Blog

IMG E1849 Scaled 1 1024x576

„Magától értetődőnek tűnt, hogy felajánljuk az épp üresen álló lakásunkat”

Mi motivál valakit arra, hogy Ukrajnából menekülőknek adja ki a lakását? Milyen gondolatok, félelmek jártak a döntés előtt az eszében, és hogyan élte meg a segítségnyújtást? Csinszka egyike azoknak a szállásadóknak, akik a Habitat és az Utcáról Lakásba! Egyesület közös programjában szállásadóként vesz részt, így segít ő is a háború elől elmenekült családoknak. Három kárpátaljai […]

„Magától értetődőnek tűnt, hogy felajánljuk az épp üresen álló lakásunkat” Read More »

HFH 1315 Scaled 1 1024x683

Ablak- és kályhacserében, de még tetőépítésben is segítettünk Kecskeméten

2021 őszén, egy vállalati adományozónk támogatásának köszönhetően, hét Kecskemét környéki háztartás kerülhetett be Támasz-programunkba, akiknek a program keretében kisebb-nagyobb felújítási munkákban segíthettünk. Közülük látogattunk meg most, július elején néhány családot. Ők mostanra már egy kicsit jobb körülmények között élhetnek a felújításnak köszönhetően. Nándornak és feleségének 5 kislányuk van, a legfiatalabb még csak 1 éves, a

Ablak- és kályhacserében, de még tetőépítésben is segítettünk Kecskeméten Read More »

HUNG 22 UkraineCrisis 00019 Scaled 1 1024x576

„Az ép elmémet és lelkemet mentettem” – Riportok az Ukrajnából menekült családokkal

Az Utcáról Lakásba! Egyesület és a Habitat for Humanity Magyarország – A Város Mindenkié csoport közreműködésével – az orosz–ukrán háború kirobbanása óta közösen már több mint harminc családnak nyújtottak biztonságos lakhatást, és közben szociális munkával is támogatják a családokat. Erről a programról publikált riportot a 24.hu és a Femina.hu is. 2022. február 24-én tört ki

„Az ép elmémet és lelkemet mentettem” – Riportok az Ukrajnából menekült családokkal Read More »

ROMA 22 UkraineCrisis 00103 Scaled 1 1024x683

Hogyan segíti a lengyel és a román Habitat az Ukrajnából menekülőket?

A Habitat for Humanity International közleménye az Ukrajnával határos országokban működő – lengyel, román és magyar – Habitat-szervezetek segítségnyújtási programjairól.  — For English version, click here. — Varsó, Lengyelország, 2022. április 4. – Milliók menekülnek Ukrajnából, a háború elől. A Habitat for Humanity nemzetközi szervezete ezért továbbra is azon dolgozik az Ukrajnával szomszédos országokban —

Hogyan segíti a lengyel és a román Habitat az Ukrajnából menekülőket? Read More »

Pixabay Flag Ge81d2a419 1920 1024x768

Hogyan segít a Habitat az Ukrajnából menekülőknek?

A mostani háborús krízishelyzetben a Habitat for Humanity Magyarország, a nemzetközi Habitat szervezetek és munkatársaink is kiemelten fontosnak tartják, hogy minél többféle formában, hosszabb távon és akár közvetlenül is segítséget nyújtsunk az Ukrajnából menekülőknek. Mindeközben természetesen fennakadás nélkül dolgozunk lakhatási programjainkon és futó projektjeinken, hogy valóban mindenki számára elérhetőbbé váljon a méltó lakhatás. Az Utcáról

Hogyan segít a Habitat az Ukrajnából menekülőknek? Read More »

49A6176 Scaled 1 1024x683

Ajánlások a jövő lakáspolitikájának kialakításához (2/2.)

A Habitat lakhatási jelentését bemutató eseményen elhangzott felszólalások leiratai. Lakhatási közpolitikák és a lakhatás megfizethetősége az elmúlt három évtizedben címmel mutatta be a Habitat tizedik Éves lakhatási jelentésének utolsó fejezetét 2021. november 9-én. A bemutató eseményre hat lakhatással foglalkozó szakértőt kértünk fel, hogy az elmúlt három évtizedet értékelve – a szerzők következtetései és javaslatai mellett

Ajánlások a jövő lakáspolitikájának kialakításához (2/2.) Read More »

49A6125 Scaled 1 1024x683

Ajánlások a jövő lakáspolitikájának kialakításához (1/2.)

A Habitat lakhatási jelentését bemutató eseményen elhangzott első három felszólalás leirata. Lakhatási közpolitikák és a lakhatás megfizethetősége az elmúlt három évtizedben címmel mutatta be a Habitat tizedik Éves lakhatási jelentésének utolsó fejezetét 2021. november 9-én. A bemutató eseményre hat lakhatással foglalkozó szakértőt kértünk fel, hogy az elmúlt három évtizedet értékelve – a szerzők következtetései és

Ajánlások a jövő lakáspolitikájának kialakításához (1/2.) Read More »

20210914 142957 Scaled 1 1024x576

Egy év után Szilviáék visszakapták a reményt

„Vagy ételt rakok az asztalra, vagy a házat csinálom, vagy a csekkeket fizetem be.” – így írta le Szilvia a Fókusz riporterének tavaly szeptemberben a kilátástalan helyzetet, amibe a család került, miután 2020 augusztusában leomlott a házuk tűzfala. Ezzel nemcsak lakhatatlanná vált a ház jelentős része, de életveszélyessé is, hiszen bármikor tovább romolhatott volna a

Egy év után Szilviáék visszakapták a reményt Read More »

Elovalasztas Jeloltek Cover 1024x576

Mit tenne a megfizethetőbb lakhatásért Dobrev Klára és Márki-Zay Péter?

A miniszterelnök-jelöltek szerdai vitája során az RTL Klub-on több civil szervezet is kérdést tehetett fel Dobrev Klárának és Márki-Zay Péternek. A Habitat szakpolitikai menedzsere, Vankó Lili arról kérdezte őket, milyen intézkedéseket hoznának a lakhatás megfizethetősége érdekében, és lesz-e végre felelőse a lakhatás ügyének a kormányzatban? A műsorban a jelöltek sajnos kifutottak a válaszadási idejükből, és

Mit tenne a megfizethetőbb lakhatásért Dobrev Klára és Márki-Zay Péter? Read More »

VorosAnna AVM 2013.09.30

Válogatás a lakhatási mozgalom 30 évének emblematikus történeteiből

A rendszerváltás óta gyakorlatilag változatlan a lakhatási szegénységben élő emberek száma, annak ellenére, hogy a méltó lakhatás ügyéért számos szervezet dolgozott és dolgozik. Történeteikből hoztunk most egy válogatást. A Lakhatás világnapján, október 4-én mutatta be a Habitat éves lakhatási jelentésének második fejezetét. A Sebály Bernadett (CEU Politikatudomány és Közpolitika Doktori Iskola) által írt, „Lakni kell!”

Válogatás a lakhatási mozgalom 30 évének emblematikus történeteiből Read More »

Scroll to Top