Bevezető

Köszöntő

Nagy szeretettel üdvözlöm minden kedves érdeklődőnket az Éves jelentés a lakhatási szegénységről 2021 online felületén.

Idén jelentetjük meg tizedik alkalommal jelentésünket, egyben a Habitat for Humanity Magyarország idén ünnepli 25 éves fennállását. Ezen jeles alkalmak okán mostani elemzésünk kicsit más, mint az eddigiek. Az elmúlt években többnyire egy évre visszanézve vizsgáltuk a lakhatás helyzetét, annak változását a szakpolitikák, költségvetés és megfizethetőség viszonylatában. Ezek mellett az adott időszakban fontosnak tartott lakhatási problémákat helyeztük fókuszba.

2021-ben jelentésünk három fejezetből áll majd. Ezeket három, külön eseményen mutatjuk be, szeptember, október és november folyamán. Minden alkalommal kiváló, szakértő szerzőink közreműködésével.

Az első fejezetben az EU-s lakhatási szakpolitikák és elérhető források rendszerét vizsgáljuk meg Bajomi Anna Zsófia segítségével, szeptember 9-én a MagNet Házban.

Következő fejezetünk a rendszerváltás óta eltelt bő 30 év metszetében vizsgálja a civil szervezetek, lakhatási mozgalmak hatását a magyarországi lakhatás helyzetére. Szerzőnk és szakértőnk ebben Sebály Bernadett. Ezt a bemutatót október 4-re, a lakhatási világnapra tervezzük.

És végül, de nem utolsó sorban, novemberben jelenik meg idei utolsó fejezetünk, amely szintén a rendszerváltástól vizsgálja a lakhatási szakpolitikák, állami költségvetés és a megfizethetőség viszonyait. Itt partnerünk a Periféria Kutatóközpont volt az adatok összeszedésében, rendezésében és a fejezet elkészítésében. Ez a rész terveink szerint az eddiginél interaktívabb formában jelenik meg weboldalunkon, természetesen az eddig megszokott PDF-es verzió mellett.

Saját magam is nagy izgalommal várom a végleges fejezeteket – amelyeken kollégáim is lelkesen dolgoznak –, egyben a bemutató alkalmakat is.

Szervezetünk munkáját partnereink és magánszemélyek támogatják. Amennyiben hasznosnak találja Éves jelentésünket, kérem járuljon hozzá Ön is munkánkhoz, akár online adományával is.

Jó olvasást kívánok!

Szegfalvi Zsolt
A Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója

Fejezetek

A lakhatási szegénység csökkentésének európai uniós keretei

Szerző: Bajomi Anna Zsófia (PhD hallgató, Politecnico di Milano, Urban Planning, Design and Policy szak)

Lakni kell! – A magyar lakhatási mozgalom elmúlt 30 éve alulnézetből

Szerző: Sebály Bernadett (CEU Politikatudományi és Közpolitikai Doktori Iskola)

Lakhatási közpolitikák és a lakhatás megfizethetősége az elmúlt három évtizedben

Szerzők: Czirfusz Márton és Jelinek Csaba (Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont; Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont)