ÉVES JELENTÉS A LAKHATÁSI SZEGÉNYSÉGRŐL 2018
Lakásminőség és energiaszegénység
Bajomi Anna Zsófia, Feldmár Nóra
Tartalomjegyzék
Helyzetkép
A lakások minősége és energetikai jellemzői jelentősen meghatározzák a háztartások életét. A lakások minősége függ attól, hogy van-e a lakásban víz, villany, megfelelő fűtés, fürdőszoba és WC. A lakás minőségét jelentősen rontja, ha vizesedik, penészes, beázik vagy sötét, ha nincs megfelelő padló, burkolat vagy hiányosak a bútorok. Tágabb értelemben egy lakás minőségét meghatározza a zsúfoltsága, a biztonságossága (például a villany- és gázvezetékek megfelelőek-e), továbbá a lakókörnyezet jellege (például van-e közvilágítás, magas-e a bűnözési ráta). Magyarországon 2017-ben több mint másfél millió fő (a teljes népesség 15,9%-a), a 18 éven aluliak 27,3%-a élt olyan túlzsúfolt lakásban, amelyben további minőségi probléma is fennállt: beázik a tető, nedvesek a falak, nincs WC és fürdőszoba vagy túl sötét a lakás (Eurostat 2018). Utóbbi arány 2016-ban az Európai Unióban csak 4,8% volt, tehát a magyarországi lakosság az EU-s átlagnál majdnem háromszor valószínűbben szembesül súlyos lakásminőségi problémákkal. Az EU-s tagállamok közül Magyarországnál csak Romániában rosszabb a helyzet.
Energiaszegénységről akkor beszélünk, ha egy háztartás nem tudja megfelelően kifűteni a lakását, vagy ha a háztartás számára szükséges energia költségei a háztartás jövedelmének túl nagy részét teszik ki. Bár hazánkban jelenleg nincs hivatalos mérőszáma az energiaszegénységnek, de a szakértők általában akkor beszélnek energiaszegénységről, ha az energiaszámlák befizetése után egy háztartás fennmaradó jövedelme nem éri el a mediánjövedelem 60%-át (a mediánjövedelem az a jövedelmi szint, amelynél a lakosság fele kevesebbet, fele pedig többet keres).
Egy rossz minőségű lakás nemcsak a hétköznapokra vagy a család kényelmére van hatással, hanem hosszabb távon meghatározhatja a háztartásban élők egészségi állapotát, iskolai és munkahelyi teljesítményét. Ehhez hasonlóan az energiaszegénységnek számos negatív következménye van (például összefüggésbe hozható a hátralékok felhalmozódásával vagy egészségügyi problémákkal). A fejezetben különböző szempontok alapján bemutatjuk, milyen mértékben és hogyan érintik a háztartásokat a lakásminőséggel és energiaszegénységgel összefüggő problémák. A fejezet egyik fő megállapítása, hogy a lakásminőséggel és energiaszegénységgel kapcsolatos problémák sokkal nagyobb arányban érintik a szegényebb háztartásokat.
Az állami beavatkozások ezeket a társadalmi egyenlőtlenségeket érdemben nem csökkentik, és jelenleg nincs olyan átfogó állami program, amely a lakásminőségi és energiaszegénységi problémákat szociálisan érzékenyen célozná, azaz amely figyelembe venné, hogy a szegénységi csapdában élő százezrek életét sokkal jobban megnehezítik ezek a problémák, mint a módosabb háztartásokét.
A fejezetben először a lakásminőségi problémák három fontos elemét járjuk körül, majd a háztartási energiafogyasztás egyenlőtlenségeit foglaljuk össze. Ezek után azt elemezzük, hogy a lakásminőségi problémák és az energiaszegénység hogyan függenek össze egyrészt a jövedelmi helyzettel, másrészt pedig a Magyarországon jellemző épülettípusokkal. Végül a fűtés kérdésére, azon belül is a fatüzelés kérdésére fókuszálunk – amely az energiaszegénység szempontjából egy figyelmen kívül hagyott, ugyanakkor központi kérdés, célzott közpolitikai beavatkozások lehetőségével.
A lakásminőség egyenlőtlenségei
A következő szakaszban és ábrán a lakásminőség három fontos dimenzióját járjuk körül. Az ábra legördülő menüjében lehet váltani a lakásminőségi jellemzők között.
1. Komfortfokozat: Ha a lakások minőségét a komfortfokozattal azonosítjuk, a rendszerváltás óta jelentős javulás történt. A KSH adatai alapján 1990-ben a lakások 70,5%-a volt összkomfortos vagy komfortos, 2016-ra a lakások majdnem 95%-a tartozik a két legmagasabb komfortossági kategóriába. Ezzel párhuzamosan a szükség- és komfort nélküli lakások aránya drasztikusan csökkent (a komfort nélküli lakásban sem WC, sem fürdőszoba nincs a lakáson belül, a szükséglakásban ezen kívül nincs 12 m²-t meghaladó helyiség sem). A rendszerváltás pillanatában még 127 000 szükséglakás volt az országban (ez az akkori lakásállomány 3,5%-a). A szükséglakásokból 2016-ra 1730 darab maradt az országban, ez a lakásállomány 0,04%-a. A komfort nélküli lakások aránya 26 év alatt 18%-ról 2,4%-ra csökkent (KSH 2018a).
Bár összességében nőtt a lakások komfortfokozata, de továbbra is jelentősek a területi különbségek. Az ország legkevésbé fejlett régiójában majdnem nyolcszor akkora a komfort nélküli és szükséglakások aránya, mint a legfejlettebb régiójában (Észak-Magyarország: 5,3%; Közép-Magyarország 0,7%), de a megyék között tizenötszörös különbségek is vannak. Ez a rosszabb gazdasági helyzetű régiókban élők alacsonyabb jövedelme, rosszabb életkörülményei mellett azzal is összefügg, hogy ezekben a térségekben jellemzőbb a szegregátumok jelenléte.
2. Közműellátottság: Egy lakás minősége szempontjából alapvető fontosságú, hogy legyen a lakásban vezetékes víz, fürdőszoba és WC. Magyarországon a lakások közművekkel, ezen belül vízzel és csatornával való ellátottsága sokat javult az utóbbi évtizedekben. Míg 1990-ben a lakások 24%-ában nem volt vezetékes víz, addig 2016-ra már a lakások 96%-a rendelkezett vízvezetékkel. A közcsatornával ellátott lakások aránya közel kétszeresére, 86%-ra nőtt 2016-ra (KSH 2018a).
Azonban a komfortfokozathoz hasonlóan a csatornával, a vízhálózattal és az ezzel részben összefüggő WC-vel való ellátottság nem egyenlő mértékben javult az ország különböző régióiban. Magyarország három legfejlettebb régiójában, Közép-Magyarországon, Közép- és Nyugat-Dunántúlon a lakások vízzel és csatornával való ellátottsága szinte teljes (1% alatt van a nem ellátott lakások aránya) és a WC nélküli lakások aránya is csak 2–2,5%. A négy kevésbé fejlett régióban a lakások 1,7–4,4%-ában nincs víz vagy csatorna, míg a lakások 4,9–6,8%-ában nincs WC. Tehát kétszeres, egyes esetekben akár négyszeres különbségek is lehetnek a régiók között különböző közművekkel, illetve WC-vel való ellátottság terén. Bár kívánatosnak tekinthető, hogy minden háztartásban legyen folyóvíz, WC és a lakás rácsatlakozzon a közcsatorna-hálózatra, ezek a fejlesztések időnként megfizethetőségi problémákat okoznak. Bár 2017-ben eltörölték a víz- és csatornahálózatra való csatlakozás eljárási díját, a bekötők kiépítése és a fővezetékre kapcsolás továbbra is pénzbe kerül (akár többtízezer forintba), valamint bonyolult ügyintézéssel jár. Emellett a víz- és csatornadíj új tételként jelenik meg a háztartások költségvetésében (bár a csatornadíj kiválthatja a korábbi talajterhelési díjat), ami nagyon alacsony jövedelem vagy háztartásgazdálkodási nehézségek esetén tartozások felhalmozásához vezethet.
3. Felújítási tevékenység 2006 és 2016 között: A magyar lakásállomány 30%-a 1960 előtt, tehát több mint ötven évvel ezelőtt épült (KSH 2018a). 2015-ben a lakosság 61%-a tartott szükségesnek egy vagy több felújítási, karbantartási feladatot abban az épületben, ahol lakott. A három legszükségesebbnek tartott beavatkozás a homlokzat és a tető javítása, szigetelése és a nyílászárók cseréje volt (KSH 2016). A felújítások elmaradása döntő többségben a pénzügyi források hiányára vezethető vissza. A mikrocenzus adatai alapján 2006 és 2016 között a lakások 38,1%-ában történt nyílászárócsere, a lakások 23,2%-án hajtottak végre hőszigetelést, a lakások 17,4%-ában pedig fűtéskorszerűsítés történt (KSH 2016). Az eddig közölt adatokból viszont nem tudjuk, hogy egy lakáson egy vagy több beavatkozás történt-e, és azt sem, hogy összesen hány lakáson történt energiahatékonysági beruházás.
A felújítások esetében is elmondható, hogy a fejlettebb régiók (Közép- és Nyugat-Dunántúl, illetve Közép-Magyarország) lakásain nagyobb arányban valósítottak meg valamilyen típusú energiahatékonyságot javító beruházást, ez elsősorban a nyílászárócserére és a fűtéskorszerűsítésre igaz. A kevésbé fejlett régiók közül Dél-Dunántúlon a felújított lakások aránya egyes beruházási elemeknél a fejlett régiók arányához közelít.
A lakossági energiafelhasználás egyenlőtlenségei
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint hazánkban az éves felhasznált energia nagyjából egyharmadát a lakossági energiafogyasztás teszi ki, megelőzve a közlekedést (22%) és az ipart (21%). A háztartások energiafelhasználásának pedig közel háromnegyede (74%) fűtési célokat fedez (MEKH 2016). Ezért a lakásállomány energetikai fejlesztése (hőszigetelés, fűtésrendszerek korszerűsítése, elektromos berendezések cseréje) jelentős energiamegtakarítással járna. Becslések szerint (Fülöp 2011, MEHI 2018) a háztartási energiafelhasználásnak akár 40-50%-a, azaz a teljes magyar energiafelhasználás hatoda megspórolható lenne.
A magyar lakásállomány mintegy „80%-a nem felel meg a korszerű funkcionális műszaki, illetve hőtechnikai követelményeknek” (NFM 2015, 11.). Bár a kormány 700 000 lakás energetikai korszerűsítését tervezte 2014–2020 között (NFM 2011, 14.), a jelenlegi felújítási programok volumene alapján ez nem tűnik reális célnak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium adatszolgáltatása alapján (az adatok részletes elemzését lásd a tavalyi lakhatási jelentésben) az Otthon melege program keretében 2014 és 2017 között nagyságrendileg 40 000 lakáson hajtottak végre energiahatékonyságot javító beruházást (épületek energetikai felújítása, nyílászárók cseréje, fűtéskorszerűsítés), ez azonban a kitűzött célnak csak kevesebb mint 5%-a. A program célzásával is problémák vannak: az Otthon melege program alprogramjai jellemzően csak a beruházási költségek 50%-át finanszírozzák, az épületeket érintő beruházások esetén ráadásul utófinanszírozással; így a háztartásoknak maguknak kell a kezdeti magas beruházási költségeket állniuk.
Ez általában a lakossági épületenergetikai felújítások egyik fő gátja, melynek áthidalásában a jelenleg elérhető kedvező MFB-s (Magyar Fejlesztési Bank) hitelkonstrukció segíthetne. Az alacsonyabb jövedelmű háztartások viszont gyakran nem hitelképesek, vagy számukra még egy 0% kamatú hitel is kockázatot jelent. A lakásfenntartással legnehezebben megbirkózó, kevéssé energiahatékony lakásokban élő háztartások számára nem jelent megoldást sem az utófinanszírozással és szűkös forrásokkal jellemezhető, továbbá kiszámíthatatlan időközönként megjelenő Otthon melege program, sem a kedvezményes hitel. Az épületfelújítások beindításához átfogó, kiszámítható és előfinanszírozást lehetővé tevő energiahatékonysági beruházásokat finanszírozó programokra volna szükség, amely anyagi helyzettől függően részben visszafizetendő támogatást vagy hitelt is magába foglalna és sokkal nagyobb figyelmet fordítana a lakhatási szegénységben élők otthonaira, hiszen ott az energiahatékonyság javítása sokat segíthetne a megfizethetőségi problémákon is.
A Központi Statisztikai Hivatal 2016-os felmérése szerint a magyar háztartások átlagosan jövedelmük 12%-át költik energiára (KSH 2017). Az elmúlt évtizedben a szilárd és folyékony tüzelőt (tűzifa, brikett, szén, lignit, olaj) használók aránya jelentősen megnövekedett, 2016-ban elérte a 42%-ot, és a háztartások csaknem 30%-a kizárólag ilyen módon fűtött (KSH 2017). Ezzel egyidejűleg a tűzifa folyamatosan drágult, míg a rezsicsökkentésnek köszönhetően a többi energiahordozó ára lépcsőzetesen csökkent és 2014 óta stagnál.
Mivel a szegény háztartások nagyobb arányban fűtenek fával (erről lásd a következő szakasz ábráját), ez a drágulás elsősorban őket sújtotta.
A jövedelmi különbségek összefüggése a lakásminőséggel és az energiaszegénységgel
Minél alacsonyabb a jövedelme egy háztartásnak, annál nagyobb eséllyel él rossz minőségű lakásban és energiaszegénységben, ráadásul a lakásminőség és az energiaszegénység egymást erősítő tényezők – egy sötét, vizesedő, hiányos nyílászárókkal ellátott lakás világítása és kifűtése több energiát igényel. 2016-ban a legfelső jövedelmi tizedhez tartozók 2,3-szor annyi pénzt tudtak energiára fordítani, mint a legalsó tizedbe tartozók – erről lásd az Energiaköltségek és rezsicsökkentés című ábrát (KSH 2018d).
Az elmúlt években az energiaszegénységen és lakásminőségen javító, célzott állami (beleértve az EU-s forrásokból finanszírozott) beavatkozások és támogatások túlnyomórészt a magasabb jövedelmű háztartások számára voltak elérhetők vagy jövedelmezők. Ide tartozik a rezsicsökkentés, mely összegszerűen jóval magasabb tényleges megtakarítást jelent a módosabb háztartásoknak.
A tűzifahasználat gyakorisága szintén fordítottan arányos a jövedelemmel (erről lásd a A lakások megoszlása a fűtés módja szerint című ábrát). Az alapvető közművek közül a vezetékes gázzal való ellátottságban vannak a legnagyobb társadalmi egyenlőtlenségek – vagyis a szegények kevésbé férnek hozzá ehhez a korszerűbb fűtési módhoz (lásd a Közművekkel való ellátottság jövedelmi tizedek szerint című ábrát). A szociális tűzifaprogram ugyan számos háztartásnak segítséget nyújtott, de elosztási módja egyenlőtlen volt: a legszegényebb településeken jellemzően kevesebb támogatást kaptak a rászorulók, mint a jobb helyzetű településeken. A rászorultsági feltételek településről településre változtak, és az 5000 fő feletti településen élő, fával fűtő, alacsony jövedelmű családokhoz a támogatási forma egyáltalán nem jutott el (Bajomi 2018).
Az, hogy a szegényebb háztartások arányaiban több pénzért tudják csak fűteni a lakásaikat (Az alapvető szükségletek éves kiadásai jövedelmi tizedek szerint című ábrán az energiakiadások kategóriájában), azzal jár, hogy minden más kiadásra sokkal kevesebb fedezetük marad. Ezt az olyan alapvető szükségletek sínylik meg, mint az egészségügy vagy az egyéb lakásfenntartási kiadások.
Lakásminőség és energiaszegénység jellegzetes épülettípusokban
Az alábbi ábrán a magyarországi épületállomány öt jellegzetes épülettípusát mutatjuk be, mindegyik típust egy-egy képzeletbeli család lakja: jövedelmük, rezsiköltségeik a jövedelmi ötödök átlagaival egyenlő, az épületek jellemzői pedig a leggyakoribb épülettípusok jellegzetességeit tükrözik.
Az egyes jövedelmi csoportok között jelentős eltérés van a rezsiköltségeik súlyát tekintve: minél szegényebb egy háztartás, annál többet költ rezsire a jövedelméből. Az alacsony jövedelmű családok lakásainak energetikai teljesítménye rendkívül rossz: egy jellemzően szegények által lakott 1945 előtt épült ház egy négyzetméterének kifűtéséhez 4,5-szer annyi energia szükséges, mint a jellemzően magas jövedelműek által lakott új építésű lakóparkok lakásaiban. És bár a példánkban a legalacsonyabb jövedelmű család által lakott házat felújítva érhető el arányaiban a legmagasabb energiamegtakarítás, mégis az energiahatékony épületfelújításokra jutó szűkös forrásokból rendre kimaradnak ezek az épületek, mivel a szegényebb háztartásoknak nincsen megtakarítása, vagy olyan rossz minőségű a lakásuk, hogy a felújítás költsége magasabb volna, mint az ingatlan értéke.
Fatüzelés és energiaszegénység
Magyarországon a háztartások 42%-a fűt tűzifával (KSH 2017), a falusi háztartások körében ez az arány 75% (KSH 2018e). Ha a tüzelőberendezés nem korszerű, ha a tűzifa nedves vagy ha szintetikus anyagok égetésével fűtenek, az jelentős környezeti és egészségügyi károkat okozhat, ráadásul az alacsony hatékonyság és a megemelkedett tűzifaárak miatt nagyon költséges ilyen módon kifűteni egy lakóteret. A lakásszegénység szempontjából ez azért különösen fontos, mert a fatüzelés a legalacsonyabb jövedelmű vidéki háztartások körében a legelterjedtebb (KSH 2017). A rossz hőszigetelés és az alacsony hatékonyságú kályhák miatt egy mélyszegénységben élő családnak akár nagyságrendekkel több energiára (tüzelőre) van szüksége egy ugyanakkora ház kifűtésére, mint egy jobb módú családnak. Pedig a fatüzelés lehetne egyszerre fenntartható, költséghatékony és környezetkímélő is, a megfelelő fűtőberendezések és tüzelőanyagok biztosításával.
Kattints a feliratokra!
Összességében elmondható, hogy a rosszabb anyagi helyzetű háztartások jellemzően rosszabb minőségű, rosszabb energiahatékonyságú lakásokban élnek. Emiatt jövedelmükhöz és a lakásuk méretéhez viszonyítva különösen magas rezsiköltségeik súlya. A szegény háztartásokat célzó lakásminőségi, energiahatékonysági intézkedésekkel jelentős eredményeket lehetne elérni – mind a háztartások életminősége, mind környezeti szempontból. Azonban a jelenleg elérhető támogatásokhoz nem férnek hozzá az alacsony jövedelmű csoportok, így azok olyan háztartásokhoz jutnak, akik piacról elérhető hitelekkel vagy előtakarékossággal a támogatás híján is feltehetően el tudnák végezni az épületenergetikai beruházásokat.
Javaslatok
A fentiekből következik, hogy javaslatunk szerint kifejezetten a szegény háztartásokat célzó lakásminőségi és energiahatékonysági intézkedésekre lenne szükség.
A magyarországi energiafelhasználás legnagyobb részét (egyharmadát) a háztartási energiafelhasználás, azon belül is a fűtés (az összes felhasznált energia negyedét!) teszi ki. Ezért a fűtés korszerűsítésére összpontosító beavatkozásokkal különösen hatékonyan lehetne segíteni mind a háztartások helyzetén, mind az energiafogyasztás gazdasági és környezeti következményein. Egyre többen (2016-ra már a háztartások több mint 40%-ában) fűtenek legalább részben szilárd tüzelőanyaggal (elsősorban fával) – ezért a jó minőségű fűtőberendezések és az elérhető árú, jó minőségű tüzelőanyag biztosítása rengeteget számítana. Különösen annak fényében, hogy elsősorban a szegény háztartások fűtenek fával (az alsó két jövedelmi tized 62%-a!) – akiknek ilyen módon lakáskörülményeik javulnának, fűtési költségeik pedig csökkennének.
Az épületfelújítások finanszírozásánál fontos szempont, hogy a jelenleg kiszámíthatatlanul megjelenő, általában utófinanszírozott (vagyis saját előleget igénylő) vagy hitel formájában igénybe vehető támogatások helyett rendszeres, a magas kezdeti költségeket áthidaló, alacsony jövedelmű háztartásokra célzott megoldások jöjjenek létre. Az energiahatékony felújításokat támogató finanszírozási formákra a rászoruló háztartásoknak van a legnagyobb szüksége, és az ő lakásaik felújításával lehetne arányaiban a legtöbb energiát megtakarítani. Emellett egy széles körű felújítási program jelentős munkaerőpiaci és egyéb társadalmi-gazdasági hasznokkal jár. A gazdaságosan nem felújítható épületeket új, megfizethető és energiahatékony (így alacsony fenntartási költségű) épületekkel célszerű pótolni, akár egy állami bérlakásépítési program keretében.
Források
Átol Dorottya, Bozsik Barbara, Kováts Bence, Kőszeghy Lea (2017): Éves jelentés a lakhatási szegénységről 2016. Habitat for Humanity Magyarország, Budapest.
Bajomi Anna Zsófia (2018): A szociális tüzelőanyag-támogatás Magyarországon. Habitat for Humanity Magyarország, Budapest.
ÉMI (2015): Nemzeti Épületenergetikai Stratégia. ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző és Innovációs Nonprofit Kft., Budapest.
Eurostat (2018): Severe housing deprivation rate by age, sex and poverty status. Eurostat, Luxembourg.
Fülöp Orsolya (2011): NegaJoule2020. A magyar lakóépületekben rejlő energiamegtakarítási lehetőségek. Energiaklub, Budapest.
Kamara Online (2017): Díjmentes, de nem ingyenes a közműcsatlakozások bekötése. kamaraonline.hu, július 17.
Kovácsevics Pál (szerk.) (2014): Magyar erdők: A magyar erdőgazdálkodás. Vidékfejlesztési Minisztérium, NÉBIH Erdészeti Igazgatóság, Budapest.
KSH (2016): Miben élünk? A 2015. évi lakásfelmérés főbb eredményei. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.
KSH (2017): A háztartások életszínvonala, 2016. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.
KSH (2018a): Mikrocenzus 2016 – 7. Lakáskörülmények. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.
KSH (2018b): Egyes termékek és szolgáltatások éves fogyasztói átlagára (1996–). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.
KSH (2018c): Lakással kapcsolatos adatok a referenciaszemély korcsoportja, iskolai végzettsége és a háztartástagok korösszetétele szerint (2011–). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.
KSH (2018d): Az egy főre jutó éves kiadások részletezése COICOP-csoportosítás, jövedelmi tizedek (decilisek), régiók és a települések típusa szerint (2010–). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.
KSH (2018e): Lakással kapcsolatos adatok jövedelmi tizedek (decilisek), régiók és a települések típusa szerint. (2011–). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.
Levegő Munkacsoport (2018): A lakossági tüzelés légszennyezése. Dán tapasztalatok nemzetközi kitekintéssel. Levegő Munkacsoport, Budapest.
MEHI (2018): Energiahatékonyság: Magyarország lemaradóban. Magyar Energiahatékonysági Intézet, Budapest.
MEKH (2016): Háztartások végső energia felhasználása 2015–2016. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, Budapest.
Neuberger Eszter (2017): Hiába a csatorna, soha nem lesz víz az ózdi romák házaiban. abcug.hu, május 5.
NFM (2011): Magyarország II. Nemzeti Energiahatékonysági cselekvési Terve 2016-ig, kitekintéssel 2020-ra. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Budapest.
NFM (2015): Magyarország Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Terve 2020-ig. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Budapest.
Zubor Zalán (2018): A lakossági energiafogyasztás felét is megspórolhatnánk. piacesprofit.hu, március 5.
