fbpx

Így néz ki felújítás után a 19. Második Esély-lakásunk, ahova már be is beköltözött a család

Májusban kezdtük felújítani önkénteseinkkel azt a 30 négyzetméteres önkormányzati bérlakást Újpesten egy kisgyermekes család számára. A felújítás október végére lezajlott, és a család már novemberben beköltözhetett.

Bence és Angéla fiatal pár, akik néhány éve Angéla várandósság alatt költöztek Bence szüleihez. Bár a családi kapcsolat nagyon jó volt, a baba születése után felismerték, hogy a túlzsúfolt otthon nem ideális kisfiuk neveléséhez. Ekkor kértek segítséget az S.O.S. Krízis Alapítványtól, és költöztek családok átmeneti otthonába.

habitat második esély arany felújítás önkotmányzati bérlakás.png

Ottlétük alatt Bencéék folyamatosan azon dolgoztak, hogy az átmeneti otthont egyszer elhagyhassák, és családként belátható időn belül megkezdhessék önálló életüket. A családsegítők támogatásával bekerültek Második Esély programunkba, aminek köszönhetően most új otthonra találtak.

A Második Esély programot a kerületi önkormányzattal és a helyi családok átmeneti otthonával együttműködésben tudjuk megvalósítani: az önkormányzat adja a lakást, az átmeneti otthon ajánlja a családot, akik ottlétük alatt megerősödtek annyira, hogy önálló életet kezdhessenek és fenn tudják azt tartani egy megfizethető otthonban.

“Rengeteg család van, akiknek nincs otthona, de nem tudnak piaci albérletet fizetni. Számukra jelenthet megoldást egy megfizethető bérlakás. Jelenleg országszerte mintegy százezres az önkormányzati bérlaklakásállomány, ebből kb. tízezer lakhatatlan állapotú. Második Esély programunkkal ezeket a lakásokat célozzuk, és az önkormányzat, önkéntesek, valamint a beköltöző család segítségével teremtünk belőlük otthonokat” – mondta el Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója.

habitat második esély arany felújítás bérlakás.png

Második Esély programunkban évek óta újítunk fel ilyen üresen álló szociális bérlakásokat önkormányzatokkal és családok átmeneti otthonaival együttműködésben. A felújításokat önkéntesek segítségével végezzük, amiből a beköltöző család is kiveszi részét. A programba kerülésnek ugyanis alapfeltétele, hogy a támogatott család önkéntesként részt vegyen a munkálatokban.

“Több száz önkéntes és több tíz vállalati partner összefogásával valósulhat meg, hogy évente 1-2-3 ilyen lakást sikerül felújítanunk. Hálásak vagyunk, hogy évről évre együtt új otthonokat teremthetünk olyan családoknak, akik készen állnak arra saját lábra állva önálló életet kezdhessenek. És még idén átadjuk a huszadik, Második Esély programban felújított lakást” – tette hozzá Márkus Ildikó, adományszervező menedzser.

habitat második esély arany felújítás bérlakás4.png

Hálásak vagyunk vállalati partnerünk, a JTI Hungary Zrt. 10 millió forintos támogatásáért, amely nélkül ez a felújítás nem valósulhathatott volna meg! Köszönjük minden vállalati partnerünknek (evosoft, Henkel-Ceresit, Mapei, Prímaenergia, UniCredit) és nyílt napokra járó önkéntesünknek, akik anyagilag és önkéntes munkával támogatták a Második Esély programunk 19. önkormányzati szociális bérlakásának felújítását!

Kapcsolódó cikkek