Sok emberi történettel találkoztunk, mióta kitört az orosz-ukrán háború. Javarészt anyai sorsokkal, akik közül néhányan szerencsére újra tudtak egyesülni a férjükkel – a gyerekek pedig az apjukkal – Magyarországon. Ők azok az édesanyák, akiknek a férje már a háború előtt is itt dolgozott. Darya nem volt ilyen szerencsés, a férje hadköteles, azóta sem tudta elhagyni Ukrajnát. Ő pedig retteg visszamenni, főleg a fia miatt. Az ő történetét meséljük most el.
Amikor Daryával találkoztunk 2023 novemberében, már viszonylag rendben volt az élete. Egy budapesti galériás lakásban élt elsőosztályos fiával. Darya, aki Ukrajnában könyvelő volt a járási statisztikai hivatalnál, amit az interjúnk előtt egy héttel lebombáztak, most hétköznap magánlakásokat, hétvégén pedig irodaházakat takarít. Általában heti 7 napot dolgozik, hogy fenn tudja tartani magukat, de támogatásra időnként továbbra is szükségük van.
Darya számba veszi, mit és hány helyről szerzett be a fiának a legutóbbi iskolakezdéskor.
Darya nem szívesen kér segítséget. Úgy gondolja, biztos vannak, akik nála jobban rászorulnak, ezért próbál minél több dolgot önerőből megoldani. Iskolakezdéskor amit tudott, segélyszervezetektől szerzett be a fiának az iskolától kapott listáról. Amikor már csak néhány beszerzendő tétel maradt, úgy gondolta, azt már megveszi ő maga. Végül így is 32.000 forintot hagyott ott a boltban, ami a takarítói keresetéhez képest elég nagy összeg.
A bombázás miatt menekültek el
A háború előtt Zaporizzsjában éltek, ahonnan március 6-án indult el a fiával. Darya már akkor a menekülést fontolgatta, mikor még csak távoli városok bombázását hallották. A szülei ekkor még nem támogatták, hogy a lányuk elmenjen egy idegen helyre. Pár nap múlva,
amikor Zaporizzsját is elérte a bombázás, a lövések, és a szemük láttára égtek le többemeletes épületek, Daryának végül a szülei mondták, hogy meneküljenek, amint tudnak.
Darya férje kért menedéket a feleségének és fiának pár napra egy budapesten élő rokonától. Így Darya és a fia először Lengyelországba mentek, ahol két napot töltöttek ennek a rokonnak az ismerőseinél. Budapestre 2022. március 12-én érkeztek meg.
A férje rokona egy másik menekült nőt is befogadott. Ő egy nappal később érkezett meg ugyanebbe az albérletbe a három macskájával. Egy darabig négyen éltek három macskával az egyszobás galériás lakásban.
A galérián, ahol a fiával alszanak, Darya egy kis tanulósarkot is berendezett neki.
„Én aludtam a fiammal a galérián a nagy ágyon, a férjem rokona, aki a lakást bérelte, mielőtt kiköltözött, matracon aludt, a másik menekült nő lent a kanapén. A macskák pedig állandóan össze-vissza szaladgáltak” – mesélte Darya nevetve. Nem sokkal később a befogadó rokon elköltözött, ez egyébként is tervben volt. A két menekült nő, a kisfiú és a három macska még egy évig éltek együtt ugyanebben az albérletben.
„Akkor könnyebb volt, mert felesbe fizettük a lakást. Kerültük a konfliktusokat, de idővel nagyon kimerítő lett az együttélés. Mindketten kerestünk másik albérletet, de rá kellett jönnöm, hogy kauciót sem tudok előteremteni, és a fiam miatt is jobb, ha maradunk, úgyhogy végül mi maradtunk” – mesélte.
Közel volt az iskola, Darya nem akarta a közösségből kimozdítani a gyermekét, ráadásul a háznak van egy zárt udvara, ahová a fia bármikor ki tud menni.
Darya kisfia nagyon büszke a származására, és gyakran készít sárga-kék rajzokat.
„Amit tudok, igyekszem megadni neki: az edzést, iskolai kirándulást. Korábban ebben is kértem a férjem segítségét, mire végül hónapok után beadta a derekát, és átutalt 15.000 forintot. Ő már nem igazán akar tőlünk semmit. Kértem, hogy ne is miattam telefonáljon néha, hanem a fiunkkal beszélgessen, de már őt sem keresi.”
„A háború szakított szét minket”
Mindeközben Darya nemcsak az akkori lakótársával, de a férjével is folyamatosan egyezkedett. Ő hadkötelesként nem hagyhatta el Ukrajnát, és az állását is elvesztette. Darya viszont rettegett hazamenni. Kezdetben a férje támogató volt. Ezekkel a szavakkal engedte el őket: “rendben, menjetek, nyugodjatok meg, ha valami történik, ne az én hibám legyen. Majd, ha jobb lesz a helyzet, visszajöttök.”
Teltek a hónapok, de a háború még mindig tartott, továbbra is bombáztak. Darya férje pedig idővel kérte, hogy jöjjenek haza.
„Haragszik rám, mert sokan hazamennek 1-2 hétre Zaporizzsjába, de én félek. Másrészt nem hagyhatok ki heteket a munkából, a gyerek pedig az iskolából” – osztotta meg velünk Darya. Ezért a férje szabad utat adott neki, pedig odahaza rendben éltek, különösebb konfliktusok nélkül. A háború borította a házasságukat.
„A férjem végül azt mondta, nem kell visszamennem, mert már nem vár engem ott semmi. Azt mondta, megértette, hogy egy teljesen új életet kezdtem el itt élni, úgyhogy elenged. Még házas vagyok, de már nincs férjem” – idézte fel Darya, aki korábban azt is felajánlotta, hogy találkozzanak inkább Kárpátalján, de ennek túl nagy anyagi vonzata lett volna a férje számára. Nem tudtak kompromisszumra jutni. 2022 márciusa óta Darya nem volt otthon.
Darya és az őket segítő partnerszervezetünk, az Evangélikus Diakónia szociális munkása, Orsi
Nem volt könnyű új életet kezdeni
Amikor Budapestre érkezett, Daryának volt némi megtakarítása, sok mindent segélyszervezetektől szerzett be, és egy ideig a szülei is tudták anyagilag támogatni. 2022 augusztusáig a férje is küldött időről időre egy kis pénzt, amit nehéz volt belőle kicsikarni. Darya megértette, hogy amint lehet, munkába kell állnia, különben nem tudja majd fenntartani magukat. 2022 szeptemberétől takarítónőként dolgozik.
Lettek barátnői Budapesten, akik éppúgy menekültek, mint ő. Menekülteknek szervezett képzéseken, összejöveteleken ismerkedtek meg, és tartották egymásban a lelket.
„Amikor nagyon magam alatt voltam, és már fel akartam adni, ezek a nők voltak azok, akik megtartottak engem. Nagyon közel kerültünk egymáshoz, és amikor látták a küzdelmeimet, hogy egyik munkahely után jelentkezek a másikra, és sorra kapom az elutasítást, tudták, hogy nem az kellett, hogy valaki anyagilag támogasson, vagy jól fizető munkahelyem legyen. Csak arra volt szükségem, hogy legyen valaki, aki meghallgat, és akire számíthatok.”
A kisfia is beilleszkedett, lettek barátai, edzésre jár. Sokszor kíséri az anyukáját dolgozni, ami egy kisgyereknek néha nagyon unalmas, de ketten összetartanak. Édesapjával a fiúnak sincs már kapcsolata, Darya szeretne Budapesten maradni.
Hiányzik nekik az otthonuk, de Darya jobbnak látja, ha itt maradnak hosszú távon.
„Nekem tetszik itt. Ha a nyelvet is sikerülne megtanulni, már nagyon jól érezném magam. És nem szeretném, hogy az elsőosztályos fiam online vagy óvóhelyeken tanuljon. Itt van lehetősége szocializálódni, barátokat szerezni, világot látni, és anyaként elsősorban az ő érdekét kell néznem.”
A sok stressz, amin Darya átment, fizikailag is legyengítette. Lelki küzdelmei testileg is meglátszottak rajta, sokat fogyott. Azt mondja, most már egészségesebbnek érzi magát, de nagy küzdelem volt, mire eljutott idáig, és máig gyászol. Gyászolja a régi életét és régi önmagát.
„Nagyon hálás vagyok a jóistennek, hogy ilyen humorral áldott meg, mert ez sok nehéz helyzeten átlendített. Mindig mosolygok és jókedvűnek látnak, de sokszor, amikor a fiam alszik, csak bekapcsolok egy zenét, és rögtön sírni kezdek. Ilyenkor elsiratom saját magam.”
Kiemelt kép, fotók és szöveg: Molnár Zsóka // Habitat for Humanity Magyarország
