fbpx

Éves jelentés a lakhatási szegénységről 2016

2017. október 03.

Kedves Olvasó!

A Habitat for Humanity Magyarország hatodik éve jelenteti meg éves jelentését a magyarországi lakhatási szegénységről. Célunk, hogy minden évben képet adjunk a lakhatási szegénység helyzetéről, és annak alapján értékeljük az adott év lakhatással kapcsolatos szakpolitikai intézkedéseit és költségvetési kiadásait, hogy azok megfelelő válaszokat adnak-e ezekre az aktuális problémákra. Az elmúlt években jelentéseinket nagy örömünkre széles körben használták szakértők, újságírók és érdeklődő állampolgárok.

Ebben a formában azonban könnyen lehet, hogy idei éves jelentésünk az utolsó. Először az elmúlt hat év során a jelentés elkészítéséhez benyújtott közérdekű adatigényléseinkért több állami intézmény is költségtérítést kért. Bár volt olyan szerv, amelyik helyt adott méltányossági kérelmünknek – amelyben felhívtuk a figyelmet az ilyen típusú független elemzések fontosságára – más intézményeket nem sikerült meggyőznünk. Ennek köszönhető, hogy az idei jelentésben nem tudunk beszámolni például arról, hogy hány honfitársunk lakhatási biztonsága, szociális és egyéb közszolgáltatásokhoz való hozzáférése sérül hiányzó vagy szabálytalan lakcímkártyája miatt, valamint nem tudjuk vizsgálni a CSOK-támogatások felhasználásának területi eloszlását, és csak részben tudjuk elemezni a költségvetés 2016-os tényleges, lakhatással összefüggő kiadásait. Az állami szakpolitikák független elemzése közérdeket szolgál, azonban amennyiben az állami intézmények még közérdekű alapadatokat is csak költségtérítés ellenében szolgáltatnak, az ilyen típusú független elemző tevékenység lehetetlenné válik. Az éves jelentéseinkhez hasonló, sok adatforrásra épülő munka esetében a költségtérítés akár több százezres tételt jelenthet, ami a jelentés elkészítésének egyéb költségein túl a Habitat for Humanity Magyarország, valamint más civil szervezetek és szakértők számára is kigazdálkodhatatlan tétel.

A Habitat for Humanity Magyarország évek óta küzd azért, hogy a lakáspolitikai intézkedések és a lakhatási területen elérhető források keretrendszerének megalkotásakor a törvényalkotók elemezzék a rászorulók, kitett társadalmi csoportok valós igényeit és lehetőségeit. A 2016-os évben a lakhatás területére irányuló kiemelt közpolitikai figyelemből és évek óta nem látott forrásmennyiségből azonban a lakhatási szegénységben élők keveset érezhettek. A változás olyan, elsősorban lakástulajdonszerzést támogató intézkedésekhez, mindenekelőtt a CSOK kiterjesztéséhez kapcsolódott, amelyhez ezek a háztartások nem, vagy korlátozott mértékben férnek hozzá. A megfizethetőségi nehézségek, rossz lakásminőség, energiaszegénység, elhelyezkedési problémák, hajléktalanság kezelésében, egy megfizethető bérlakásszektor fejlesztésében nem történt célzott, rendszerszintű előrelépés. Enélkül pedig a lakhatási szegénység tovább fog mélyülni Magyarországon.

Bízunk benne, hogy idei elemzésünk és megállapításaink is jól használhatóak lesznek az érdeklődők széles köre számára. A felmerülő nehézségek ellenére folytatjuk szakmai munkánkat. Ehhez fontos támogatást nyújthatnak Önök is: kérjük kísérjék figyelemmel, és támogassák a Habitat for Humanity Magyarország tevékenységét a jövőben is.

Budapest, 2017. szeptember 15.
SZEGFALVI ZSOLT
ügyvezető igazgató

Kapcsolódó cikkek