Budapest, 2021. október 5. – A Lakhatás világnapján, október 4-én mutatta be a Habitat for Humanity Magyarország a hazai lakhatási mozgalom elmúlt 30 éves történetét összefoglaló tanulmányát, amely egyben a szervezet Éves lakhatási jelentésének második fejezete. Az elemzés sorra veszi, milyen lakhatási civil kezdeményezések, szervezetek, mozgalmak határozták meg ezt a négy korszakra osztható időszakot, milyen főbb ügyek mentén szólaltak fel vagy tevékenykedtek ezek a szervezetek, valamint, hogy mi változott és maradt változatlan a rendszerváltás óta. A bemutatón az érdeklődők kötetlen beszélgetés keretében kérdezhették emlékeikről, tapasztalataikról a fejezetben említett szervezeteket képviselő 13 meghívott vendéget és a fejezet szerzőjét.
Fotó: Járdány Bence @Habitat for Humanity Magyarország
A Hajléktalanokért Társadalmi Bizottság 1989-ben megközelítőleg 3 millió magyarországi, lakhatási szegénységben élő emberről számolt be, ez az adat pedig az utóbbi 30 évben gyakorlatilag nem változott. Az elmúlt három évtizedben számos szervezet – legyen vidéki vagy fővárosi, jobb- vagy baloldali, professzionális vagy önsegítő kezdeményezés – tűzte zászlójára az igazságosabb lakhatás ügyét, a legtöbbször azonban komoly ellenszélben voltak kénytelenek dolgozni. Ezek a szerveződések sokszor nem ápoltak kapcsolatot egymással, a lakhatási válság más-más vetületeit érintették – sőt, esetenként még érdekeik vagy értékrendjük is ütközött –, a lakhatás ügye mégis összekötötte és a mai napig összeköti őket.
A Lakni kell! – A magyar lakhatási mozgalom elmúlt 30 éve alulnézetből címet viselő tanulmány ezeknek a potenciálisan szövetséges szervezeteknek az összességét tekinti lakhatási mozgalomnak. Sebály Bernadett (CEU Politikatudomány és Közpolitika Doktori Iskola), a fejezet szerzője előadásában is hangsúlyozta, a szöveg egyik „célja, hogy a mozgalmi hagyomány feldolgozásával segítse a most aktív szervezetek önreflexiós képességét, eredményességét, és a közöttük lévő lehetséges együttműködéseket.” Ezért a lakhatás világnapja alkalmából, október 4-én tartott bemutatón az elemzés rövid ismertetését követően is a párbeszédé volt a főszerep.
A tanulmány a rendszerváltástól napjainkig tartó időszakot négy korszakra bontja a lakhatási mozgalom dinamikusan változó szervezeti összetétele alapján, illetve a szakpolitikák tükrében. A bemutatón e korszakokra osztva a fejezet szerzője mellett számos olyan szervezet képviselőjétől kérdezhettek az érdeklődők, akik aktív részesei, meghatározó szereplői voltak a lakhatási kezdeményezéseknek.
Fotó: Járdány Bence @Habitat for Humanity Magyarország
Közösségi érdekvédelemtől az intézményesülésig
A rendszerváltás idején és az azt követő években, – 1989 és 1995 között – elsősorban a hajléktalan emberek, a bérlők, a lakásigénylők és a lakásfoglalók voltak azok, akik a hatékonyabb bérlakás-politikára, az üres lakások hasznosítására, és az időszakot megelőző évtizedben megemelkedett hajléktalanság csökkentésére vonatkozó követeléseikkel kijelölték a hosszú távú, fenntartható lakáspolitika irányait, gyakran a politikai döntéshozókkal szemben. Az érintettek részvétele meghatározó volt ebben a korszakban, osztályokon átívelő szerveződések (pl. Lakásbérlők Egyesülete, Gettóellenes Bizottság, Hajléktalanokért Társadalmi Bizottság, Erzsébetvárosi Szükséglakásigénylők Köre) jöttek létre, ahol a magasabb státuszúak szakmai tudásukat egyenrangú partnerként állították a szervezetek céljainak szolgálatába. Erről az időszakról Gosztonyi Géza (Erzsébetvárosi Családsegítő Szolgálat*), Győri Péter (Hajléktalanokért Társadalmi Bizottság – HTB*) és Ladányi János (a Gettóellenes Bizottságot támogató Tényfeltáró Bizottság*) beszéltek a bemutatón.
1995 és 2002 között drasztikusan csökkent az önkormányzati bérlakások száma, emelkedtek a lakhatási költségek, és egyre gyakoribbá váltak a kilakoltatások. A nehézségek fokozódása ellenére a lakhatási szegényekből álló közösségi érdekvédelmi szerveződések száma csökkent, a hajléktalan emberek érdekképviselete lényegében eltűnt. A HTB kvázi utódaként létrejött Menhely Alapítvány már sokkal inkább a hajléktalan-ellátásra fókuszált. A lakhatás ügyét intézményesült, a működést szakértők részvételére alapozó, fizetett munkatársakkal dolgozó szervezetek vették át, akik így stabilabb működési kereteket tudtak biztosítani. Ebben az időszakban vált nyilvánvalóvá a média kiemelt szerepe és felelőssége a lakhatási problémák ábrázolásában. A lakásfoglalók és a bizonytalan státuszú bérlők érdekképviseletét felvállaló Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) több alkalommal is felhívta a figyelmet a lakásvesztés etnicizálásának médiagyakorlatára. Azaz arra jelenségre, hogy a széles nyilvánosság számára a médiaábrázolásokból úgy tűnhetett, mintha a lakásvesztés kizárólag a romák problémája lenne, valójában viszont a lehetséges kilakoltatottak körében kis hányadot képviseltek a roma emberek. Többek között erről a munkáról Horváth Aladárt, az RPA egyik alapítóját lehetett kérdezni a rendezvényen.
A lakásszűkében lévő, főként alsó-középosztálybeli családok problémáinak enyhítésére 1996-ban alakult meg a Habitat for Humanity magyar szervezete, ami a következő évtizedben könnyűszerkezetes házak építésével segített országszerte, erről Szegfalvi Zsolt, a Habitat ügyvezető igazgatója mesélt az érdeklődőknek. Az szakpolitikai javaslatok – például a lakbértámogatási rendszer vagy a lakáshoz jutás támogatott finanszírozása – döntéshozóknak való becsatornázását az 1989-ben alakult és máig aktívan működő Városkutatás Kft. vállalta magára Tosics Iván, valamint a bemutatón is jelen lévő Hegedüs József irányításával.
Fotó: Járdány Bence @Habitat for Humanity Magyarország
Globalizációkritikusok, helyi újítók és kisemmizettek
A 2000-es évek közepére szervezeti összetételében komplex, látszólag erős lakhatási mozgalmi struktúra jött létre. Kiépült a hajléktalan-ellátórendszer, voltak szakmailag felkészült érdekvédelmi szervezetek elkötelezett helyi újítók, regionális fejlesztők és tudatosabb városfejlesztő projektek. A különböző szervezetek, kezdeményezések azonban nem értek össze, nem feltétlenül láttak egymásban szövetségeseket. A lakhatási válság a fővárosban az alterglob mozgalomhoz kötődő szervezetek (pl. Az Utca Embere, Centrum Csoport) révén összekapcsolódott a radikális tiltakozás kultúrájával. Ezzel párhuzamosan vidéken, gyakran a leghátrányosabb helyzetű településeken, a helyi problémákra koncentráló, általában az érintetteket is bevonó kezdeményezések nyertek teret. Ilyen volt például az egri Béke-telep közművesítése, amelyért a 2003-ban a SZETA Egri Alapítványa (SZETA Eger) és féltucatnyi szülő három hónapnyi felkészülés után lendült akcióba a Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a települési önkormányzat éves közmeghallgatásain. Munkájuk eredményeként végül 2007-ben épült ki a telepen a víz-, a szennyvíz- és a gázvezeték, majd az út és a járda is.
Erről az időszakról, és hogy mennyiben ismerték vagy befolyásolták egymás munkáját a különböző irányzatokat és rászoruló csoportokat képviselő szervezetek Udvarhelyi Éva Tessza (Közélet Iskolája, korábban: Az Utca Embere*) és Misetics Bálint (Az Utca Embere*) beszélgetett Farkas Zsuzsannával (SZETA Eger), illetve az érdeklődőkkel.
2008 után a mozgalom egyértelműen polarizálódott, és pár éven át körülhatárolható volt egy bal- és egy jobboldali szárny. Míg az előbbi továbbra is a leghátrányosabb helyzetű lakhatási szegények képviseletét vitte, addig a valamivel jobb helyzetben lévő devizaadósok ügyét a jellemzően jobboldali narratívát használó szerveződések vállalták fel. A két blokk között nem nagyon volt átjárás, a baloldal teljesen lemaradt az évtized egyik legfontosabb lakhatási ügyének, a devizaválságnak a tematizálásáról, a jobboldali lakhatási szerveződések pedig nem hoztak létre tartós mozgalmi intézményeket.
A Város Mindenkié (AVM) csoport 2009-es megalakulása ismét az érintettek saját érdekképviseletére helyzete a hangsúlyt. A máig informális aktivistacsoportként működő szervezet újat hozott, elsősorban a tekintetben, hogy a lakhatáshoz való jog gyakorlati érvényesülésének és törvénybe foglalásának igényét nem szakemberek, hanem maguk az érintettek – többnyire hajléktalan emberek vagy alacsony jövedelmű bérlők – fogalmazták meg a nyilvánosság előtt. Az AVM munkája révén három, intézményesült formában jelenleg is működő mozgalmi szervezet – az Utcáról Lakásba! Egyesület (ULE), az Utcajogász Egyesület és a Közélet Iskolája – is megalakult. Erről az önállósodásról is lehetett kérdezni Kovács Verát (ULE) és Molnár Noémit (Utcajogász), Lakatosné Jutka, az AVM aktivistája, korábban hajléktalan és jelenleg is lakásszegénységben élő érintettként pedig a saját tapasztalatairól beszélt.
A szakpolitikai munkát végző kutatóműhelyek sora is tovább bővült, 2018-ban létrejött a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont, valamint 2012-től a Habitat for Humanity Magyarország is megkezdte éves jelentésének publikálását a lakhatási szegénységről. Ezzel a kutatói nézőponttal Pósfai Zsuzsanna (Periféria) egészítette ki a negyedik asztal beszélgetéseit.
A vidéki szegénység csökkentésére 2012-től újabb telepprogramok indultak, és számos szervezet nyújt most is innovatív szolgáltatásokat mélyszegénységben, illetve telepen élő embereknek (pl. Autonómia Alapítvány, BAGázs Egyesület, Dzsaj Bhím Közösség, Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesülete, Igazgyöngy Alapítvány, InDaHouse Hungary, Kiútprogram, Közösségfejlesztők Egyesülete, NMCKKSZSZ, Polgár Alapítvány, Profilantrop Egyesület, Szocsoma Alapítvány, Van Helyed Alapítvány). A telepfelszámolások között azonban félresiklott példákat is találunk, köztük a legnagyobb nyilvánosságot 2014-ben a miskolci számozott utcák esete kapott. Mindezek ellenére sok lakhatási szegénységben érintett csoport továbbra is képviselet nélkül maradt. A leghátrányosabb helyzetűek és az olyan hirtelen válságba kerülő csoportok, mint a devizaadósok képviselete mellett kevés kapacitás marad az alsó-középosztály lakhatási problémáinak tematizálására (pl. fiatalok, nyugdíjasok, alacsony jövedelemből élő magánpiaci bérlők).
Fotó: Járdány Bence @Habitat for Humanity Magyarország
Hogyan tovább?
Magyarországon lakhatási válság van. Ez a helyzet nem sokat változott a ’90-es évekhez képest, gyakorlatilag évtizedek óta ugyanazokat a problémákat görgetjük – nincs kiterjedt szociális bérlakásszektor vagy más széles körben hozzáférhető megfizethető lakhatási alternatíva, illetve túlterhelt és alulfinanszírozott a szociális ellátórendszer. Ezek a problémák időről időre szabad szemmel is láthatóvá válnak az utcán alvó hajléktalan emberek, a vidéki lakhatási szegénység, a kilakoltatások vagy a kockázatos hitelekbe hajszolt, alacsony jövedelműek gondjain keresztül. A változáshoz a politikai pártok elköteleződésére és a lakhatási szervezetek, a lakhatási mozgalom szereplőinek együttműködésére is szükség van. Az innovatív, évek során kikísérletezett civil kezdeményezések ugyanis megfelelő anyagi és jogi környezet nélkül nem tudnak kellő nagyságrendben választ nyújtani.
A fejezet kivonata erre a linkre kattintva érhető el, a teljes fejezet pedig innen tölthető le pdf formátumban.
A tanulmányban szereplő emblematikus történetekből rövidített válogatás és részletek elérhetőek blogposzt formájában is az alábbi témákban:
- Tüntetéshullám Budapesten a hajléktalan emberek lakhatásáért (1989-1990)
- Lakásfoglalók összefogása Erzsébetvárosban (1993)
- Kitelepítési kísérlet Székesfehérváron (1995): Rosszul kezelt lakhatási válság és a kilakoltatások etnicizálása
- Alterglob mozgalmak a lakhatásért: fekete zsákos performansz az utcán megfagyottakra emlékezve (2008)
- Otthonvédők és devizahitel-károsultak önsegítő csoportjai (2011-2014)
- Kunyhóvédelemből mintaprogram: az Elsőként Lakhatás modell magyarországi alkalmazásának kezdete (2014)
—
*A vendéget e szervezetben való szerepe kapcsán hívta meg a Habitat for Humanity Magyarország a bemutató eseményre. E szervezetek működése már korábban megszűnt, erről részletes információk a tanulmányban olvashatóak.
Fotók és borítókép: Járdány Bence @Habitat for Humanity Magyarország
