Éves jelentés a lakhatási szegénységről
A Habitat for Humanity Magyarország 2012 óta minden évben összeállítja éves jelentését a lakhatási szegénység magyarországi helyzetéről. A kiadvány célja, hogy a hozzáférhető adatok, információk alapján a lakhatási szegénység szempontjából értékelje az előző év szakpolitikai fejleményeit, valamint, hogy helyzetképet adjon az évet meghatározó problémákról, folyamatokról.
A széleskörű adatgyűjtésen alapuló és szakértők bevonásával készített dokumentum informálja a közvéleményt, valamint hivatkozási alapként szolgál a lakhatással, lakáspolitikával foglalkozó szakemberek és a döntéshozók számára. Az éves jelentés megmutatja, melyek a legsúlyosabb lakhatási problémák Magyarországon, milyen elmozdulás történt az utóbbi egy évben, valamint, hogy az azokra adott válaszok mennyire képesek kezelni az adott problémát.
A jelentésben a Habitat munkatársai és az egyes témák szakértőinek számító vendégszerzők minden évben képet adnak a lakhatással kapcsolatos költségvetési intézkedésekről és azok hatásairól, valamint a lakhatás megfizethetőségének alakulásáról. Ezen felül a kiadványban olyan további lakhatást érintő problémákat mutatnak be részletesen, mint például a lakásminőség, az energiaszegénység, az eladósodottság és a szegregáció, illetve olyan intézkedéseket elemeznek, mint a rezsicsökkentés, a devizahitelesekkel kapcsolatos intézkedések, a lakásfenntartási támogatás megszüntetése vagy a CSOK.
A jelentés a nagyközönségnek szóló rövid és a szakmai közönség számára készülő, hosszabb változatban is elérhető, a megértést segítő infógrafikákkal kiegészítve.
ÉVES JELENTÉS A LAKHATÁSI SZEGÉNYSÉGRŐL 2024
Online verzió
PDF verzió magyarul
ÉVES JELENTÉS A LAKHATÁSI SZEGÉNYSÉGRŐL 2018
Online verzió
PDF verzió
Impresszum
Felelős kiadó: Szegfalvi Zsolt ügyvezető igazgató
Habitat for Humanity Magyarország
(HFH International Hungary Nonprofit Kft.)
1027 Budapest, Margit körút 26.
ISSN: HU ISSN 2732-3439
A Habitat for Humanity Magyarország „Éves jelentés a lakhatási szegénységről” című kiadványának számozását technikai okok miatt 2020-ban egységesítettük. A 2011-2016 közötti évekről szóló, és ezen évszámmal jelölt riportok ettől kezdve a kiadás évének megfelelő, azaz egy évvel későbbi (2012-2017) évszámot kaptak. A 2018-tól kiadott jelentések számozása nem változott. Hivatkozott források esetén, kérjük, ezeket vegyék figyelembe.