fbpx

Épül már a téglafal Kisvaszaron

Szilvia családját már ismerhetitek korábbi videónkból: ők azok, akiknek a Habitat egy különleges összefogás egyik résztvevőjeként tud segíteni ismét lakhatóvá tenni otthonukat a Baranya megyei Kisvaszaron.

Tavaly augusztusban leomlott ugyanis ház tűzfala, lakhatatlanná téve ezzel a ház jelentős részét. Ennek újjáépítése óriási munka, de szerencsére ezúttal segítőből sincs hiány!

Gulácsi Erika, Szalatnak polgármestere és Kőműves József, Bikal polgármestere még ősszel gyűjtést és egy Fókusz-riportot szerveztek a családnak.  Így értesült a Wienerberger Magyarország Szilviáék helyzetéről, a vállalat pedig nemcsak tégla- és cserépadományokkal támogatja a felújítást, hanem még további 2 millió forintot is biztosít, a Habitat közreműködésével, a kivitelezésre. Emellett a felújításhoz hozzájárul a kivitelezést végző Világos István és az Erste Social Banking területe által támogatott Támasz programunk, a betonozáshoz szükséges cementet pedig a Duna-Dráva Cement Kft. biztosította.

Így remélhetőleg hamarosan újjáépül a ház, addig pedig nézzétek meg videónkat arról, hol tartanak a munkálatok!

Kapcsolódó cikkek
Vigyázat, megtévesztés!

Vigyázat, megtévesztés!

Bejelentést kaptunk, hogy a Gondoskodó anya és az Anyaság alapjai nevű Facebook/Instagram-oldal jogtalanul használja a nevünket egy promóciónál, ahol azt állítja, mi és a Chicco cég nyereményjáték keretében ingyenesen kínálunk...