Albérletkereséskor sokan szembesülnek azzal, hogy a magas albérletárak kifizetése mellett a kaució lerakása is jelentős problémát okoz, nem csak az alacsonyabb jövedelműek, de kereső emberek számára, hanem egyetemistáknak, illetve vidékről nagyvárosokba költözőknek is. A Habitat ennek a problémának a megoldására javasolja  a kaució-támogatás bevezetését, ami különböző formában már az Egyesült Királyságban és Franciaországban is működik.

Az Egyesült Királyságban a Körzeti Tanácsok (District Council) biztosíthatnak saját hatáskörben kaució-támogatást rászorulóknak.  A támogatás célja – egyéb támogatások mellett –, hogy megkönnyítse a magánbérlakás-szektorba való belépést, és jellemzően hajléktalanságban élőknek vagy olyanoknak szól, akiket a hajléktalanság fenyeget. A támogatás konkrét formája kerületenként változik, Huntingdonshire-ben például a támogatásnak jelenleg két formája létezik. Az egyik esetben a Körzeti Tanács kamatmentes kölcsön formájában megelőlegezi a bérlő számára a kaució összegét, amit a bérlőnek 12 hónap alatt kell visszatérítenie. A másik opció esetén a bérlő nem vesz fel kölcsönt a tanácstól, hanem a tanács egy kötvény formájában garantálja a tulajdonosnak az esetleges károk megtérítését. Amennyiben kár keletkezik, a tanács fizet a tulajdonosnak, majd behajtja a bérlőn az összeget.

Az Egyesült Királysággal ellentétben Franciaországban állami szinten biztosítják a kaució-támogatást. Az Avance Loca-Pass elnevezésű kaució-támogatást a harminc év alatti fiatalok és a privát szférában dolgozók (életkortól függetlenül) vehetik igénybe. Jövedelmi küszöb viszont nincs beépítve a programba, így a támogatás az Egyesült Királyságival ellentétben nem szociálisan célzott. A program keretében a jogosultak 1200 eurót nem meghaladó értékben vehetnek fel egy kamatmentes kölcsönt, amit maximum 25 hónap alatt kell visszafizetniük a támogatást nyújtó szervezetnek, az Action Logement-nak. A támogatás többször is felvehető, így ha valaki albérletet vált és az előző kaucióját már visszafizette, újra felveheti a támogatást a következő albérletére.

Ki adja?Kiknek szól?Milyen konstrukció?Mennyi a támogatás maximális összege?
Rent Deposit SchemeKörzeti Tanácsok (District Council)Hajléktalanságban élőknek és hajléktalansággal fenyegetetteknekVálasztható: 12 hónap alatt visszafizetendő kamatmentes kölcsön vagy garancia (kötvény) a Tanács részérőlNincs meghatározva, a Tanács  saját hatáskörében dönti el, hogy az adott összeg ésszerű-e
Avance Loca-PassAction LogementPrivát szférában dolgozóknak vagy 30 éven aluliaknak25 hónap alatt visszafizetendő kamatmentes kölcsönMaximum 1200 euró


Hazai helyzet

Magyarországon ha valaki ki szeretne bérelni egy lakást vagy egy szobát, általában két havi lakbért szoktak elkérni kaucióként: ez  egy kis szoba esetén körülbelül 80 000 forintot jelent, de egy átlagos budapesti lakásnál a kaució már elérheti a 300 000 forintot is. Sokaknak nehézséget okozhat a kaució kifizetése: például, akik kistelepülésekről nagyvárosokba költöznek azért, hogy munkát vállaljanak. A költözéssel a kaució mellett egyéb költségek is jelentkeznek, és az első fizetés csak egy hónap múlva érkezik, így gondot jelent a kezdeti költségek áthidalása.

A Habitat for Humanity szeretné elérni, hogy jöjjön létre Magyarországon is kauciótámogatás, azért, hogy könnyebbé váljon a bérleti szektorba való belépést. Tágabb értelemben pedig a munkaerőpiaci mobilitást is növelné. Elképzelésünk szerint a támogatás a kaució értékének 70%-át fedezné, tehát mindenképpen a bérlőknek is hozzá kell járulnia már a kezdeteknél. A kauciótámogatás egy garancialapként működne, melyből károkozás esetén a tulajdonos lehívhatja a szükséges összeget (maximum a kaució plafonjáig). A rendszer eleme lehet egy részletfizetési opció: a bérlő kamatmentesen, kedvező részletekben fizetné be a kaució fennmaradó részét, s azt a bérleti jogviszony végén visszakapná, így akár fedezni is tudja a következő kauciót. A garanciaalap részletfizetési opció nélkül is működik, ebben az esetben a bérlő károkozás esetén köteles a garancia-alap számára visszafizetni a pénzt, ám így nincs “előtakarékossági opció”. A garanciaalap amellett, hogy megkönnyíti a bérlők számára a piacra való belépést, egy külső intézmény bevonása révén a kaucióval kapcsolatos, bérlő és tulajdonos közötti viták közül számosat kiküszöbölhetne.

Források:

http://www.huntingdonshire.gov.uk/housing/advice-for-tenants/rent-deposit-scheme/

https://www.actionlogement.fr/l-avance-loca-pass