fbpx

Mindkét családnál befejeződtek a 2023-as nagykövetes adománygyűjtés felújításai!

2023 őszén 10 nagykövetünk segítségével 1 928 487 forintot sikerült gyűjtenünk. Az összegből a TÁMASZ programon keresztül két kecskeméti családnak tudtunk segíteni otthonuk biztonságosabbá és élhetőbbé tételében. A felújításokat augusztus végére mindkét családnak sikerült befejeznie, mi pedig meglátogattuk őket. Nézd meg az eredményt, és olvasd el a történetüket!

Beáta 9 gyermekes családanya, hét gyermekével él, akik 2-15 évesek. Házuk mellett, ugyanazon a telken egy kisebb házban él Beáta édesanyja és nevelőapja – ahogy a gyerekek hívják, papa –, két unokájukkal. A papa ezermester, így a támogatást építőanyagokra kérték. A beépítést a papa oldotta meg.

adománygyűjtés habitat támasz család program felújítás támogatás lakhatás

Beáta TÁMASZ programunkba nyílászárócserére és tetőfelújításra pályázott, amit sikerült is megvalósítaniuk. Így télen majd jobban tartja a hőt az otthonuk. Amikor először jártunk náluk felmérni a lakhatásukat, az is kiderült, hogy a meglévő kályha kivezetése nem volt megfelelő, és veszélyt jelentett az egészségükre. A család most már egészséges és biztonságos környezetben él.

“Nagyon fontos volt, hogy a hőszigetelést nyílászárókkal és a beázó tető megjavításával rendbe hozzuk. Sokat küzdöttünk minden télen a tüzelőért: kevés is volt, drága is volt” – mesélte a nagymama, amikor meglátogattuk őket a felújítás után.

habitat támasz adomány felújítás lakhatási szegénység támogatás

A család életében ősszel szomorú eset történt: az édesapa elhunyt. A munkálatok lelassultak. Idén nyáron viszont sikerült megjavítaniuk a korábban beázó tetőt, a szobák falát pedig nemcsak átrendezték a jobb elosztásért, de ki is festették. Így Beátáék otthona sokkal élhetőbbé vált.

Két támogatottunknál közös pont, hogy az édesanyák folyamatosan igyekeznek mindent megtenni, hogy javíthassanak családjuk nehéz helyzetén.

Erika, a másik családfő egyedül neveli tinédzser lányait. Kisebbik lánya még tanul, eladói szakképesítést fog szerezni. Nagyobbik lánya 18 éves. Próbál eladói szakmában elhelyezkedni, és szeretne leérettségizni.

“A kis házat és telket még apa vette több mint 20 éve, én itt nőttem fel. Azóta hozzáépítettünk még egy kis házat, abban lakik a nyugdíjas anyukám a testvéremmel” – mondta Erika.

támasz program habitat adománygyűjtés lakhatási támogatás felújítás otthon család

Erika 12 éve dolgozik takarítónőként egy kecskeméti iskolában.

A felújítás előtt a család lavórból oldotta meg a mosakodást. A TÁMASZ program támogatásából alapanyagokat és szakembert is ki tudtak fizetni, valamint gipszkartonoztak. És végre lett igazi fürdőszobájuk: zuhanykabinnal, bojlerrel, padlóval, csempével.

“Igyekszünk spórolni, és próbálok mindig kicsit javítani a helyzetünkön. Például már a konyhára is sikerült összegyűjtögetnem” – osztotta meg velünk Erika.

habitat támasz program felújítás támogatás otthon család lakhatási szegénység fürdőszoba előtte utána

A jövőben a nagy lakószobán is szeretnének javítani, ahol a padló még kiegyenlítésre és burkolásra vár. A család jelenleg főleg Erika fizetéséből tartja fenn magát, és remélik, nagyobbik lánya is hamarosan el tud helyezkedni a szakmájában.

Köszönjük adománygyűjtő nagyköveteinknek és minden adományozónknak, akik lehetővé tették, hogy ez a két család egy lépéssel közelebb kerüljön a méltó lakhatáshoz, és egyet előre léphessen! Történetük is mutatja, hogy a legkisebb segítség is mennyit számít egy család életében.

Fotók és kiemelt kép: Molnár Zsóka // Habitat for Humanity Magyarország

Kapcsolódó cikkek