fbpx

Habitat a nagyvilágban

A Habitat for Humanity nemzetközi nonprofit szervezetet 1976-ban Millard és Linda Fuller alapították. A szervezet központja azóta is az USA-ban, a Georgia állambeli Americusban működik, ahonnan a Habitat alapötlete szárba szökkent. A közösségi építkezést központba helyező alapkoncepciót egy kis farmon élő, helyi termelő és bibliakutató, Clarence Jordan dolgozta ki az alapító házaspárral együtt. A közösségi építkezés azóta is központi gondolata Habitatnak, azaz, hogy a rászoruló családok és önkéntesek együtt dolgoznak az építéseken, illetve, hogy megfizethető házak épüljenek a közösség erejével, profit nélkül.

Ezt az elvet követve a Habitat for Humanity ma már a világ több, mint 70 országában jelen van, és emellett közel 1400 helyi szervezete működik az Egyesült Államokban. A Habitat célja, hogy minden ember tisztességes, egészséges és megfizethető otthonban élhessen. Ennek az egyik elsődleges eszköze, hogy a Habitat önkéntesek segítségével, valamint a rászoruló családok aktív közreműködésével olcsó, megfizethető házakat épít. A Habitat szervezetek fennállásuk óta 2021-ig, világszerte több mint 39 millió ember lakhatási helyzetén segítettek különböző módszerekkel.

 

Mivel a világ különböző országaiban eltérőek a legfontosabb lakhatási problémák, és így a hatékony megoldások is, az elmúlt évtizedekben számos formában indultak Habitat-programok.

A Habitat-szervezetek világszerte foglalkoznak az új építések mellett például lakóházak felújításával, mikrohitelek nyújtásával, katasztrófák utáni gyors lakhatási segítség nyújtásával, egészséges ivóvíz biztosításával, megújuló energiaforrások hasznosításával, képzésekkel és még rengeteg más projekttel annak érdekében, hogy az emberek képessé váljanak lakásuk, lakóhelyük karbantartására és felújítására.

Mindemellett a Habitat fontos tevékenységei közé tartozik, hogy kutatással, valamint szakpolitikai érdekképviseleti kezdeményezések segítségével dolgozik azon, hogy a lakhatási szegénység problémáira megfelelő szakpolitikai és szakmai válaszok szülessenek.