai elemzések, kutatások, adatvizualizációk készítése vagy a gyakorlatibb oldalon, a hatékony fatüzeléssel és biomasszával foglalkozó mintaprojektek. Mesterszakon Ipari Ökológiát (MSc), alapszakon Formatervezést (BSc) végeztem, majd OKJ-s Kályhás szakképesítést szereztem.
Gausz Barbara
Pénzügyi -és pályázati asszisztens
2023 októberében csatlakoztam a Habitat csapatához, ahol a pénzügyi és adminisztratív folyamatokat támogatom. Eddigi pályafutásom során is hasonló területen dolgoztam, de ez az első munkahelyem a civil szektorban. Nagy örömmel tölt el, hogy egy ilyen kiemelten fontos ügyet segítő szervezetnél, motivált kollégákkal körülvéve vehetek részt változatos feladatokban. Hiszem, hogy a lakhatás alapjog és remélem, hogy a jövőben még több ügyfelünket tudjuk hatékonyan segíteni életkörülményeik javításában.
Illyés Tímea
Programigazgató
Bár a társadalmi kérdések mindig az érdeklődésem középpontjában álltak, szakmai utam jelentős részét – több mint 15 évet – vállalati környezetben töltöttem, ahol közgazdászként elsősorban pénzügyi és működési eredményességgel, hatékonysággal foglalkoztam. Egy ponton azonban világossá vált számomra, hogy a társadalmi igazságosság, szolidaritás, esélyegyenlőség, esélyteremtés területei sokkal fontosabbak számomra annál, hogy csak kívülálló érdeklődőként foglalkozzak velük. Útkereső évek következtek, melynek során egyrészt elvégeztem az ELTE szociálpolitika mesterképzését, emellett számos elhivatott és inspiráló (szak)emberhez, hiánypótló, értékteremtő szervezethez és kezdeményezéshez kapcsolódva, változatos módokon és terepen szereztem elméleti és tapasztalati tudást a társadalmi szükségletekről és az ezt szolgáló intézményrendszerről. A Habitat for Humanity Magyarországnál 2024 januárjától dolgozom a terepi és szakpolitikai programok programigazgatójaként, egy emberileg és szakmailag is kiemelkedő csapattal. Emellett doktori hallgatóként a jóléti szereplők munkamegosztását, felelősségi rendszerük alakulását kutatom.
Koritár Zsuzsanna
Szakpolitikai menedzser, szakértő
2001 óta dolgozom a civil szektorban a fenntartható energiagazdálkodás területén. Az elmúlt években az épületek energiahatékonyságának javítása Magyarországon kulcsfontosságú területté vált számomra, mivel az épületszektor a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó hazánkban, és sok tennivalónk van annak érdekében, hogy elavult lakásállományunk a lehető legkevesebb energiát használja fel. 2019-ben a Magyar Energiahatékonysági Intézet igazgatójaként folytattam ezt a munkát, hogy felhívjam a döntéshozók figyelmét erre a kritikus területre. Munkám során egyre inkább tudatosult bennem, hogy az épületeket nem lehet önmagukban, a bennük élő emberek helyzetének figyelembevétele nélkül kezelni. Ezért csatlakoztam 2023 januárjában a Habitat for Humanity Magyarországhoz, mert itt a társadalmi szempontok, a minőségi és megfizethető lakhatás a prioritás, miközben a környezet- és klímavédelmi célokért is dolgozunk.
Kukk László
Építésvezető
Az Irinyi János Vegyipari Szakközépiskolában végeztem vegyipari szakmunkás és laboránsként. Eddigi pályafutásom során dolgoztam laboránsként, voltam raktáros és kimérő is. Munkám mellett önkéntesként vettem részt építkezéseken az InDaHouse Alapítványnál. Itt találkoztam a Habitat nevével is, illetve itt jutott el hozzám az építésvezető-helyettes pozíció híre is. Azt gondolom, a biztonságos lakhatás előfeltétele a fejlődésnek is, ezért nagyon fontos a Habitat munkája ma Magyarországon.
Lampert László
Logisztikus munkatárs – Ukrajnából menekülőket segítő program
Pályám kezdetén huzamosabb ideig dolgoztam a kereskedelemben, ahol főként anyagbeszerzés és -gazdálkodás, valamint raktározás volt a feladatom. Később reklámügynökségeknél kiállításépítéssel és -tervezéssel, közterületi reklámhordozók telepítésével, nyomdai termékek kivitelezésével foglalkoztam. Vállalkozóként egy regionális programajánlót készítettem, terjesztettem – mindig is elengedhetetlen volt számomra a jó munkakapcsolat a kivitelezőkkel, partnerekkel. 2022 júniusa óta vagyok a Habitat ukrán menekülteket támogató projektjének logisztikusa. A rászorulók mindennapjait segítő eszközök rendelése, beszerzése, raktározása, kiszállítása a feladatom. Családokhoz jutok el, sorsokat ismerhetek meg, miközben a programunkon keresztül segítséget nyújthatok nekik. Örömmel és lendülettel tölt el, hogy a Habitat fiatal, szakképzett csapatának tagja lehetek!
Lukács György
Szakpolitikai munkatárs
Szociológus vagyok, 1998-tól dolgozom a civil szektorban különböző pozíciókban és feladatokat ellátva, illetve az ország leghátrányosabb településein segítettem EU-finanszírozású társadalmi innovációs támogatási programok kidolgozását és megvalósítását. Rendszeresen foglalkoztam szociológiai kutatásokkal, ezek alapvetően a roma civil szférát és integrációt érintik. Ebbe éppúgy beletartozik a különböző programok monitorozása, értékelése és hatásvizsgálata, mint egyéb, a témát érintő, felderítő jellegű kutatások. 2023 augusztusától dolgozom a Habitat for Humanity Magyarországnál, elsősorban szakpolitikai elemzések elkészítésében veszek részt.
Márkus Ildikó
Adományszervező menedzser
Terület- és településfejlesztő geográfusként végeztem, és már egyetemi éveim alatt is erősen érdekelt a szociális városrehabilitáció feladatköre. Néhány évig dolgoztam ebben a szakmában, ezután sokáig értékesítő és marketinges munkakörökben dolgoztam különböző méretű és profilú cégeknél itthon, illetve külföldön. A Habitatnál 2022 év elejétől dolgozom adományszervezőként: egyéni és vállalati adománygyűjtő kampányok tervezésében és koordinálásában veszek részt, és kapcsolatot tartok az adományozó partnerekkel. Fontosnak tartom, hogy a magyar emberek és cégek tudatosan támogassanak olyan célokat, programokat, civil szervezeteket, amelyek egy jobb, élhetőbb, igazságosabb és elfogadóbb környezetet teremtenek. Nagyon örülök, hogy egy számomra kiemelten fontos célért dolgozhatok egy remek csapattal.
Márton Kata
Önkénteskoordinátor
Szociálpszichológiát tanultam az ELTE-n, interkulturális pedagógia és pszichológia szakértőként végeztem a mesterképzésen. Az elmúlt tíz évben a kulturális életben szervezéssel, projektkoordinációval foglalkoztam. Az önkéntesség régóta meghatározó eleme az életemnek, középiskolás korom óta vállalok feladatokat itthon és külföldön leginkább a környezetvédelem, fenntarthatóság, migráció, gyermekvédelem területén. Diplomamunkámban az önkéntességet, mint integrációs eszközt kutattam. Meggyőződésem, hogy a közösségekben hatalmas erő rejlik, az egyén jóllétéhez pedig elengedhetetlen a közösséghez való tartozás. Önkénteskoordinátorként a segíteni akaró embereket hozom össze az üggyel és a közösséggel. Örülök, hogy a Habitatnál társadalmi szempontból hasznos munkát végezhetek, és szeretnék azért tenni, hogy értő, befogadó, tettre kész közösségként hozzájáruljunk ahhoz, hogy mindenki számára elérhető legyen a biztonságos, egészséges otthon.
Molnár Zsóka
Kommunikációs munkatárs – Ukrajnából menekülőket segítő program
Az ELTE szabad bölcsészet szakán diplomáztam kommunikáció és médiatudomány szakiránnyal. Egyetem után 2,5 évig dolgoztam szponzorációs szerkesztőként és újságíróként a Femina Médiánál. 2021 óta vagyok szabadúszó szövegíró. Fontosnak tartom, hogy olyan munkát végezzek, amivel másoknak – ha csak közvetve is, de – segíthetek. Amikor kitört az ukrán-orosz háború, pár hónapig önkéntes munkát végeztem egy menekültszállón, ahol testközelből láttam, mennyire összetörve érkeztek ide nők és gyerekek. Többet szerettem volna tenni, ezért külsős kommunikációs munkatársként csatlakoztam a Habitat ukrán menekülőket támogató programjához, ahol szolidáris lakhatással és albérlet-támogatással segítjük azokat az ukrán családokat, akik nem szeretnének még távolabb kerülni az otthonuktól.
Ónodi-Szabó Lenke
Projektmenedzser
Az ELTE-n végeztem angol-finn szakon, és a nyelvtanítás és fordítás mellett pályázatírással és projektmenedzsmenttel foglalkoztam. Mindig is fontos volt számomra a rászorulók megsegítése, és ehhez projektmenedzserként, a különböző folyamatokat és embereket összehozó, szervező szerepben tudok a legtöbbet hozzátenni. Korábban részt vettem adománygyűjtésben hajléktalanok számára, a Magyar Vöröskereszttel és a Máltai Szeretetszolgálattal is működtem együtt, 2019 októbere óta pedig a Habitatnál egy társadalmi vállalkozás felépítésén dolgozom. Nagyon örülök, hogy egy ilyen hiteles, elhivatott és tehetséges csapattal dolgozhatok együtt annak érdekében, hogy a Magyarországon lakhatási szegénységben érintett emberek valódi segítséget kapjanak.
Pintér Krisztina
Irodavezető
A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karán szereztem szociális munkás diplomát és mentálhigiénés végzettséget, majd tanulmányaimat szociálpolitika mesterszakon folytattam. A szociális szakma több területén kipróbáltam magam, dolgoztam a civil és az állami szektorban segítő szakemberként és vezetőként is. Érdeklődésem egyre inkább a szervezeti koordináció, a gazdasági és működtetési feladatok ellátása felé fordult, így az elmúlt években elsősorban pénzügyi adminisztrációval és intézményüzemeltetéssel foglalkoztam. Hiszek benne, hogy a méltó lakhatás alapvető emberi jog, hogy szociálpolitikai eszközökkel, komplex, hosszú távú támogató programokkal enyhíthető a szegénység, elősegíthető a társadalmi mobilitás. A Habitat for Humanity csapata projektjeivel tényleges segítséget nyújt a rászorulóknak és valóban hozzájárul a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásához. Örülök, hogy aktív részese lehetek ennek a folyamatnak.
Szegfalvi Zsolt
Ügyvezető igazgató
2016-ban csatlakoztam a Habitat for Humanity Magyarországhoz. Előtte sokféle for- és non-profit munkatapasztalatot szereztem – pl. a Greenpeace magyar és regionális szervezeténél több mint 10 évet dolgoztam. Meggyőződésem, hogy a magyar civil szervezetek társadalmilag fontos céljaikat és a fenntartható működést csak hatékony és professzionális módszerekkel, a szükséges társadalmi támogatottságot kiépítve érhetik el. Az elmúlt években a világ és a szervezetünk is nagy változásokon ment át, amelyeknek még nincs vége. Csapatunk elkötelezettsége és profizmusa kiváló alap az előttünk álló szervezeti és szakmai kihívások megoldására. A Habitat a lakhatási szegénység megszüntetéséért, valamint méltányos, a szociális különbségeket csökkentő lakáspolitikáért dolgozik. Hisszük: minden ember megérdemli, hogy biztonságos, megfizethető és egészséges otthonban élhessen. Ez egy olyan cél, amiért érdemes küzdeni!
Toldi Enikő
Falusi LakHatás programkoordinátor
20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem a munka- és pályatanácsadás, pályázatírás, projektmegvalósítás területén. Emberként és tanácsadóként is az a tapasztalatom, hogy életünkben az információ kiemelten fontos. Munkáim során, melyek főként a projekttervezés, projektmegvalósítás területén zajlottak, folyamatos információszerzést és fejlődést követeltek meg. Igazolni tudom, hogy saját élményeink és a különféle ismeretek útján szerzett tudás, illetve a folyamatos fejlődés segít hozzá ahhoz, hogy megálljuk helyünket az életünkben előforduló különféle szerepekben. Amiben biztos vagyok, hogy a folyamatos változás folyamatos alkalmazkodást igényel, amely lehetőségkereséssel jár. Életünk nagy részét a munka teszi ki, ezért nagyon fontos, hogy szeressük, amit csinálunk, szívesen végezzük a munkavégzésben ellátandó feladatainkat. A Habitat for Humanity Magyarországnál végzett munkám önazonosságot jelent számomra, mert segítő szakemberként produktív tevekénységet tudok nyújtani a hozzánk forduló emberek számára.
Tóth Szilvia
Kommunikációs menedzser
Két és fél évet töltöttem egy integrált kommunikációs ügynökségnél, ahol megtanultam a PR-kommunikáció alapjait, emellett beleláthattam a társrészlegek munkájába is. Szerettem volna az ott megszerzett tudást egy hasznos cél szolgálatába állítani, ezért nagyon lelkesít, hogy 2023 januárja óta a Habitatnál dolgozhatok. Egyetemi éveim óta foglalkoztat, hogyan lehetne elérni, hogy minél több ember lakhasson méltó körülmények között, és büszke vagyok rá, hogy szervezetünk a gyakorlatban – valamint szakpolitikai javaslatokkal is – segíti a magyar (és a menekült) emberek helyzetét.
Trautmann Tamás
Gazdasági vezető
A Gábor Dénes Főiskolán végeztem informatikus mérnökként. Főiskolai tanulmányaim alatt végeztem el a mérlegképes könyvelést. Mintegy 20 éve dolgozom a civil szektorban, főként a pénzügyi területek vezetése volt a fő feladataim. 2017 augusztusában kerültem a Habitathoz. Munkám a pénzügyi, számviteli terület vezetése / összefogása, a hivatalokkal és partnerekkel való pénzügyi kommunikáció, a szervezet gazdaságos üzemeltetése. Szeretek csapatban dolgozni, és fontosnak tartom az összefogást az élet minden területén.
Turnai Anna
Közösségi koordinátor
Felsőfokú tanulmányaimat Szociológia-Kulturális Antropológia és Politikatudományok alapszakon végeztem, majd Szociálpolitika mesterképzésen folytattam. A gimnáziumi és egyetemi évek alatti hazai és külföldi önkéntes munka, valamint a közpolitikai folyamatok iránti érdeklődés irányított a társadalomtudományok felé. A mesterképzés és korábbi városrehabilitációs terepi munkám során köteleződtem el a lakhatás és lakáspolitika területe mellett. Örülök, hogy lehetőségem nyílt egy olyan szervezetnél dolgozni, amelynek ez a fő profilja és egyszerre van jelen a szakpolitikai-érdekvédelmi térben, valamint terepen, helyi közösségekben is. A szakpolitikai csapat tagjaként főleg az energiaszegénység csökkentését célzó projektekkel foglalkozom, hidat képezve terepi programjaink és a hátrányos helyzetű helyi közösségek, illetve az Advocacy csapat munkája között.
Tüske Józsefné Évi
Adminisztrációs asszisztens, Csurgó
2001-től a csurgói szervezet megalakulásától dolgozom a Habitat munkatársaként. Előtte 19 évig egy helyi bankban voltam lakossági folyószámla ügyintéző. Miután létszámleépítés miatt munkanélkülivé váltam, elvégeztem egy szoftverüzemeltetői tanfolyamot, a sikeres vizsga után pályáztam meg a meghirdetett adminisztratív állást. Az előző munkám során is meghatározó volt számomra, hogy emberekkel foglalkozhattam, amely a mostani feladatköröm miatt még jobban előtérbe kerülhetett, mert a programokban részt vevő családokkal az építkezés, felújítás befejezése után is folyamatosan kapcsolatot tartok, különböző emberi sorsokat ismerhettem meg, ami színessé, érdekessé teszi munkámat, szívesen végzem a családgondozással összefüggő feladatokat is.
Külsős szakértőnk:
Dobos Balázs
Online kommunikációs szakértő
1991-ben születtem Budapesten, de néhány évig egy Tisza-menti kis faluban laktam. A természet iránti érdeklődésem ekkor kezdett kialakulni, és ez azóta is tart. Waldorf iskolába jártam, itt kezdtem önkéntesként gyermektáborokat szervezni, ezt a tevékenységet immár a Magonc Alapítvány elnökeként is folytatom. Emellett főállásban a Greenpeace magyar irodájánál dolgozom online engagement managerként. A Habitathoz 2016 októberében csatlakoztam külsősként: azóta segítem a szervezet munkáját különféle online kommunikációs feladatokban: a grafikai munkáktól kezdve egészen a technikai rendszerek üzemeltetéséig.