A központi költségvetés lakhatásra fordított kiadásai

A 2020. év több szempontból is fordulatot hozhat a központi költségvetés lakhatásra fordított kiadásaiban. Egyrészt ez a rendelkezésre álló adatok és a kormányzati tervek alapján a lakáspolitikai támogatások csúcséve, másrészt viszont a koronavírus-válság a lakhatás, illetve a lakhatási szegénység folyamatait is oly mértékben átalakíthatja, ami fordulatot jelenthet az elmúlt években kiépített kormányzati lakáspolitikai eszköztárban.

Változatlanság a változásban, hogy a magyarországi kormányzati lakáspolitika továbbra sem rászorultsági alapon, hanem elsősorban családpolitikai-demográfiai célok alapján finanszírozza a lakosság lakhatáshoz jutását. Idén a központi állam tizenegyszer annyit költ szociálisan nem célzott, mint rászorultság alapján adott támogatásokra. Bár a központi költségvetési törvényjavaslat nehezen áttekinthetően közli a lakhatási kiadásokat, kiszámítható, hogy 2020-ban nem célzott lakástámogatásként 297 milliárd forintot terveztek elkölteni, – ami az április végi adatok alapján 290 milliárd forintra csökkent, – a rászorultsági alapon célzott támogatások pedig 28 milliárd forintot tesznek ki, amelyhez az intézményfenntartásra 23,5 milliárd forint társul.

Mindeközben a költségvetési kitekintés szerint a következő években a lakhatást biztosító intézmények fenntartására fordított kiadások, valamint a nem célzott lakástámogatások is folyamatosan csökkenni fognak.

A lakhatás helye a kormányzati hierarchiában

A lakhatással összefüggő feladatok – hasonlóan az egészségügy vagy az oktatás területéhez – egyszerre több miniszter illetékességi körébe tartoznak. Ebben a minisztériumi struktúrában az elmúlt években a lakhatási ügyek folyamatosan szétaprózódnak, egyre több minisztérium egyre több államtitkársága szól bele, érdemi koordináció nélkül, és az egyes szakpolitikai eszközök esetében egyszerre több személy látja magát illetékesnek. A lakáspolitikai intézkedések bevezetésénél ezért úgy tűnik, hogy a kormányzaton belüli erőviszonyok és ad hoc ötletek határozzák meg a cselekvéseket, nem pedig valamilyen átfogó vízió.

Így továbbra is javasoljuk egy olyan kormányzati szintű, a lakhatási szegénységet érdemben mérsékelni tudó lakásprogram kialakítását, amelyet társadalmi vita előz meg, hosszú távú lakáspolitikai célokat határoz meg, rászorultsági alapú támogatást biztosít, és összehangolt lakáspolitikai stratégiát hoz létre.

Jelentősebb közpolitikai változások 2019/2020-ban

1. Családpolitikai lakhatási támogatások

2020-ban a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) a legmeghatározóbb lakástámogatási eszköz, 2015-ben való indulása óta a legmagasabb, 145 milliárd forint tervezett kiadással. Bár a jogosultak és az igénybe vehető támogatások köre kis mértékben bővült, ez a lakhatást szolgáló, de valójában sokkal inkább családpolitikai eszköz továbbra sem férhető hozzá mindenki számára, aki lakhatási szegénységben él. A falusi CSOK első egy évében nagyjából tízezren igényelték a támogatást, a Kopp Mária Intézet összeállítása szerint pedig 2019. július 1. és 2020. június 30. között közel 29 ezer CSOK-szerződés jött létre.

A 2019-ben bevezetett babaváró hitelhez kapcsolódóan az első évben 75 ezer szerződést kötöttek, az igénylők jelentős része ezt lakhatási célra veszi fel. Elképzelhető, hogy 2021-re a babaváró hitel a családi otthonteremtési kedvezmény után a második legnagyobb lakáspolitikai eszközzé válik 67,7 milliárd forintos tervezett ráfordítással.

Babaváró hitel: A legfeljebb 10 millió forintos kamatmentes kölcsönt olyan fiatal házasok igényelhetik, ahol legalább az egyik fél 3 év társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezik. Így a leginkább rászorulók nem, vagy nem a teljes összegre hitelképesek. Három gyerek megszületésekor az állam elengedi a teljes tartozást.

2. Lakáscélú megtakarítások állami támogatása

A lakás-takarékpénztári befizetések állami támogatása 2018-ban szűnt meg, ám csak több év alatt fognak lecsökkenni a hozzá kapcsolódó költségvetési kiadások. Jelenleg a CSOK utáni második legnagyobb lakhatási kiadási tételt jelentik, amin a babaváró támogatás felfutása változtat majd. Ez az eszköz elsősorban nem a lakhatási szegénység mérséklését szolgálta, nem szociálisan célzott támogatás, de az elmúlt évtizedekben hozzájárult ahhoz, hogy magánszemélyek és társasházak felújításokat tudjanak finanszírozni, valamint részben a tulajdonszerzést is segítették ezek a megtakarítások.

3. Adópolitika

2020. január 1-jétől módosított adó-visszatérítési támogatással az önerős lakásépítéseket kívánja támogatni a kormány: a számlákkal igazolt építési költség vagy telekár áfájából maximum 5 millió forint visszaigényelhető. Ez azonban csak közel 2500 településen hozzáférhető, ahol a lakosság negyede él, emellett pedig nem hozzáférhető sokak számára, akik lakhatási szegénységben élnek, például mert feltétele a társadalombiztosítási jogviszony megléte. Ráadásul az sem segíti a lakásmobilitást, hogy a támogatást követően a támogatottnak tíz évig ugyanott kell laknia.

A kedvezményes 5 százalékos áfakulcs bevezetése a rozsdaövezeti, legfeljebb 150 négyzetméteres újlakásépítésekhez sem fog önmagában elérhető és megfizethető lakások épüléséhez vezetni. A rozsdaövezeti akcióterületeket a kormány rendeletben jelöli ki, illetve a fejlesztések automatikusan kiemelt beruházásokká válnak, ezzel az önkormányzatok településrendezési jogosultságai valójában szűkülnek. Emellett a nemzetközi tapasztalatok alapján kétséges, hogy a beruházók megfizethető lakások építése mellett döntenének, a jövedelmezőbb, magasabb összegért értékesíthető ingatlanok helyett.

4. Nemzeti Eszközkezelő

A Nemzeti Eszközkezelő programjának 2018 végén történő megszüntetésével 2019-ben több mint 20 ezer lakás került vissza magántulajdonba, mintegy 80,5 milliárd forint értékben, főként a budapesti agglomeráción kívüli városokban és községekben. Az ingatlanok nyolcadát egy összegben kifizették, a többi bérlő részletre vásárolta vissza az ingatlant. A kamatmentes részletvásárlással a központi kormányzat elinflálja a tartozásokat, így nagyon olcsó tulajdonba kerülést biztosít a korábbi bedőlt lakáshiteleseknek. Az állam kintlévősége ezekből a tartozásokból 2020 végén 63 milliárd forint lesz.

Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET): A 2012-től működő NET feladata azoknak a szociálisan leginkább rászorult hiteladósoknak a megsegítése volt, akik jelzáloghitelük fizetési kötelezettségeiknek tartósan nem tudtak eleget tenni. A NET bizonyos feltételek fennállása esetén ezen adósok lakóingatlanát megvásárolta, megállapodott a bankkal a hitelszerződés megszüntetéséről, biztosítva egyúttal, hogy az adós bérlőként a lakásban maradhasson. Ez a szakpolitikai intézkedés nagy tömegeket elérve, kifejezetten rászorultsági céllal támogatta a megfizethetőségi problémák által érintett lakásszegénységben élőket.

5. Önkormányzati lakáspolitikák

Az önkormányzati bérlakások száma 2019-ben tovább csökkent, 105 ezer lakásra. Az önkormányzati lakásépítések száma továbbra is nagyon alacsony, nem mérsékli érdemben a lakhatási szegénységet: 2019-ben mindössze 120 ilyen lakás épült országszerte, ami hároméves csúcs. Rendszerszinten nem biztosított az önkormányzati bérlakások számának bővítése, bár több budapesti kerület elkezdte az üresen álló, rossz minőségű lakások lakhatóvá tételét, módosította a lakásrendeletét és átláthatóbb lakáspályázati rendszer kialakításába fogott. A főváros emellett újraindította a fővárosi lakásrezsi-támogatást.

2020. augusztus 1-től a települési (Budapesten pedig a kerületi) önkormányzatok korlátozhatják, hogy a magánszálláshelyeken és egyéb szálláshelyeken évente hány napra lehet kiadni a szobákat és ágyakat. Ez az intézkedés viszont nem rendezi átfogóan a rövid távú lakáskiadás problémakörét.

6. Koronavírus-válság és lakhatási politikák

A koronavírusválság és a veszélyhelyzet bevezetése a lakhatást is érintő közpolitikai változásokat hozott, amelyeket a Habitat rendszeresen összegyűjtött Lakhatási szemléjében. Ezek egy része átmenetileg mérsékelte a lakhatási szegénység további növekedését, viszont nem vette figyelembe teljes körűen a lakhatási szegénységben élők problémáit.

A végrehajtások és kilakoltatások szüneteltetése, amelyet a Habitat is javasolt, a lakásvesztést időlegesen ugyan megakadályozta, ám nem kínált rendszerszintű választ a lakásvesztés megelőzésére. A megfizethetőségi problémákra a központi kormányzat csak részleges intézkedéseket vezetett be a lakáshitel-fizetési moratórium bevezetésével. A rezsivel kapcsolatos megfizethetőségi problémák kezelésére a Habitat több javaslatot tett, így az egyszeri, alanyi jogon járó rezsitámogatást, illetve a szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy az előrefizetős mérőórákat használók számára is intézkedéseket kellett volna kidolgozni, az energiaszolgáltatók kikapcsolási moratóriumához hasonlóan. Emellett a hajléktalan emberek sajátos problémáira több szervezet is rámutatott a koronavírus-válság alatt, amelyekre szintén nem kínált rendszerszintű megoldást a központi kormányzat.

A települési önkormányzatok a veszélyhelyzetre a helyi sajátosságokat figyelembe véve gyorsan tudtak reagálni, mindazonáltal továbbra is szükség volna a központi állam szerepének növelésére a szociális típusú, települési önkormányzatok által nyújtott juttatások finanszírozásában.