fbpx

Ma már saját lakásában zenélhet József

A fűtött, meleg otthonában gyógyul megfázásából József, amikor pár hónappal lakása felújítása után meglátogatjuk. A tea a tűzhelyen forr a konyhában, a tűzifa pedig bekészítve az udvaron, miközben beszélgetünk. Évtizedeket küzdött lakhatási problémákkal József, a Habitat for Humanity segítségével azonban mára ismét biztos fedél van a feje felett.

jo_zsef_laka_sban_do_nte_s.jpg

A zene mindig is meghatározó volt

Kisgyerek kora óta zenél, a gitározás és az ének az egész életében meghatározó szerepet játszott. Azt meséli, hogy több híres zenész is nála kezdett gitározni, a katonaságnál pedig az első dolga egy zenekar alapítása volt. József az általános iskola után a Mecseki Szénbánya Kohászati Üzemében dolgozott, majd a vendéglátóiparban helyezkedett el zenészként: éttermekben, rendezvényeken gitározott és énekelt. A rendszerváltás után azonban szép lassan megszűntek a munkalehetőségei, így az építőiparban dolgozott segédmunkásként.

Húsz évig élt élettársi kapcsolatban, a lakás a párja nevén volt. Közös gyermekük nem született, a hölgy korábbi házasságából való fiát nevelték együtt szeretetben, egyetértésben. Élettársa 2010-ben bekövetkezett halála nagyon megviselte Józsefet, ráadásul a lakást is el kellett hagynia. Ezután többnyire az utcán élt, illetve az újpesti MÁV állomás egy elhagyatott épületében húzta meg magát. Miután azt az épületet lezárták, rövid ideig különböző szállókon lakott, de sehol sem töltött hosszabb időt.

kicsi_jozsef_zene.jpg

Végre rátalált a szerencse

A Habitat for Humanity „Elsőként lakhatást!” című programjával lett újra biztos otthona. Az önkormányzattól kapott szociális bérlakást a szervezet önkéntesei kifestették, a fürdőszobába adományokból új mosógép és bojler került. A konyhában a régi konyhaszekrényt újra cserélték, új villanytűzhelyet kötöttek be és egy kályha is a felújítás része volt.

József azt mondja, szeret új otthonában élni, szabadidejében legszívesebben a tévét nézi. A műsorújságot minden héten megveszi, hogy tudja, mikor, melyik filmet adják. Behúzódik a takaró alá, mi pedig elköszönünk tőle, a tévében kezdődik egy kedvelt régi magyar film.

Kapcsolódó cikkek