A lakhatási szegénység régiós összehasonlításához fontos látni, hogy történetileg hogyan alakultak a lakhatási viszonyok a térségben. Az egyik fontos tényező maga a rendszerváltás volt, illetve a lakásállomány privatizációjával átalakuló tulajdonosi viszonyok. A rendszerváltásig a magánlakások aránya messze hazánkban volt a legmagasabb – mintegy 77 százalék –, ezt követte Szlovákia 50 százalékkal, majd Csehország és Lengyelország 40 százalék körüli aránnyal.

A magánlakások mellett a legnagyobb hányadot az állami bérlakások képezték, amelyek aránya 20-30 százalék között mozgott a felsorolt országokban.

A rendszerváltás azonban alapjaiban alakította át a térség lakásszerkezetét. A 2011-es népszámlálásból kiderült, hogy míg az Európai Unión belül a tulajdonosok által lakott lakások átlagos aránya nagyjából 65 százalék, addig Magyarországon és Szlovákiában kiemelkedően magas, 90 százalék körüli ez az arány.

A lakásszegénység arcai

Nem minden társadalmi csoportot érint ugyanolyan mértékben a lakásszegénység. A lakosok jövedelme, életkora, háztartások mérete és összetétele, például a gyerekek és a kenyérkeresők száma mind befolyással vannak a lakásszegénységre. Magyarországon mind Európai Uniós, mind V4-es összehasonlításban kiugróan magas a szegénység és a társadalmi kirekesztődés foka.

A lakhatási szegénység, illetve a lakhatási depriváció, vagyis a megfelelő lakhatási körülményektől való megfosztottság mértéke két fontos mutató, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy pontosan mennyi ember él rossz körülmények között. A megfelelő lakhatási körülmények hiányát sok szempontból közelítik meg a kutatók. Amellett, hogy a lakás minősége, a bejutó természetes fény mennyisége, a lakás felszereltsége, például a vízhálózathoz való hozzáférése beleszámít, ugyanúgy megjelenik szempontként a lakóhelyre jellemző biztonság, sőt a bűnözési ráta is. Ehhez tartozik továbbá az is, ha túl magas a zaj vagy akár környezetszennyezés a környéken. Az Európai Unióban élő lakosság 5 százaléka él lakhatási deprivációban, vagyis a megfelelő lakhatási körülményektől megfosztva.

Ha közelebbről vizsgáljuk a kelet-közép-európai helyzetet, akkor azt találjuk, hogy míg Csehországban és Szlovákiában az arány megfeleltethető az uniós átlagnak, addig Lengyelországban ez az arány 25% százalékról mutat csökkenő tendenciát, Magyarországon pedig 15 százalék körül mozog – és stagnál.

Különösen szembeötlő a fiatalok érintettsége a rossz minőségű lakókörülmények szempontjából. Bár az EU-n és a visegrádi négyeken belül is valamivel magasabb ez az arány a 18 év alattiak esetében, mint a teljes népességet tekintve (5–15%), Magyarországon tágabb az olló: a fiatalok több mint negyede él súlyos deprivációban. A meglehetősen magas arány (EU átlag ötszöröse) felhívja a figyelmet annak reális veszélyére, hogy Magyarországon fiatalkorúak nagy tömegei ragadhatnak kedvezőtlen lakhatási körülmények közé, ami jövőbeli lakhatási szegénységi pozíciójukat is meghatározhatja.

Ugyanígy kiemelten érintettek a lakásukat szociális alapon vagy ingyen bérlők: körükben 25-30 százalékos a depriváció aránya hazánkban, ami a szociális bérlakások rossz minőségére enged következtetni. Itt fontos megjegyezni, hogy az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező, vagyis a szegénységi küszöb alatt élő embereknek általában nagyobb hányadát érintik a fenti rossz környezeti hatások is.

Lakhatási szegénység és megfizethetőség

A lakhatási szegénység egyik legfontosabb dimenziója a megfizethetőség, amit abban lehet mérni, hogy a háztartások képesek-e megfizetni egy társadalmilag elfogadható („megfelelő”) lakás költségeit, úgy, hogy közben a lakásköltségek nem jelentenek olyan nagy terhet, ami kockáztatja a családok mindennapi megélhetését. Lakásköltség lehet egy lakás bérleti díja, a lakáshitel törlesztőrészlete, az energia és más rezsiköltségek, de ugyanígy a karbantartás és a javítás költségei is. Nemzetközileg elismert mutató, hogy egy háztartás lakhatása akkor megfizethető, ha ezek a költségek nem haladják meg a háztartás kiadásainak 30-40 százalékát.

Magyarországon a háztartási jövedelmeknek kimagaslóan nagy részét viszik el a lakbér- és egyéb lakhatási költségek, elsősorban ráadásul a leginkább rászolulók esetében. 2010 és 2015 között alapvetően a vizsgált visegrádi négyek országaiban a legtöbb jövedelmi ötödben csökkent a lakhatási költségek aránya. Hazánkban is elmondható, hogy 2010 és 2015 között minél magasabb jövedelmi osztályba tartozott valaki, annál nagyobb arányú volt a lakhatási költségeinek csökkenése, azonban a legalsó jövedelmi ötödben nőtt a költségek aránya.

Magyarországon a lakbérrel kapcsolatos költségek részesedése a legnagyobb, 2015 óta pedig újra emelkedik a lakhatási költségekkel túlterhelt háztartásban élők aránya.

A lakhatási költségek között jól látszik, hogy a négy országban az energiaköltségek általában véve magasabbak, mint az uniós átlag.

Hazai viszonylatban fontos kiemelni, hogy a 2010-es években végrehajtott rezsicsökkentés hatása az energiaárakban is megjelenik, a szén és fa esetében azonban áremelkedés tapasztalható. Mivel ezekkel általában az alacsonyabb társadalmi rétegek fűtenek, így őket nem érte el a rezsicsökkentés hatása. Sőt, míg 2018-ban egyetlen év alatt a szilárd tüzelőanyagok (mint például tűzifa) fogyasztói ára több mint 10 százalékkal növekedett, addig a háztartási energia ára csak mintegy 1,5 százalékkal, így hátrányos helyzetbe hozva a vidéki és amúgy is nehéz körülmények között élőket.

A város-vidék különbség azonban nem csak itt jelenik meg a lakhatási kiadásokban. Az Európai Unióban elmondható, hogy a lakhatási költségek általában nagyobb terhet rónak a nagyvárosi térségekben élőkre. A visegrádi négyek esetében ez kicsit más; az adatokból kiderül, hogy a kisvárosi és külvárosi területeken élők azok, akiknek ez nagyobb anyagi áldozat.